50. fejezet - Melody "szemszöge"

Annyira örülök,hogy tegnap fel tudtam kelteni Nathaniel és a többiek figyelmét is! Rögtön szemet szúrt neki az öltözékem,amit csak az ő kedvéért állítottam össze. Még a hajamat is kivasaltam,mert tudom,hogy azt szereti egy lányon. Nem hiába járt együtt régen Elenával is. Úgy terveztem,hogy délután elmegyek valahová Nattal,de azt mondta,sajnos nem ér rá. Kár,szívesen sétáltam volna vele egyet a parkban. Annyira intelligens fiú! Rengetek mindenről tudok vele beszélni. Olyan,akár egy lelki társ. Segít ha baj van,mindig lehet rá számítani,humoros,érzékeny,és jól tanul. Nem is lehetne több jó tulajdonságot belegyömöszölni egy fiúba. A többségük teljesen már. Züllöttek,túl macsósak. De Nathaniel egészen más. Ő kimutatja,hogy van egy érzékeny oldala is,ami egy remek,becsülendő dolog egy srácnál.

Úgy gondoltam,ma már újra a saját,megszokott ruháimban megyek. Ha Nat szeret,úgy szeressen,amilyen valójában vagyok,ne csak akkor,ha szó szerint kivetkőzök magamból. Tudtam,hogy először a DÖK teremben kell keresnem,hiszen a Sport tagozatos gimnáziumból ma érkeznek hozzánk a diákok,akiknek az adminisztrációs ügyeit el kell intéznünk. Nagy meglepetésemre azonban nem találtam ott. Minden osztály megválasztott elnöke már kora reggel óta az asztaloknál gubbasztott,és a papírmunkában segédkezett. Biztos voltam benne,hogy Nat is itt lesz,hiszen ezeket az ügyeket sosem hanyagolná el.

- Nem láttátok Nathanielt? - kérdeztem körbe a diákok között,de mind a fejüket rázták,vagy azt felelték,ma még nem látták sehol. 

Csodálatos,gondoltam magamban. Talán lebetegedett? Nem,ha beteg is lenne,nem hagyná cserben az elnököket azzal,hogy nem segít az adminisztrációs ügyeket intézni. Van,hogy délutánonként is itt marad,és elvégzi a jövőhétre szükséges teendőket is. Miért hagyná akkor ezt ki?

Gondolataimba merülve sétálgattam a folyosón,amikor a termünk elé érve megütötte a fülemet Nathaniel hangja. Mi a fene,mégis bent van ma? Óvatosan lestem be az ajtón,hátha csak képzelődök,de sajnos igazam volt. Miért mondom,hogy sajnos? Mert az üres terem közepén állva a síró Elenát ölelgette.

Ezt nem hiszem el! Az a lány csak játszik Nathaniellel,aki sokadszorra ismét bedől neki. Elena mindig csak fájdalmat okozott Natnak,és kétségek között hagyta minden egyes alkalommal,amikor csak tehette. Csak tudom,ugyanis én voltam,aki megvigasztalta őt. Nekem sírta el a bánatát,hogy Elena mennyire megbántotta őt,én pedig nyugtattam,hogy jobb kedve legyen. Próbáltam vele elfeledtetni. Legutóbb is azt hittem,sikerülhet,de most látom,hogy ismét vak vágányra futottam. 
Hogy teheti ezt Elena,mikor a vak is látja,hogy nem szereti Nathanielt,csak kihasználja? Nat viszont odáig van érte,amit nem tudok hova tenni. Ha engem ennyiszer megbántott volna valaki,biztosan kiszerettem volna belőle idő előtt. De úgy tűnik,ő már teljesen a hatalmába kerítette.
Amint egy helyben,a fal mellett álltam,s ezeken gondolkoztam,a teremből hirtelen kilépett Nathaniel. Majdnem egymásba ütköztünk. Amikor meglátott,megállt,és kedvesen rám mosolygott.
- Szia,Melody! Minden rendben? - kérdezte tőlem. Mindig olyan figyelmes! 
- Nathaniel,hát persze - bólintottam,de nem akartam kimutatni a dühöt és a kétségbeesést,amit az ölelkezésük váltott ki belőlem Elenával. - Miért nem vagy a DÖK teremben? - vontam őt kérdőre,hiszen nagyon jól tudja,hogy sok a munka mára.
- Volt egy kis elintéznivalóm előtte,de most éppen oda tartok - magyarázta. - Jössz te is?
- Igen - feleltem,majd elindultunk,és szótlanul mentünk egészen a teremig,ahol az igazgatónő várt bennünket.
- De jó,hogy itt vannak! Szeretném,ha még ma befejeznék a papírmunkát,ezért arra gondoltam,igazolom a tanároknál a hiányzásukat,hogy nyugodtan elkészüljenek vele - hadarta,s mielőtt bármit is kérdeztünk volna,újra megszólalt: - Még valami! Ha előbb végeznek,nyugodtan menjenek haza pihenni,nem muszáj már beülniük a tanórákra,rendben? - mosolygott ránk nagylelkűen,utána hátat fordított,és ott hagyott bennünket. 
- Ez remek,legalább nem kell más napra halasztanunk a be nem fejezett papírmunkát - lelkesedtem,miközben beléptünk a DÖK terembe,és kerestünk két egymás melletti széket,ahová leülhettünk dolgozni.
- Igen,sokkal jobb,hogy még ma el tudunk készülni vele - értett egyet Nathaniel,majd munkához láttunk. A tanulók papírjait osztályonként külön kellett válogatnunk,az adatokat bevinnünk a számítógépbe,és tanulói kártyát készítenünk nekik. Van mit csinálni bőven!
Mivel az összes osztály DÖK képviselője itt volt velünk,hamar végeztünk. Még lett volna két tanítási óránk,de mivel fáradtak voltunk,úgy döntöttünk,inkább hazamennénk. Legalábbis én e mellett határoztam...
- Nem jössz te is? - kérdeztem Nathanielt,mert láttam,hogy kiáll a kapu felé tartó tömegből,és ellenkező irányba,a termek felé indul el.
- Nem,megígértem Elenának,hogy megvárom őt. Mit nekem már az a két kémia óra! - mosolyodott el,én pedig csalódottan álltam ott vele szemben. A többiek addig már elhagyták az épületet,így csak ketten álltunk a néptelen folyosón. 
- Értem... - bólintottam szomorúan. - Pedig arra gondoltam,elmehetnénk valahova... - javasoltam,és a legjobbakban reménykedtem.
- Sajnálom,esetleg majd máskor - kacsintott rám,utána elrobogott a szemeim elől.
Miért történik ez velem? Nem veszi talán észre,mennyire odáig vagyok érte? Én igazán tudnám szeretni anélkül,hogy fájdalmat okoznék neki,mint Iris vagy Elena. Egyiküket sem érdekelte igazán Nathaniel,csupán kihasználták őt. Én nem ezt tenném. Végig kitartanék mellette,ahogy egy példás barátnőhöz illik. Azonban úgy tűnik,ő nem vesz észre. Vagy csak nem akar. Számomra a kettő között nincs különbség...