Elérkezett a várva várt pénteki nap. Igaz,még a gimiben koptatjuk a padokat,de este indulunk egy bérelt busszal a szállásra,ami nem messze van elméletileg a sípályától.
- Remélem,jól fogtok mulatni - mondta nekünk Castiel. Rebbel ugyanis a padunknál ücsörögve beszélgettünk,és mivel jobb dolga nem volt a vöröskének,ő is velünk tartott.
- Hát,nem lehet tudni - vontam meg a vállamat,mire elmosolyodott. Ja,igen. Nem említettem még,de Cast idővel beletörődött,hogy sajnos nem tud eljönni a kirándulásra. Emellett a Lisanderrel folytatott beszélgetése óta látszólag lehiggadt egy kicsit,így már nem úgy viselkedett velünk,akár egy pokróc.
- Nélküled furcsa lenne - jegyezte meg bátortalanul Rebecca. - Elvégre,ha te nem vagy ott,kinek a morgolódását hallgatnánk egész hétvégén? - viccelődött.
- Majd hallgatod Elenáét,neki sem kell a szomszédba menni egy kis zsörtölődésért - vihogott Castiel,mire sértődöttséget színlelve karba tettem a kezeimet.
- Hé! - tiltakoztam. - Ez nem is igaz - ráztam meg a fejemet méltatlankodva.
- Hát... - Reb mosolyogva vakarta meg a fejét,s erre én gyengéden rávágtam egyet a vállára.
- Tessék,még agresszív pszichopata is - tette hozzá olyan arckifejezéssel,mintha menthetetlen lennék. - De nem baj,ezért szeretünk - kacsintott aztán rám,Reb pedig erre alig észrevehetően ugyan,de féltékeny lett.
- Ó,ugyan! - legyintettem gyorsan,nehogy csak olaj legyek a tűzre a tesóm szemében. Cast szerencsére segített a helyzet könnyítésén,amikor közénk lépett,és mind a kettőnket átkarolt.
- Esküszöm,ti vagytok Castiel angyalai - büszkélkedett,s megjegyzésén muszáj volt elnevetnünk magunkat. Örültem,hogy jó kedve van jelen pillanatban.
- Remélem,nem sajátítod ki őket! - hallottunk egy ismerős hangot a hátunk mögül,mire mindannyian megfordultunk. Armin állt előttünk széles vigyorral a képén. Ő és Castiel kedvelték egymást,amit óriási csodának tartottam.
- Előled nem - felelte Cast,majd levette rólunk a karjait. Armin közelebb jött,és csatlakozott élénk,sokszínű társaságunkhoz,mely szokásos eszmecseréjét igyekezett folytatni.
- Jöttök síelni? - kérdezte ő.
- Castiel sajnos nem tud,de mi... - kezdtem volna magyarázni,ám Reb közbevágott.
- Egyedül Elena megy közülünk - helyesbített,mire megütközve néztem rá,s a többiek is kíváncsiak voltak rá,mi ez az egész tulajdonképpen. - Én nem vagyok úgy oda ezért a kirándulásért,mellesleg pedig,hiányolnék valamit azon a hétvégén - fejtette ki bővebben.
- Valamit? Nem inkább valakit? - tudakoltam tőle még mindig ledöbbenve,ám válaszul egy erős oldalba bökést kaptam.
- Nem igazán értem,miről van szó,de nyilván valami csajos dolog - köszörülte meg a torkát Armin.
- Lényegtelen - mosolyodott el végül Rebecca.
- Szóval te jössz,Elena? - fordult aztán felém Armin,míg Cast a tesómmal elegyedett beszélgetésbe.
- Pontosan - bólintottam elkomolyodva,ugyanis még mindig nem fogtam fel a korábban történteket. Teljesen értelmetlen lenne Rebnek itt maradnia,csak azért,mert az a srác,aki tetszik neki,nem fog eljönni... Elvégre,csupán egy hétvégéről van szó. Nem hinném,hogy belehalna.
- Na és lenne kedved... - kezdte félénken a barátom,kizökkentve ezzel gondolataimból. Mivel a szava hirtelen elakadt,kérdő tekintettel pillantottam rá. - Szóval. Mit szólnál,ha... ülnél mellém a buszon? - nyögte ki végül,amit akart.
- Persze - mosolyogtam rá biztatón. Zavartsága rögtön elillant,ideges arckifejezését a szokásos vigyora váltotta fel a válaszom hallatán. - Jól fogunk szórakozni! - kacsintottam rá.
- Az biztos - értett egyet velem ő is. Többet azonban nem tudtunk beszélni,mert észrevétlen stílusában bejött a teremben Mr. Faraize,s csak miután öt percig ácsorgott a tábla előtt,köszörülte meg a torkát,hogy mindenkit a helyére parancsoljon.
- Gyerekek,egy kis figyelmet kérek! Szeretném felolvasni azoknak a diákoknak a nevét,akik érvényes nyilatkozat segítségével részt vehetnek a kiránduláson - magyarázta,majd névsorban felolvasta valamennyi osztálytársunk nevét,kivéve Castielét,Iriszét,és Nathanielét.
