58. fejezet - Melyik legyen?

- Sziasztok! - integetett nekünk Rosa a bolton keresztül,amint beléptünk a helyiségbe. Castiellel odasétáltunk hozzá a kasszához.
- Szia! - mosolyogtam rá,majd megkerülve a pultot,megöleltem őt. 
- Helló! - biccentett felé a fiú is.
- A legjobb helyre jöttetek ruha ügyben! - kacsintott ránk a barátnőm. Megfogta mindkettőnk csuklóját,s úgy vonszolt át bennünket a női alkalmi ruhák részlegéhez,közben pedig folyamatosan beszélt. - Milyenre gondoltatok? Fekete? Á,az túl gyászos. Fehér? Az kövérít. Egy színes lenne a megfelelő nem túl mély dekoltázzsal és... - mielőtt többet mondhatott volna,Castiel megelégelte a szóáradatot,és közbeszólt:
- Hé,megfájdul a fejem a sok beszédtől! Nem lehetne csendesebben? - kérte,mire Rosa összehúzott szemöldökkel meredt rá.
- Látszik,hogy nem értesz ehhez - jegyezte meg gúnyosan. - A ruhákról beszélni kell. Ők maguk is beszélnek,de csak a tuskók nem hallják őket! - méregette őt mérgesen.
- Vagy az ép eszűek... - tette hozzá Castiel,mire halkan felnevettem,de szerencsére Rosalia nem vette észre. Néha tényleg túlzásba viszi a ruhákkal való kapcsolatot.
- Oké,srácok! - szóltam aztán rájuk. - Koncentráljunk a feladatra. Rosa,egy gyönyörű ruhát kellene találnunk Rebeccának - fordultam hozzá,mire bólintott,megnyalta az ajkát,s turkálni kezdett egy halom alkalmi ruha között. Hosszas keresgélés után üres kézzel fordult vissza hozzánk.
- Mégis milyen legyen? Muszáj tudnom ahhoz,hogy megtaláljam a tökéletes darabot! - tette csípőre a kezét,és kíváncsian ránk nézett. 
- Castiel? - fordultam a fiú felé,elvégre az ő ötlete volt az egész.
- Nem tudom... valami... szép - bökte ki végül,mire Rosalia megforgatta a szemeit.
- Hűha! - úgy tett,mint aki elájul. - Erre nem jöttem volna magamtól rá - húzta el a száját. - Kérlek,Elena legalább te mondj valami értelmeset! - pillantott aztán rám esdekelve. Nagyot nyeltem. Még nem gondolkodtam egészen idáig a dolgon. 
- Hát... - haraptam az ajkamba. - Szerintem kék legyen,ez Reb kedvenc színe - kezdetnek nem rossz. Láttam,hogy ezt a barátnőm apró bólintása is alátámasztja. - Ó,és lehetne nyakba kötős? Mindig egy olyan ruháról áradozott nekem - tettem hozzá.
- Jó,ez segíthet - mondta Rosa,majd újra elfordult tőlünk,és turkálni kezdett a ruhák között. Fél perc múlva átnyújtott nekem egy sötétkék koktélruhát,mely elég dekoltált volt,noha nyaknál kellett megkötni. Apró ezüst csillámok díszítették az oldalán.
- Szerintem ez nem az ő stílusa - ráztam meg a fejemet. Castiel pedig nagy meglepetésemre egyetértett. - Van más is? - kérdeztem,visszatéve a ruhát a helyére.
- Persze - Rosa újabb darabot adott a kezembe. Ez világosabb árnyalat volt,királykék. Egészen bokáig ért le,de combközéptől átlátszó volt,selyemből készülhetett talán. Szintén a nyakánál kellett megkötni,a dekoltázsa pedig szolidabb volt az előzőnél.
- Ez nem is rossz - bólogatott elégedetten Cast. 
- Szerintem még mindig nem az igazi - ráztam meg a fejemet. - Más,talán? - tudakoltam,mire Rosalia átnyújtott egy világoskék darabot.
- Ez az utolsó,ami kék - tette még hozzá. Jobban megnéztem a ruhát. A háta derékig ki volt vágva. Ez is,ahogy az előző,bokáig ért majdnem,ám az egyik oldalán fel volt hasítva,így láthatóvá vált az alatta lévő selyem alsószoknya. Dekoltázsa ugyan nem volt,de engem rögtön megfogott. Éreztem,hogy ez lesz a tökéletes választás.
