Tegnap este nagyon későn érkeztünk ide a szállásra,úgyhogy egyből takarodót fújt nekünk Mr. Faraize. A kellemes hangulatú kis fűtött,téglaház két elágazó folyosóval rendelkezett. Az egyik szárny a lányokhoz,a másik a fiúkhoz vezetett. Mivel kétágyas szobák lefoglalására volt csupán lehetőség,Violával egymást választottuk társnak,így legalább nem olyasvalakivel osztozkodunk majd,akit nem igazán szívlelünk.
Másnap reggel már hét órakor kelni kellett. Violának ez valahogy könnyebben ment,én még szívesen lustálkodtam volna az ágyban,de végül mégis rászántam magamat az ébredezésre. Fél nyolcra sikerült mindkettőnknek elkészülnie,így ahelyett,hogy a szobában ücsörögtünk volna,kimentünk a hallba,ahol egy nagy kandalló is állt,és ott gyülekeztünk. Nyolc után pár perccel már mindenki befutott,s lám,milyen ironikus,Mr. Faraize érkezett meg legkésőbb. Állítása szerint nem ébresztette az órája. Ki tudja,még az is lehet,hogy igaz.
- Most átmegyünk a szemközti épületbe,ahol a reggelit fogjuk elfogyasztani - vezényelt bennünket,majd intett a karjával,hogy kövessük őt,így miután mindenki belebújt legalább négy réteg ruhába,kiindultunk a tanárunk után. A majdnem fél méteres hó ropogott a talpunk alatt,ahogyan léptünk. Nem sokáig kellett szerencsére ezt elviselnünk,mert az épület előtt valaki gondosan felsózta a havat,így ott már biztosabban tudtunk járni.
- Ültök velünk a reggelinél? - Armin a tömegből kiválva valahogyan mellém keveredett.
- Miért is ne,igaz,Viola? - pillantottam mosolyogva szobatársamra,aki visszahúzódó stílusa révén csupán pirulva bólintott egyet.
- Akkor majd találkozunk az asztalnál! - kacsintott rám a barátom,és előreverekedte magát ikertesójához,aki valahol legelöl bandukolt Amber és barátnői társaságában.
- Olyan szerencsés vagy - jegyezte meg Viola halkan,miközben éppen sorban álltunk,hogy szerezzünk magunknak egy pár virslit,mielőtt a többiek feleszik az egészet. Mondatára értetlenül pillantottam fel.
- Én?! - kérdeztem magamra mutatva,s hangos nevetésben törtem ki.
- Igen,és komolyan beszélek - folytatta Viola.
- Mégis miért? - tudakoltam kíváncsian,s tényleg érdekelt a válasz. Véleményem szerint egy csődtömeg vagyok a legrosszabb fajtából,de ezek szerint ő máshogy látja.
- Azért,mert olyan sok barátod van - felelte. - Szinte mindenkivel jól kijössz. Lányokkal,fiúkkal egyaránt - magyarázta félénken. Nem reagáltam rá rögtön,mert lecsaptam néhány árva virslire,amelyeknek még nem volt gazdája.
- Ugyan,neked lefogadom,több barátod van,mint nekem - ellenkeztem,s komolyan is gondoltam. Viola nagyon kedves,néha túlságosan is,ezért a természetéből adódóan biztosan sok emberrel jóba van. Így nem nehéz magának barátokat találnia.
- Én inkább... lányokkal barátkozom. Te viszont fiúkkal is szoktál,és olyan bátor vagy,felnézek rád ezért. Biztosan elpirulnék,ha öt percnél tovább kellene beszélgetnem egy fiúval,mert... ők mégis csak mások. Nem tudom,létezhet e olyan bizalmas kapcsolat egy fiú és egy lány közt,mint mondjuk két barátnő között - vélekedett,úgyhogy kezdtem látni az ő szemszögéből is a dolgot.
- Próbálj meg közvetlenebb lenni a fiúk társaságában,hidd el,nem nehéz - noszogattam,majd megkerestük Armint és Alexyt,akik ketten ültek egy négyes asztalnál,így azonnal elfoglaltuk a másik két szabad helyet,és egy kiadós traccsparti mellett megreggeliztünk.
- Próbálj meg közvetlenebb lenni a fiúk társaságában,hidd el,nem nehéz - noszogattam,majd megkerestük Armint és Alexyt,akik ketten ültek egy négyes asztalnál,így azonnal elfoglaltuk a másik két szabad helyet,és egy kiadós traccsparti mellett megreggeliztünk.
*
Az egész délelőttünk azzal telt,hogy kipróbáltuk a sípályákat. Régen profin ment ez a sport,amikor még a szüleimmel együtt mentünk el hasonló kirándulásokra,de egyenlőre nem akartam még kipróbálni a meredekebb lejtőt,így míg az osztály nagy része a legveszélyesebb lejtőn siklott,én alul evickéltem az ovisok között. A vicc az volt az egészben,hogy még így is felbuktam a hóban,és egyenesen hasra estem,a fejemmel pedig felszántottam a földet. Éppen lesöpörtem magamról a hideg havat,s fel akartam tápászkodni,mikor valaki a kezét nyújtotta nekem.
