57. fejezet - Sok a teendő

- Alexy,én téged meg foglak ölni egyszer! - mondtam ökölbe szorított kezekkel,fogcsikorgatva,miközben a tesiterem ajtaja előtt álltunk az udvaron. 

Az imént derült ki ugyanis,hogy az ég egy adta világon semmi baja sincs Arminnak,Alexy csak úgy rám hozta a frászt,hogy megnézze,mit reagálok.

- Most miért? - kérdezte mosolyogva. - A reakciódból ítélve nem közömbös neked a bátyám - idegesített tovább.

- Nem ez a lényeg! - kiáltottam rá szegényre,majd halkabbra fogtam a hangomat. - Ilyennel nem szokás viccelni! Azt hittem,tényleg történt vele valami... Egyébként pedig,bárkiről lenne szó,ugyanúgy megijednék,és rohannék segíteni,ahogy csak tudok - álltam ki magamért.

- Még ha Amberrel lenne baj,akkor is? - kérdezte aztán.

- Akkor nem - feleltem habozás nélkül. - Már bocsi - tettem hozzá,hiszen együtt járnak. - Figyelj,Alexy! Még mindig nem tudom,mi értelme volt ennek,de ezzel csak azt éred el,hogy nem hallgatok rád,ha még egyszer ezt csinálod! - magyaráztam neki,ő pedig kölyökkutya tekintettel állta a szúrós pillantásaimat. 

- Jó,jó,igazad van. Bocsánat! - emelte maga elé védekezően a kezeit. - Csak kíváncsi voltam,tényleg annyira közömbös számodra Armin,mint ahogyan mondod - tette hozzá.

- Egyáltalán nem közömbös - ráztam meg a fejemet. - A barátom,éppen úgy mint te. Ő többet akart,én viszont bármennyire is röstellem,nem vagyok képes rá,hogy... hogy... - kerestem a megfelelő szavakat,de Alexy így is értette,mit akarok mondani.

- Persze,hogyne - bólintott. - Ha mér Armin nem is így látja,de jobb,hogy most tisztáztad vele a dolgot,mint később. Vagy hogy egyáltalán tisztáztad,és nem vezetted őt félre. Ezt díjazom,még ha most rettentően szomorúvá is tetted a bátyámat - mondta,én pedig teljesen elpirultam.

- Hidd el,én is piszkosul érzem magamat miatta - bizonygattam.

- Tudom - mosolygott rám biztatóan Alexy,majd átölelt. - Még egyszer bocsi a tréfáért! - súgta a fülembe,mielőtt elengedett,majd ki-ki ment a maga útjára. Ő nyilván Amberhez vagy Arminhoz,én pedig vissza a terembe Rebeccához,aki sápadva,kíváncsian várt már a helyemen.

- Mi történt? - kérdezte izgatottan,de leintettem,hogy nyugodjon meg,semmi komoly. Azután elmeséltem neki Alexy kis "viccét",amin eléggé kiakadt.

- Ez őrült,ilyesmivel viccelődni... - rázta meg a fejét. - A fő,hogy nem esett semmi baja Arminnak - szögezte le végül.

- Igen - értettem vele egyet. - Már azt hittem,kárt tett magában,vagy valami. Valahogy én mindig ilyen reakciót váltok ki az emberekből - sóhajtottam,majd visszagondoltam arra az esetre,amikor először elutasítottam Castielt,aki ezért szétverte a kezeit egy betonoszlopon. Bár örültem,hogy most semmi hasonló nem történt. Akkor már tényleg nem bírnék el a lelkiismeretemmel. 
Beszélgetésünket a becsöngő és a terembe lépő tanár zavarta meg,így a helyünkre ültünk,és szorgalmasan körmölni kezdtük a biológia újabb anyagrészét.

*

Órák után haza akartam sietni,hogy ebédelni tudjak,utána találkozhassak Castiellel,hogy megbeszéljük Reb bulijának a részleteit,így futólépésben rohantam ki a suliból,ám a kapuban beleütköztem Nathanielbe.

- Ó,szia! - köszöntött széles mosoly kíséretében.

