61. fejezet - Az én hercegem

- Bejöhetek? - hallottam az ajtóm másik oldalán anya hangját.

- Persze! - szóltam neki vissza,majd kikapcsoltam a monitoromat,s Nathaniellel egyszerre a hang forrása felé fordultunk. Ezután anya benyitott,és kíváncsian nézett végig rajtunk.

- Nem zavarok? - mosolyodott el sokat sejtően. 

- Miért zavarnál? - kérdeztem vissza teljes nyugalommal,Nat pedig legelbűvölőbb vigyorát vette elő,majd villantotta azt anyára.

- Nem tudom... - vonta meg a vállát. - Gondoltam,megérdeklődöm,nem vagytok-e éhesek,nincs e szükségetek valamire... - jegyezte meg,ám tudtam,hogy a kíváncsisága vezérelte arra,hogy feljöjjön az emeletre.

- Nem,köszönjük! - hárította el udvariasan a fiú,mire anya pár pillanat ácsorgás után úgy döntött,kimegy. - Nagyon kedves anyukád - fordult felém Nat,mikor újra kettesben voltunk.

- Az,bár néha sok belőle - sóhajtottam. 

- Addig örülj,míg az én szüleimet nem ismered... - húzta el a száját,mialatt én a székemről lemásztam mellé a szőnyegemre,hogy nyugodtabban tudjunk beszélgetni.

- Miért? - vontam fel a szemöldökömet. - Amikor találkoztam velük régen,nagyon szimpatikusak voltak - ellenkeztem.

- Az akkor volt,de tudod Amber sokszor kihozza őket a sodrukból,aminek a levét többnyire én is megiszom - tájékoztatott,én pedig együtt érzően bólintottam.

- Sajnálom - tettem még hozzá,s egyenesen a fiú szemeibe néztem. Pár másodpercig egymást bámulva hallgattunk. Amikor éreztem,hogy a csend kezd kissé kínossá válni,fellélegeztem:

- Hála az égnek,legalább kész a lemez! - nevettem fel fáradtan. Legalább harminc számot sikerült összeválogatnunk az albumra,amit el fogunk vinni a bulira is.

- Igen,jól esik magunk mögött tudni ezt a feladatot - oldódott fel kicsit Nathaniel is. - Azonban ami alatta történt... - utalt elég egyértelműen a csókjelenetünkre,melynek elkezdője én magam voltam.

- Szerintem nem érdemes róla beszélni - vágtam gyorsan közbe,amin elképedt.

- Nem érdemes? - ismételte. - Ezt meg hogy érted? - kíváncsiskodott,s láttam rajta,hogy kissé nyugtalanná válik a tekintete.

- Úgy,hogy szerintem elég egyértelmű cselekedet volt. Nem hinném,hogy magyarázkodni kellene miatta - mondtam ki,amit gondoltam. Erre láthatóan megkönnyebbült.

- Szóval... nem bánod? - kérdezte némi aggodalommal a hangjában. Őszintén nem tudtam,mit feleljek erre. Jól esett? Igen. Előre tudtam,hogy ez meg fog történni? Nem. Én kezdeményeztem? Igen. Na és miért? Mert be kellett vallanom,még mindig vonzódom hozzá.

- Nem - feleltem halkan,majd finoman az ajkaimba haraptam. Bármennyire furcsa,ezen egy szó kiejtése után sem éreztem megbánást. 

- Komolyan? - mosolyodott el halványan,mire én is ezt tettem.

- Halálosan komolyan - feleltem határozottan,majd közelebb csúsztam hozzá a földön. Annyira közel kerültem végül,hogy a karomat kinyújtva kezemet rá tudtam tenni az övére. Szemei így a földre vándoroltak,s összefonódó ujjainkat figyelte. A lámpa félhomályában tökéletes szögben láttam íves száját,s éreztem,meg akarom csókolni. Újra. Szabad kezemmel felemeltem az állát,mire tekintetünk megint találkozott. Szinte remegni kezdtem,annyira szerettem volna a számat az övére tapasztani. Lassan közeledni kezdtem felé,hogy tervemet valósággá tudjam váltani,ám reakciója eléggé meglepett a nemrég történtek után. Óvatosan elfordította a fejét,és így szólt:

