32. fejezet - Lebuktunk

- Gyerekek,egy kis figyelmet kérek! - lépett be Mr. Faraize a termünkbe. Nem tudom,hogy a halk hangereje,vagy esetleg a „gyerekek” megszólítás miatt,de nem igen vették észre őt a diákok. - Csend legyen! - kiáltotta aztán türelmetlenebbül,ami megtette a hatását. Mindenki a helyére szállingózott,és kíváncsi tekintettel kezdte fürkészni az osztályfőnököt. - Egy jó hírrel érkeztem mára! - húzta széles mosolyra a száját,mire halk moraj futott végig a tanulók között.

- Bezár a gimi? - a kérdés természetesen Castieltől származott,s mondanom sem kell,hogy mindenkit elfogott a nevetés gúnyolódása hallatán. Azt azonban nem tudhatták,hogy Cast a Lisanderrel történt veszekedése óta fűbe-fába belekötött,és a hangulata sem volt kimondottan vidám.

- Nem,Castiel,másról van itt szó - csitította le a hangoskodó osztályt Mr. Faraize egy pillanat alatt. - Az előző héten megrendezésre került iskolai bál remekül sikerült,és mivel a gimnázium tanulóinak majdnem kilencven százaléka részt vett rajta,rengeteg jegy kelt el,így szép összegre tettünk szert a bevételből,és a szülők által kapott adományokból. Az igazgatóság úgy döntött,ezt meghálálja a diákoknak,így egy hétvégei síelést szervez Ausztriába,amely két hét múlva lesz esedékes - magyarázta nekünk,mire kivétel nélkül mindenki elfojtott izgatottsággal hallgatni kezdte. Olyan csönd lett hirtelen,hogy a légy zümmögését is meg lehetett volna hallani. - A befolyt összeg csupán a szállás és a napi két étkezés árát tartalmazza,ezért mindenképpen szükséges némi költőpénzt magatokkal hoznotok. De ami ennél is fontosabb,a szülői beleegyezési nyilatkozat kitöltése. Arra kérlek benneteket,legkésőbb a hét végéig mindenki hozza nekem vissza ezt a papírt aláíratva az egyik gondviselőjével,mert csak úgy jöhet el velünk a kirándulásra. Érthető? - kérdezte aztán,válaszul pedig mindenki lelkes bólogatását kapta. A lapokat ezután mindenkinek kiosztotta,és távozott a teremből,hiszen még nem kezdődött el az óránk,javában tartott a szünet,amikor belépett hozzánk.

- Ugye jössz? - fordultam kíváncsian a padtársam felé,aki morcosan,karba tett kezekkel ült mellettem olyan arckifejezéssel,mintha a világ összes gondja az ő vállait nyomná.

- Úgy nézek én ki,mint aki él-hal ezért a bugyuta sportért? - kérdezett vissza szemtelenül.

- Igazad van. Hülye kérdés volt,bocsi - vontam meg a vállamat tehetetlenül. Kezdett kissé kiborítani ugyanis,hogy Castiel napok óta ennyire kibírhatatlan. Éppen magára készültem őt hagyni,amikor váratlanul rátette egyik kezét a vállamra jelezve,hogy maradjak ülve.

- Bocs - nyögte ki,ami nagy teljesítmény volt tőle ennyi idő után. - Nem vagyok éppen a legjobb kedvemben - ismerte be végre.

- Ha nem mondod,észre sem veszem - húztam el gúnyosan a számat,de meg is bántam. Lehet,hogy nem kellene nekem is még egy lapáttal rátennem Cast világvége hangulatára...

- Ha akarnék se tudnék menni - mondta aztán,figyelmen kívül hagyva előbbi beszólásomat. - Tudod,egyedül lakom,és fene tudja,mikor látogatnak csak meg apámék - emlékeztetett.

- Ó,tényleg! - kaptam észbe aztán. - Nem tudod felhívni őket telefonon,vagy valami,hogy alá kellene írniuk? - kérdeztem gondterhelt arccal.

- Kizárt - prüszkölt egyet Castiel. - Apámnak az üzlet fontosabb,mint én,anyám pedig fene tudja,eljönne e hozzám egy flancos papír miatt - adta tudtomra,ami elkeserítő volt. Szegény Cast,nem elég,hogy egyedül kell laknia,de a szülei néha figyelembe se veszik őt.

- Azért anyukádat még megpróbálhatnád rávenni,hátha... - győzködtem,ám sajnos sikertelenül.

- Megtehetem,de hiába,hidd el - motyogta kedvtelenül.

- Semmit nem veszíthetsz,ha felhívod - bíztattam,míg ő gondolkodva meredt maga elé élénken csillogó szürke szemeivel.

- Oké,meglátjuk - egyezett végül bele,mire mosolyogva megveregettem a vállát,s felálltam, hogy az óra előtt váltsak még néhány szót Rebeccával,aki éppen Irisszel beszélgetett az ajtó közelében.

- Reb,tudunk beszélni? - kérdeztem tőle,amire persze rögtön felfigyelt rám. Vörös barátnője addig szemeit forgatva odébb állt. Még mindig nem emésztette meg,hogy lebuktattam őt az osztály előtt a Nathaniel üggyel kapcsolatban.

- Persze - bólintott komoly arccal a mostohatesóm.

- Mit gondolsz erről a kirándulásról? - tudakoltam félre billentett fejjel. A figyelmemet persze nem kerülte el,hogy Rebecca eléggé maga alatt van. Nyilván Castiel búskomorsága az oka.

- Hát... bizonyára jó lesz - felelte,s láttam rajta,nem igen tudja,miről is beszélünk éppen.

- Hahó,Föld hívja Rebet! - lóbáltam meg szemei előtt a tenyeremet,mire felocsúdott.

- Jelentkezem! - rázta meg gyorsan a fejét,majd elnézést kérve rám figyelt. - Szóval a kirándulás? Hát igen,biztos remek lesz - bólogatott hevesen,mire elnevettem magamat.

- Ezt már mondtad - róttam meg viccesen. - Valami baj van? Úgy értem,Caston kívül? - szemeimmel kíváncsian kutattam az övéit.

- Azon kívül semmi - rázta meg szomorúan a fejét. - Bánt,hogy ilyennek látom. Pláne,hogy a múltkori vacsora-meglepetésemet sem értékelte - panaszkodott. A fiú ugyanis nem hozta szóba azt a kedves gesztust,amit Reb tett érte,mikor a bál után nála voltunk.

- Azért nem,mert pasiból van - legyintettem. - Ha tetszett is neki,hiúságból úgysem árulná el magát,szóval hiába minden erőfeszítés. Ismerem őt,jobban,mint bárki. Csak időre van szüksége,na meg egy alapos beszélgetésre Lisanderrel - vigasztaltam,aminek következtében láthatólag megnyugodott egy kicsit.

Több szót azonban nem tudtunk váltani,mert bejött a terembe a tanárunk egy halom dolgozattal a kezében,ami mindenkit váratlanul ért. Mivel ez volt ma az utolsó óránk,nem tépelődtem amiatt magamat,hogy nem készültem fel eléggé. Éppen ezért egy közepesnek ítélt biokémia dolgozat után azonnal hazamentünk Rebeccával. Azt hittem,ennél a bugyuta felmérőnél ma rosszabb dolog nem fog érni,ám sajnos tévednem kellett.

Az előszobába lépve anya várt bennünket karba tett kézzel,egy újsággal a kezében,s idegesen fel-alá járkált,mígnem meglátott minket, Úgy álltunk előtte,mint két kisgyerek,aki rossz fát tett a tűzre. Ez persze nem volt messze a valóságtól.

- Mit tegyek,ha már ti sem vagytok őszinték velem?! - esett nekünk bármiféle köszönés helyett.

- Anya,miről beszélsz? - kérdeztem értetlenül,amin csak jobban felhúzta magát.

- Erről! - nyomta durván a kezembe az újságot,amelyet kíváncsian olvasni kezdtünk Rebbel. A cikk a fiatalkorú bűnözőkről szólt. Először nem értettem,mi köze van ennek hozzánk,de az írás a bál utáni esemény leírásával zárult. Tehát nyilvánosságra került benne,hogy Dakota meg akart engem erőszakolni,de szerencsére Reb és Castiel időben a segítségemre siettek.

- Megtudhatnám,miért nem mondtátok ezt el nekem? - kérdezte könnyes szemmel anya,a tesómmal pedig lopva egymásra pillantottunk. Tudtuk,hogy hibát követtünk el.

- Sajnálom,mi csak... - kezdtem volna magyarázkodni,azonban Rebecca közbevágott.

- Minden az én hibám - vállalta magára a felelősséget,mire tátott szájjal bámultunk rá mindketten. - Elena azonnal értesíteni akart benneteket,én viszont szerettem volna eltussolni az ügyet,így azt hazudtam nektek,egy barátnőnknél alszunk - mondta el a fél-igazságot.

- Szabad tudnom,akkor hol töltöttétek az éjszakát? - vonta őt kérdőre szigorú tekintettel anya.

- Castielnél - felelte Reb. - Ő védett meg minket,nála biztonságban voltunk - tette még hozzá.

- Megáll az eszem! - csapott a homlokára anya elkeseredetten. - Rebecca,hogy tehetted ezt? - fordult aztán felé csalódottan,ám én nem akartam hagyni,hogy ő vigye el egyedül a balhét.

- Nem csak az ő hibája! - ellenkeztem.

- De igen! - vágta rá gyorsan Reb. - Elena tényleg szólni akart,nem tehet semmiről. Az egész ügy miattam nem tudódott ki - hadarta gyorsan.

- Meg kell mondanom,csalódtam bennetek,de főként benned,Rebecca - sóhajtotta lehalkulva anya. - Remélem,nem fog meglepni a két hét szobafogság - mondta neki. A tesóm engedelmesen bólintott,és mikor elindultunk volna a szobánkba,anya még utánunk szólt: - Elena,te sem úszod meg. Egy hétig nem mehetsz sehová az iskolán kívül! - figyelmeztetett,majd hagyta,hogy elvonuljunk Rebbel.

- Ezt nem hiszem el,mekkora pech! - vetette az ágyára magát a tesóm,amint magunk között voltunk.

- Az még hagyján! - csóváltam meg a fejemet,miközben leültem a szőnyeg közepére. - De te még meg is őrültél! Magadra vállaltál mindent,holott én is épp annyira bűnös vagyok benne,mint te! - hitetlenkedtem.

- Kérlek,ne ordíts,szétesik a fejem! - nyöszörgött az ágyról Reb. - Mellesleg pedig,hogy tehetnél róla te,ha a sokktól azonnal elájultál? Azt se tudtad,mi folyik körülötted. Ha akartad volna,sem tudtad volna megakadályozni az őrült ötletemet,ami akkor jónak tűnt - mondta.

- Igaz,de akkor sem kellett volna anyának azt mondani,te tehetsz mindenről - enyhültem meg.

- Zárjuk le a dolgot egy köszönömmel,jó? - emelte fel a fejét,hogy rám nézhessen.

- Persze,persze... köszi - bólintottam hálásan,amiért neki két hetet kell itthon eltöltenie,nekem pedig csak egyet. Már ez is valami.