- Nat miért nem jön? - fordultam a padtársamhoz meglepetésemben,majd észbe kaptam,és rájöttem,pont jó embertől kérdezem meg.
- Úgy nézek én ki,mint aki tud bármit is arról a stréberről? - mordult fel feleletképpen Castiel.
- Bocs,hülye kérdés volt - ráztam meg a fejemet,utána ismét a tanár felé fordítottam minden figyelmemet.
- Tájékoztatnálak benneteket,hogy este fél hétkor az iskola kapujában gyülekezünk. Senki ne késsen,mert hét órakor pontban elindulunk a busszal. Aki lemarad,az így járt,aki pedig időben megjelenik a találkozás helyszínén,felejthetetlen élményben lesz része. Mindenképpen hozzatok magatokkal sífelszerelést,elemlámpát,termoszt,és ami még egy kiránduláshoz szükséges. Vasárnap délután indulunk majd haza,de előtte lesz két szabad órátok,hogy a költőpénzeteket használva vásárolgathassatok a városban,már aki szeretne - hadarta el. - Még valami! - kapott észbe aztán. - A reggeli és a vacsora biztosítva lesz számotokra,ebédelni majd a városba megyünk - mondta még el,majd a ma esti viszontlátásra elköszönt tőlünk.
- Ó,ugyan! - legyintettem gyorsan,nehogy csak olaj legyek a tűzre a tesóm szemében. Cast szerencsére segített a helyzet könnyítésén,amikor közénk lépett,és mind a kettőnket átkarolt.
- Esküszöm,ti vagytok Castiel angyalai - büszkélkedett,s megjegyzésén muszáj volt elnevetnünk magunkat. Örültem,hogy jó kedve van jelen pillanatban.
- Előled nem - felelte Cast,majd levette rólunk a karjait. Armin közelebb jött,és csatlakozott élénk,sokszínű társaságunkhoz,mely szokásos eszmecseréjét igyekezett folytatni.
- Jöttök síelni? - kérdezte ő.
- Castiel sajnos nem tud,de mi... - kezdtem volna magyarázni,ám Reb közbevágott.
- Egyedül Elena megy közülünk - helyesbített,mire megütközve néztem rá,s a többiek is kíváncsiak voltak rá,mi ez az egész tulajdonképpen. - Én nem vagyok úgy oda ezért a kirándulásért,mellesleg pedig,hiányolnék valamit azon a hétvégén - fejtette ki bővebben.
- Valamit? Nem inkább valakit? - tudakoltam tőle még mindig ledöbbenve,ám válaszul egy erős oldalba bökést kaptam.
- Nem igazán értem,miről van szó,de nyilván valami csajos dolog - köszörülte meg a torkát Armin.
- Lényegtelen - mosolyodott el végül Rebecca.
- Szóval te jössz,Elena? - fordult aztán felém Armin,míg Cast a tesómmal elegyedett beszélgetésbe.
- Pontosan - bólintottam elkomolyodva,ugyanis még mindig nem fogtam fel a korábban történteket. Teljesen értelmetlen lenne Rebnek itt maradnia,csak azért,mert az a srác,aki tetszik neki,nem fog eljönni... Elvégre,csupán egy hétvégéről van szó. Nem hinném,hogy belehalna.
- Na és lenne kedved... - kezdte félénken a barátom,kizökkentve ezzel gondolataimból. Mivel a szava hirtelen elakadt,kérdő tekintettel pillantottam rá. - Szóval. Mit szólnál,ha... ülnél mellém a buszon? - nyögte ki végül,amit akart.
- Persze - mosolyogtam rá biztatón. Zavartsága rögtön elillant,ideges arckifejezését a szokásos vigyora váltotta fel a válaszom hallatán. - Jól fogunk szórakozni! - kacsintottam rá.
- Az biztos - értett egyet velem ő is. Többet azonban nem tudtunk beszélni,mert észrevétlen stílusában bejött a teremben Mr. Faraize,s csak miután öt percig ácsorgott a tábla előtt,köszörülte meg a torkát,hogy mindenkit a helyére parancsoljon.
- Gyerekek,egy kis figyelmet kérek! Szeretném felolvasni azoknak a diákoknak a nevét,akik érvényes nyilatkozat segítségével részt vehetnek a kiránduláson - magyarázta,majd névsorban felolvasta valamennyi osztálytársunk nevét,kivéve Castielét,Iriszét,és Nathanielét.
- Nat miért nem jön? - fordultam a padtársamhoz meglepetésemben,majd észbe kaptam,és rájöttem,pont jó embertől kérdezem meg.
- Úgy nézek én ki,mint aki tud bármit is arról a stréberről? - mordult fel feleletképpen Castiel.
- Bocs,hülye kérdés volt - ráztam meg a fejemet,utána ismét a tanár felé fordítottam minden figyelmemet.