- Hű,ez szerelem első látásra! - suttogtam,majd elpirultam,hisz rájöttem,hangosan gondolkodtam.
- Felpróbálod? - bökött a ruha felé mosolyogva Rosa,én pedig elképedten pillantottam fel rá.
- Minek? - értetlenkedtem.
- Hogy jó-e a méret - felelte. Igaz,Rebeccával azonos méretet hordunk,ezért ebből a szempontból könnyű a ruhaválasztás. 
- Oké... - vontam meg a vállamat,majd elfutottam egy próbafülkébe,s amikor átvettem a ruhát,izgatottan mentem ki a várakozókhoz,hogy megmutathassam benne magamat.

- Na,milyen? - kérdeztem.
- Hát ez... - Rosa eltátotta a száját meglepetésében. Nem talált megfelelő szavakat.
- Bombázó! - értett egyet vele Castiel,mire szégyellősen elnevettem magamat. 
- Tetszeni fog neki is? - néztem reménykedve a fiúra,aki habozás nélkül bólintott,de észrevettem,hogy tekintete egy ideje a ruha alól kibukkanó combomon időzik.
- Nagyon szép vagy benne,Elena! - dicsért meg újra Rosa,mire fülig pirultam,majd végül visszamentem,hogy átvegyem a saját ruháimat. Elégedetten nyújtottam át a kasszánál az új szerzeményt a barátnőmnek. Miközben becsomagolta egy ajándékdobozba,Castiel fizetett.
- Köszönjük a segítséget! - mosolyogtam rá Rosaliára búcsúzásképpen. - Titeket is várunk Leigh-el a bulin - kacsintottam rá.
- Igen,Hófehérke,a segítségért cserébe eljöhetsz a hercegeddel - erősítette meg mondandómat Cast is,mire mind nevetni kezdtünk.
- Nem is vagy te annyira kibírhatatlan - bokszolta vállba a fiút a barátnőm,majd,mivel láttuk,hogy elég nagy a forgalom,elköszöntünk tőle,és kimentünk a pláza épületéből. Azaz csak mentünk volna,ha nem ütközünk a bejáratnál Alexybe.
- Ó,hoppá! Ne haragudjatok! - kért elnézést,ugyanis nem vett észre minket,és ultragyors sebességgel futott belénk. 
- Nem tudsz vigyázni?! - förmedt rá a maga kedves modorában szegényre Castiel.
- Hagyd már! - kértem. - Vásárolgatsz,Alexy? - tudakoltam tőle mosolyogva.
- Mégis minek jár plázába az ember,ha nem vásárolni? - szólt közbe helyette Cast,még mindig dühösen.
- Igen - felelte a kék hajú fiú,figyelmen kívül hagyva a vöröske csípős beszólását. - Gondoltam,veszek valami videó játékot Arminnak. Eléggé le van törve mostanában - magyarázta,s mélyen a szemembe nézett,amitől rossz érzés kerített hatalmába.
- Jössz,Elena? Nem érek rá egész nap... - morgolódott Castiel,mire átnyújtottam neki a csomagot a ruhával.
- Menj csak a dolgodra,majd találkozunk a suliban! - mondtam neki,mire vállat vont,s köszönés nélkül magunkra hagyott bennünket Alexyvel.
- Bár segíthetnék felvidítani őt - jegyeztem meg szomorkásan. 
- Lenne rá mód,de nem szeretnék rád erőltetni olyat,amit nem akarsz - reagált a fiú. Nyilván arra gondolt,hogy odamegyek Arminhoz,szerelmet vallok neki,és boldogan élünk. Csak hogy ez nem így megy. 
- Na és azon kívül tehetek valamit érte? - kérdeztem bűntudattal a hangomban.
- Aranyos vagy,de nem - csóválta meg mosolyogva a fejét Alexy. - Ha megbocsátasz,most mennem kell. További szép napot neked,Elena! - borzolta össze egyik kezével a hajamat,majd egyedül hagyott. Egyedül,a gondolataimmal. 
Miközben zsebre tett kézzel lépdeltem az utcán,fel sem tűnt,hogy már itt a tavasz. Valahogyan a rügyező fák,a nyíló virágok,a zöldbe boruló tájak nem jelentettek ebben a pillanatban semmit. Szüntelenül az járt az eszemben,mit tehetnék Arminért,hogy jobb kedve legyen. Ám sajnos semmilyen megoldást nem találtam.