- Azt hiszem,ideje mennem - szólt halkan,rajtam pedig úrrá lett a csalódottság érzése.  
- Kikísérlek... - mondtam neki halkan,majd felálltunk,s kimentünk a szobámból,le a földszinti előszobába,ahol körülnéztem,nincs e ott anya. Amikor megbizonyosodtam róla,hogy csak magunk vagyunk,közelebb léptem,és átöleltem Natot.
- Köszönöm a segítséget! - súgtam a fülébe. Ő gyengéden megsimogatta a hajamat,utána eltolt magától,s halványan rám mosolygott.
- Nagyon szívesen! - biccentett. Mielőtt megfordult volna,megragadtam a karját,és mélyen a szemébe néztem.
- Szeretném,ha holnap eljönnél te is a bulira - kértem őt. Egy pillanatig állta a tekintetemet,de aztán lesütötte szemeit a földre.
- Jó,majd meglátjuk - mosolyodott el ismét. - De most már igazán mennem kell... - szólt,mire bocsánatot kérve elengedtem a karját,s kiengedtem őt a bejárati ajtón. 

*

Gyönyörű álmom volt. Amint lehajtottam este a fejemet a párnámra,rögtön elaludtam,s a mai nap emlékeinek helyszínét felváltotta egy óriási,csodaszép,virágokkal teli rét. Óriási fák is nőttek rajta,csupa fényes levéllel. A levegő kellemesen meleg volt,a Nap magasan járt az égen,mely olyan kék volt,akár az én szemem. Időm sem volt gyönyörködni a szépséges tájban,ugyanis egy pillanat alatt villámlani kezdtek,az eget sötét viharfelhők takarták el,a virágok elhervadtak,a fák pedig ledobták lombkoronájukat. 

Most vettem csak észre az erdő állatait,akik sorra,riadtan ugrottak elő rejtekhelyeikről,hogy aztán a vihar elől menekülve új zugot keressenek maguknak.

- Várjatok! - kértem,mert követni szerettem volna őket. Nem tudtam,hová mennek,de bizonyára egy ennél biztonságosabb helyre,ezért futni kezdtem feléjük. Mielőtt azonban elérhettem volna őket,kettényílt a föld,s előttem egy óriási szakadék kezdett kiszélesedni,amibe nagy pechemre bele is estem. 

Joggal gondolhatnátok,mi ebben az álomban a gyönyörű? Eddig valóban semmi. Ám ami azután következett,örökre az emlékeimben marad.

Egy ódon várkastélyban feküdtem ájultan. Magamat külső szemlélőként láttam. Egy selyemágy állt alattam. Rajtam egy csodás,levendula lila ruha volt,fejemen pedig arany korona ékesedett. Olyan voltam,mint egy halott királylány. Nem is tudom,melyik mesében láttam hasonlót... 

Egyszer csak léptek zaját lehetett hallani. A falak visszaverték a cipő egyenletesen kopogó hangját,bár még nem lehetett látni,ki a gazdája. Pár pillanat múlva azonban kiderült; Nathaniel volt. Fessen,kihúzott háttal lépdelt az ágy felé,amin feküdtem.  Hosszú ujjú,fehér inget viselt,melyen arany rojtok lógtak. Oldalára kardot tűzött. Meglehetősen elegáns és megnyerő külsőt kölcsönzött ez neki. Gyakrabban kellene így öltöznie. 

Elszánt,ám óvatos lépteivel végre valahára odaért ájultan heverő személyemhez. Először az arcomat fürkészte,majd  kezeivel lassan felém nyúlt. Egyikkel a derekamat fogta meg,másikkal a fejemet emelte fel.

Ezután felém hajolt,s akár a filmekben,gyengéden csókot lehelt az ajkaimra. Nem telt bele egy perc sem,már felébredtem. Amint megláttam őt,szám mosolyra húzódott. Átkaroltam a nyakát,s ezúttal én csókoltam meg.

Hosszú percekig maradtunk így,azonban egy hirtelen pillanatban felébredtem,s újra a szobámban találtam magamat. Csalódottan fúrtam a fejemet a párnámba. Egy perccel később azonban izgatottan felpattantam az ágyról; hiszen ma van Rebecca bulija! Mindennek tökéletesnek kell lennie.