- Tájékoztatnálak benneteket,hogy este fél hétkor az iskola kapujában gyülekezünk. Senki ne késsen,mert hét órakor pontban elindulunk a busszal. Aki lemarad,az így járt,aki pedig időben megjelenik a találkozás helyszínén,felejthetetlen élményben lesz része. Mindenképpen hozzatok magatokkal sífelszerelést,elemlámpát,termoszt,és ami még egy kiránduláshoz szükséges. Vasárnap délután indulunk majd haza,de előtte lesz két szabad órátok,hogy a költőpénzeteket használva vásárolgathassatok a városban,már aki szeretne - hadarta el. - Még valami! - kapott észbe aztán. - A reggeli és a vacsora biztosítva lesz számotokra,ebédelni majd a városba megyünk - mondta még el,majd a ma esti viszontlátásra elköszönt tőlünk.
*
- Mindened megvan? - kérdezte anya legalább negyedszerre,miközben én újra átpásztáztam szemeimmel a bőröndöm tartalmát. Meleg ruha,pizsama, tusfürdő, fogkrém,fogkefe,hajkefe, törülköző,elemlámpa,síruha,termosz,pénz,telefon,fényképezőgép. Úgy hiszem,másra nem lesz szükségem.
- Igen - feleltem unott hanglejtéssel,majd magamra tekertem kedvenc kék sálamat,mely éppen passzolt a szemem színéhez. Talán ezért szerettem annyira.
- Kérlek,ne felejtsd el megmondani a tanár úrnak,hogy mégsem megyek - rágta a számba Rebecca. Én engedelmesen bólintottam,noha döntésével nem igazán értettem egyet.
- Indulhatunk? - kérdezte Phillip,előlépve a fürdőszobából,miközben a fogashoz sétált,és magára vette barna szövetkabátját. Anyáék is öltözni kezdtek. Úgy tervezték,autóval visznek a sulihoz,majd ott ráérünk búcsúzkodni. Hiába mondtam nekik,hogy ez csak egy hétvége lesz,mind aggódtak miattam,és azt mondták,hiányolni fognak,ha nem köszönhetnek el tőlem méltóképpen.
- Naná! - mosolyogtam rá a pót apámra,aki nagyon kedves velem. Nem veszi figyelembe,hogy Reb a vér szerinti lánya,én pedig nem,egyenlő felekként kezel bennünket,ahogyan egy jó mostohához illik.
Tehát végre el tudtunk indulni - miután egyszer vissza kellett fordulnunk félúton,mert anya bekapcsolva hagyta a tűzhelyet - a sulihoz,ahol már távolról lehetett látni,hogy majdnem mindenki megérkezett már. Kiszálltam az autóból,megfogtam a bőröndömet,és szembe álltam a "családommal". Elsőként Phillt öleltem meg,utána következett anya,a sort pedig Rebecca zárta.
- Vigyázz magadra! - súgta a fülembe,mielőtt elengedett volna.
- Te is! - kértem. Még legalább egy percig búcsúzkodtak tőlem,amit megelégelve sarkon fordultam,és a tömegbe vetve magamat,szemeimmel Armint kutattam. Szerencsére nem volt nehéz megtalálnom. Alexyvel beszélgetett a busz közelében,mely nemrég érkezett meg,és most a járdán parkolt arra várva,hogy felszálljunk rá.
Miután mindenki befutott hét óra előtt,el tudtunk indulni. Párosával szálltunk fel a buszra. Arminnal egy kétszemélyes ülést foglaltunk el,valahol leghátul. Egyikünk sem szeretett túlságosan elől lenni. Még egyszer,utoljára kinéztem a jeges ablakon,hogy megpillantsam anyáékat,és integethessek neki,majd a motor hangja felbőgött,és útnak eredtünk.
- Ezt meg kell örökíteni! - állapította meg mellettem Armin,akinek természetesen most is a kezében volt a telefonja,mint egyébként máskor.
- Fényképre gondolsz? - húztam el a számat,miközben levettem magamról a kabátot,mert a sofőr fűtötte a buszt,így hamar melegebb lett a hőmérséklet.
- Pontosan arra - bólintott játszi könnyedséggel Armin.
- Remek,pont akkor,mikor leginkább egy retardált,veszett mókusra hasonlít a külsőm... - csóváltam meg nagyot sóhajtva a fejemet. A barátom elmosolyodott.
- Attól még muszáj képet készítenünk - hajthatatlan volt. Végül beadtam a derekamat,elvettem tőle a mobilját,és én nyomtam meg azt az átkozott gombot rajta,hogy elkészüljön a kép.
A végeredmény valami ilyesmi lett:
- Nem is életed legszörnyűbb képe - állapította meg aztán Armin.
- Na kösz,akkor ezt bóknak vehetem? - kérdeztem tőle a sértődöttet játszva.
- Vedd inkább úgy,hogy véleményem szerint nem is hasonlítasz egy retardált,veszett mókusra - felelte. - Sokkal inkább az egyik karakterre abból a lövöldözős játékból,amikor... - kezdett áradozni egy újabb videó játékról,amiből egy szót nem értettem,így meg sem próbáltam követni a fonalat. A lényeg az,hogy őt mulattatta ez az egész helyzet,én pedig mit mondjak? Örülök,ha a barátaim örülnek,vagy nevetős kedvükben vannak. Még az sem zavar ilyen esetben,ha én vagyok a röhögés tárgya.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése