53. fejezet - Miért?!

Soha nem éreztem magamat annyira kutyául,mint tegnap este. Megbántottam Armint,a legjobb barátomat,talán annyira,hogy már soha többé nem lesz olyan köztünk a kapcsolat,mint volt. Nem akartam neki esni,de nem tudtam uralkodni magamon. Képtelen voltam rá. Hiszen megcsókolt! A legjobb barátom megcsókolt! Hogy tehette ezt velem? Végre úgy éreztem,kezd egyenesbe jönni az életem azok után,amik történtek velem az elmúlt év során. Castiel,a szakításunk,a Violával való nézeteltérés,Lisander,és a róla kiderült kötelék,ismét a fájdalmas szakítás,a Nattal való összeveszés... Nekem csak ezek jutottak. Amikor pedig végre mindent sikerült megoldanom és ellensúlyoznom,Armin egyszerűen csak megcsókol. Hogy lehet ennyire önző? 

Az elmélyült gondolkodásból a mobilom rezgése zökkentett ki. Délután négy óra volt. Nem tudtam,ki keres,és miért,ám amikor felvettem kissé jobb lett a kedvem. 

- Szia Elena! - Reb hangja volt. - Ráérsz ma este? - kérdezte aztán,meg sem várva,míg visszaköszönök neki.

- Helló... azt hiszem,nem - feleltem kissé fátyolos hangon,amiből ő persze rögtön kiszúrta,hogy baj van.

- Történt valami? - egyből vigasztalóbbá vált a hangja. 

- Nem,nem,semmi! - vágtam rá gyorsan,majd sóhajtottam egyet. Kit akarok én becsapni? Miért tartanám magamba,ami történt? - Vagyis igen... - adtam végül be a derekamat.

- Komoly az ügy? - kíváncsiskodott Reb,mire bólintottam,de rájöttem,hogy ezt ő nem láthatja.

- Eléggé - válaszom közbe megremegett a hangom. 

- Akkor pláne gyere át ma este! - hangzott határozott felszólítása. - Úgysem jártál még az új házunkba,ideje lenne megnézned. Nem mellesleg,régen volt már,hogy kettesben ökörködtünk,nem gondolod? - kérdezte hívogatóan. 

- De - a gondolatra muszáj volt elmosolyodnom. - Mikor menjek? 

- Akár most! - vágta rá rögtön,mire felnevettem. 

- Rendben,nemsokára indulok - búcsúztam el tőle,majd zsebre tettem a mobilomat,és a fürdőszobába mentem. A tükör elé állva megrémültem magamtól. A hajam úgy nézett ki,mintha évek óta nem látott volna fésűt,a sminkem kissé elfojt,a szemem alatt óriási karikák gyülekeztek,és olyan sápadt voltam,mint egy élőhalott. Tehát összességében gyönyörűséges látványt nyújtottam!

- Így csak nem mehetek el hazulról... - vélekedtem,majd ledobáltam magamról a ruháimat,beálltam a zuhany alá,és magamra engedtem a forró vizet. A hajamat megmostam,de az idő miatt nem akartam a kivasalásával is babrálni,így hagytam hullámosan,ahogy eredetileg kinéz. Sminket nem tetem magamra,csak egy kis korrektort a szemeim alá,hogy ne látszódjanak a karikák. Belebújtam egy pasztell színű ingbe és egy farmerba,edzőcipőt húztam,s így indultam el Rebeccához. Anya még dolgozott,így írtam neki egy cetlit,hogy ne aggódjon értem. 

Úgy döntöttem,ráérősen fogok sétálni,elvégre,ennyi jár nekem,hogy kiszellőztethessem a gondolataimat. Tudtam,hogy Rebék új háza csak pár utcányira van tőlünk,így hamar oda fogok érni.

Amint elindultam,rögtön újra Arminra tudtam csak koncentrálni. Egyszerűen nem hagyott nyugodni az,ami történt velünk. Megcsókolt... De miért tette ezt? Miért kellett? Hogy utána kiabálni kezdjek vele,és ormótlan dolgokat vágjak a fejéhez? Nem akartam,tényleg. Egyszerűen csak kicsúszott a számon. Ha tehetném,visszacsinálnám,de sajnos ez lehetetlen. Azóta még bocsánatot sem volt alkalmam kérni tőle. Bár lehet,hogy jobb,ha nem beszélünk egymással,ki tudja,mennyire mérgesedne el aztán a helyzet. Nem akartam kockáztatni. Majd a legmegfelelőbb alkalom adtán esetleg,de így még nem. Túl frissek voltak az emlékek...

Amikor odaértem Rebékhez,a mostohatesóm már javában a ház előtt állt,és hevesen integetni kezdett,amikor meglátott.

- Na végre,azt hittem,felfalt út közben egy csapat zombi vagy valami! - mondta,amitől kissé elszomorodtam,ugyanis a zombik hallatán ismét Arminra kellett gondolnom. Ő játszik mindig hasonló játékokkal... 