- Szia... - intettem neki vissza,miközben egyik lábamról a másikra állva toporogtam,ami egy idő után neki is feltűnt,s kíváncsivá tette.

- Miért vagy ilyen... türelmetlen? - kérdezte aztán.

- Jaj,bocsánat! - szabadkoztam. - Csak sietnem kell. Castiellel találkozom,hogy megbeszéljük Rebecca meglepetés bulijának a részleteit,de előtte haza kell mennem enni,és el kellene találnom arra a helyre,ahová hívott - vettem elő a cetlit a zsebemből,amelyre a vöröske felfirkantott egy címet,amiről halvány lila gőzöm sem volt,hol találom. 

- Azt hiszem,ebben segíthetek! - ragyogott fel Nat szeme. - Tudom,hol ez az épület - tette hozzá.

- Remek,akkor el tudnál kísérni,persze ha nem gond? - kérdtem reménykedve,mire rögtön bólintást kaptam válaszul. 

- Szuper! - lelkendeztem. - Akkor addig hazajössz velem? - tudakoltam tőle,mire ismét bólintott,ám ezúttal fülig vörösödött valamilyen okból kifolyólag. 

A beszélgetésnek itt véget vetettünk,hogy időben oda tudjunk érni. Előtte hazamentünk hozzánk,ebédeltünk,majd felkerekedtünk,és elindultunk a Castiel által megadott cím felé. Néhány busz és átszállás után húsz percen belül odaértünk. Egyfajta bár volt,tipikus italpulttal,bowling pályával,csocsóval,meg mindennel,ami egy fiatalos szórakozóhelyre kell.

Castiel már várt engem egy asztalnál,mely körül kényelmesnek látszó fotelek álltak. Ám amikor meglátta,hogy nem egyedül jövök,tekintete elkomorult. 

- Hát ő meg mit keres itt?! - mordult inkább Nathanielre,mint rám.

- Én hívtam. Egyedül nem találtam volna ide - magyaráztam,majd megkértem Natot,hogy üljünk le mi is a két másik szabad fotel egyikébe. - Szóval... hol kezdjük? - kérdeztem,majd előkaptam egy noteszt és egy tollat a táskámból. Castiel mókás szemöldök felvonással figyelte minden egyes mozdulatomat.

- Ezek meg minek? - bökött fejével a lila,szőrös kis füzetem,s a rajta fekvő pennám felé.

- Hány ilyen idióta kérdésed lesz még? - billentettem félre a fejemet,egyenesen a szemébe nézve,mire elmosolyodott. Azt hiszem,ráismert a saját stílusára.

- Nem - rázta meg a fejét,majd torok köszörülve folytatta: - Arra gondoltam,lehetne itt a buli. Hátul van egy elkülönített VIP részlege a bárnak,külön kiszolgálással. Senki illetéktelen nem zavarhatna ott minket - itt célozgatva Nathanielre pillantott,ám ő szerencsére nem csinált jelenetet belőle.

- Oké,jónak tűnik - állapítottam meg körbenézve. Modern bútorok mindenhol,igényes berendezés,ízléses színek,egyszóval minden tökéletes volt. - Melyik napra szeretnéd tenni? - kérdeztem tőle utána,amint elgondolkodott. 

- Mit szólnál a jövőhét péntek estére? - vetette fel,amivel egyetértettem,így az eddigi adatokat gyorsan lefirkantottam a noteszembe. 

- Vendéglista? - tértem át a következő pontra,amit fontosnak tartottam.

- Hát honnan tudjam? - vonta meg a vállát morogva. - Gondolom a te,a barátnői,meg akit még akarsz - hát ez igazán nagy segítség,mondhatom. Castiel felsőfokon. 

- Hm - gondolkodtam el a számhoz emelve a tollamat. - Rebecca elég jóba van az osztálytársainkkal. Szóval lehetne mindenkinek meghívót küldeni a bulival kapcsolatban - vontam vállat,Castiel pedig mogorván,de végül is egyetértett velem,miután tett pár megjegyzést Amberre,a barátnőire,meg Nathanielre. 