- Ne haragudj,de rendbe kellett szednem magamat - mentegetőztem,miközben bekísért a tágas előszobába,ahol leginkább a citromsárga színárnyalat uralkodott.

- Látom... most sem vagy éppen a toppon - jegyezte meg kedvesen,mire oldalba böktem.

- Köszi szépen a bókot! - mosolyodtam el,majd körbenéztem. - Egyébként elég jó kis ház ez! - dicsértem meg a lakást. A bútorok színe minden helyiségben összhangban volt a falakkal,és a dekorációkkal,amik nagyon sokat dobtak rajta. Emeletes ház volt,így Reb szobájához fel kellett menni egy hosszú lépcsőn. Amint benyitottunk,óriási szoba tárult elém,ahol minden rózsaszín és lila volt,akár egy Barbie kastély bálterme. 

-Hű! - még a szavam is elakadt a franciaágy,a modern bútorok,a bőrkanapék,és a hatalmas ruhásszekrény láttán. - Nem semmi... - haraptam az ajkamba. Tényleg tetszett,bár nem egészen az én világom volt. Túl színes hozzám. 
- Köszönöm! - húzta széles vigyorra a száját Reb,majd lehuppant az ágyára,és intett nekem,hogy csatlakozzak hozzá. Így is tettem. - Szóval mi a baj? - kérdezte aztán belecsapva a dolgok közepébe. 
- Ennyire látszik? - mosolyogtam keserűen,mire komolyan bólintott. - Lássuk csak... - kezdtem bele nagy levegőt véve,majd elkezdtem neki mesélni a tegnap történteket egészen onnantól,hogy elbúcsúztuk az utcán. Mondandóm végére könnyes lett a szemem,Rebeccának pedig leesett az álla,akár egy leprásnak. Persze nem szó szerint értve. 
- Te jóságos ég! - ámult el teljesen. - Ez csodálatos! - nevetett fel aztán,mire furcsán néztem rá.
- Tessék? - értetlenkedtem.
- Jól hallottad! Arminnal annyira összeilletek! - állapította meg. - Külsőleg és belsőleg is,nekem elhiheted. Ráadásul mindig is gyanús volt ez a "csak" barátság dolog köztetek. Hát most végre kibújt a szög a zsákból! - mondta,miközben lelkesen csapkodott maga körül. 
- Megőrültél? - kérdeztem tőle teljesen lesokkolva.
- Miért? - pimaszkodott. - Most őszintén,szerinted nem aranyos? Nyílt titok volt,hogy tetszel neki. Mindenki sejtette,kivéve téged. Előbb észre kellett volna venned! - folytatta a szóhányást.
- De hát... én... ezt nem igazán értem - vallottam be kábán.
- Ne légy már ennyire sült bolond,Elena! - vágta a fejemhez. - Armin a kezdetektől rajongott érted. Úgy néz rád,mint egy istennőre. Egyedül csak neked nem tűnt fel eddig. Pedig annyira kitartó,annyira édes minden gesztusa a mit feléd intéz - áradozott.
- Igazán? - húztam el a számat. Nem tudtam mire vélni ezt az egészet. Most akkor ki mellett áll Reb?
- Ha mondom! - bólogatott hevesen.
- Nézd,én akkor sem tudok mit kezdeni ezzel a helyzettel. Armin a legjobb barátom. Vagyis volt. De ezzel a csókkal mindent elrontott. Nem azt akarom mondani,hogy haragszom rá,de úgy volt jó,ahogyan előtte voltunk. Barátokként. Nem tudom voltál e már valaha hasonló helyzetbe,de remélem,megérted az én álláspontomat is - tártam ki előtte minden gondom-bajom. Válaszként csalódottan bólintott. Az este hátralévő részében nem is igazán hozta szóba újra ezt a témát,mást azonban igen:
- Lenne kedved itt aludni? - kérdezte,amin kissé meglepődtem.
- Hiszen nincs is nálam semmi cucc! - ellenkeztem,ám ő csak leintett.
- Majd adok - kacsintott rám,és máris előkotort egy fekete Rolling Stones-os pólót egy hozzá illő rövid gatyával,majd az ágyra dobta,egyenesen mellém.
- Mióta szereted ezt a bandát? - kérdeztem tőle meglepetten.
- Castieltől kaptam ajándékba - mondta mosolyogva. Így már mindent értettem. Elmentem átöltözni,utána írtam egy sms-t anyának,hogy itt alszom. Amikor pedig visszamentem Rebhez a szobába,már ő is hálóingbe volt.
Estére eléggé jó kedvünk kerekedett,úgyhogy óriási párnacsatázásba vetettük magunkat,ahol leginkább én arattam diadalt.

Végül kacagva dőltünk az ágyra és tettük el magunkat másnapra. Rebnek sikerült elfeledtetnie velem Armint,akire aztán nem is gondoltam este,sőt,még aludni is tudtam. Régóta kellett volna már egy hasonló kis este. Hát most végre sor került rá!