- Nat,ha van bármilyen kreatív ötleted,hallgatunk - néztem rá mosolyogva szegényre,hiszen csak csöndben gubbasztott a sarokban,egészen idáig. 

- Szerintem az eddigi ötletek kitűnőek - vakarta meg a feje búbját,s miután rájöttem,mást nem fog mondani,felsóhajtottam. Pasik!

- Rendben. Mit terveztél programnak? - pillantottam újra Castielre. 

- Fellépnénk a zenekarral - vágta rá rögtön. - Gondoltam,ennyi elég lesz,töménytelen mennyiségű alkohol kíséretében,persze - vigyorgott rám.

- Mondta a tuskó alkoholista - mormogta halkan Nathaniel,ám sajnos nem volt eléggé halk ahhoz,hogy Castiel ne hallja.

- Mit mondtál,stréber?! - fordult felé fogcsikorgatva. - Semmi hasznod,akár el is mehetsz! - vetette oda.

- El is megyek! - állt fel Nat egy hirtelen mozdulattal.

- Jaj ne már,légyszi! - rángattam meg az ingujját. 

- Sajnálom,Elena - rázta meg a fejét. - Úgyis csak elkísértelek - mosolygott rám,majd finom lépteivel elhagyta a bár épületét,így magunkra maradtunk a vöröskével. 

- Ezt most miért kellett? - néztem Castielre megrovó pillantással. - Mindegy,ne is válaszolj! - intettem csendre pont,amikor nyitotta volna a száját. - Koncentráljunk inkább a dolog lényegére - néztem le újra a füzetkémre. - Szóval ennyi,zenekar és pia? - tudakoltam tőle sürgetve.

- Mi mást akarsz? - vigyorgott rám perverz módon,mire szemeimet a plafonra emeltem.

- Mit ajándékozol neki? - kérdeztem válasz helyett.

- Egy ruhát szeretnék adni neki. A csajok szeretik az ilyet. Utána meg,meglátjuk. Lehet,hogy kap valami bónuszt is - kacsintott rám,még mindig hülyéskedve. 

- Nem hiszem el,nem tudnál komoly maradni csak egy pillanatra? Vagy ahhoz újra vissza kell hívnom Nathanielt? - az ötlet megtette a hatását. Cast arcáról lehervadt a mosoly.

- Ezzel viccelni se viccelj! - kérte durcásan. 

- Oké,oké - nyaltam meg kiszáradt ajkaimat. - Megvan már a ruha? - kérdeztem aztán,ám ő a fejét rázta.

- Nincs - tette hozzá. - Azt hittem,segítesz beszerezni...

- Enni tudsz egyedül? - akadtam ki kicsit. Nem igaz,hogy mindent nekem kell csinálni! - Rendben! - mondtam magamnak,hogy lehiggadjak. - Tudod mit? - pillantottam rá ötlettől csillogó szemmel,majd intettem neki,hogy várjon egy percet,s elővettem a mobilomat,hogy felhívjam rajta Rosaliát. 

- Szia! - köszöntem vidáman,miután azonnal felvette. - Mit szólnál jövőhét péntek este egy bulihoz? - kérdeztem. Tudtam,hogy nem fog tudni nemet mondani. 

- Szia! Viccelsz? Ki nem hagynám! - vágta rá,ahogy sejtettem. - Mit ünneplünk?

- Rebeccának szervezünk meglepetés bulit - magyaráztam. - De ebben a te segítséged is kellene. Castiel egy ruhát szeretne neki adni,nem tudja,milyen legyen. Beugorhatunk valamelyik nap a butikba hozzátok? - kérdeztem aztán.

- Persze,nyugodtan! Épp most érkeztek új áruk. Az lenne a legjobb,ha még most jönnétek. Ahogy nézem,elég hamar elfogynak,pedig csúcs szuperek! - tanácsolta nekem.

- Oké,akkor nemsokára ott vagyunk! - köszöntem el tőle,s letettem a telefont,majd a várakozó Castielre pillantottam,aki amolyan: "Na mi van?" tekintettel nézett rám.

- Ruha kipipálva! - kacsintottam rá mosolyogva.