Felnézve egy számomra ismeretlen fiúval találtam magamat szembe. Fekete haja és aranybarna szemei voltak. Nálam talán egy-két évvel idősebb lehetett,legalábbis érettebbnek nézett ki,mint a fiúk általában a giminkben. Hálásan megfogtam a kezét,mire ő felhúzott a földről. Amint egymással szemben álltunk állapítottam csak meg,hogy legalább egy fejjel magasabb nálam.
- Köszönöm - mosolyogtam rá halványan. Azt a jó szokásomat,hogy még mindig bizonytalan és visszahúzódó vagyok,ha ismerkedésről van szó,most is megtartottam.
- Nem tesz semmit - biccentett kedvesen. A hangja kicsit Castieléhez volt hasonló. - Nem ütötted meg magad? - kérdezte aztán figyelmesen,ám én megráztam a fejemet. Tényleg nem esett semmi bajom.
- Nem - feleltem megerősítésképpen. - Jól vagyok.
- Ennek örülök - nézett mélyen a szemembe. - A nevem Viktor - nyújtotta újfent felém a kezét.
- Elena - ráztam meg azt,ahogyan bemutatkozásnál illik.
- Hát,Elena,máskor vigyázz magadra - pillantott rám még utoljára,azután megfogta sífelszerelését,és elindult a faházak felé. Vajon melyik suliból jött? Biztos az ő osztálya is kirándul. Ezen gondolkoztam még akkor is,amikor bementem átöltözni. Felvettem a kedvenc meleg pulcsimat,és egy forrócsoki társaságában leültem a kandalló elé. A helyiségben nem csak én voltam. Néhány ismerős és ismeretlen diák is heverészett a pamlagokon,vagy éppen a puha szőnyegeken. Idebent sokkal kellemesebb idő volt,mint kint. Hamar át lehet ám fagyni,ha nem vigyáz eléggé az ember.
- Szerinted Mr. Faraize elenged minket a városba egy órácskára? - kérdezte később Viola,mikor csatlakozott mellém. Ő is,ahogyan a többség,a legveszélyesebb pályát próbálta ki,de rövid időn belül belátta,ez nem neki való.
- Nem tudom... - vontam meg a vállamat,mert még mindig Viktor járt az eszemben.
- Pedig jó lenne,ha találkozhatnék Lisanderrel - jegyezte meg szomorúan a barátnőm,s én csak fél perc elteltével fogtam fel,mit is mondott.
- Lisander?! - kérdeztem vissza tátott szájjal,ám igyekeztem közömbös maradni. Valamennyire sikerült.
- Igen - bólintott mosolyogva. - Utánam jött ide,hogy itt is együtt tudjunk lenni egy keveset - magyarázta nagy meglepetésemre. Nem gondoltam volna,hogy már ennyire komoly a dolog.
- Na és mióta vagytok együtt? - kíváncsiskodtam,s máris elhessegettem Viktor gondolatát.
- Komolyabban két hete - felelte boldogan Viola.
- Hű... - sápadtam el teljesen. Ez persze rögtön feltűnt neki,így aggódva emelte rám a szemeit.
- Minden rendben,Elena? - tudakolta anyáskodó hangon.
- Viola... el kell mondanom valamit - húztam el a számat,miközben az ájulás keringetett. - Túlságosan közel állsz hozzám,hogy elhallgassam előled ezt a dolgot - keltettem fel az érdeklődését. - Tudod,amikor először megismertem Lisnadert,azonnal belehabarodtam. Sőt,ő is úgy viselkedett velem,mintha nem lennék számára közömbös. Azonban utána beléptél te a képbe,és... - itt elakadt a szavam. Nem szerettem volna megbántani őt.
- És keresztülhúztam a számításaidat? - meredt maga elé letörten. Éppen ezt akartam elkerülni,ám sajnos ennél kíméletesebben nem tudtam volna közölni vele.
Tekintetében csalódottságot véltem felfedezni némi tanácstalansággal,és már megbántam,hogy eljárt a szám. Nem szerettem volna ennyire elkedvteleníteni.
- Tudod mit? - pillantott rám világfájdalmas arccal. - Lisander olyan,mintha a lelki társam lenne. Rengeteg közös van bennünk,élvezzük a másik társaságát,és annyira mesébe illő ez az egész. A randijaink,a beszélgetéseink,a közös rajzolások. Felejthetetlen élmények maradnak számomra - sorolta halvány mosollyal az arcán,majd egy perc néma csönd után olyat mondott,amitől nem hittem a fülemnek: - Viszont te szerettél bele először,úgyhogy nem lenne fair részemről,ha közétek állnék. Sajnálom. Nem szeretnék olyan lenni,mint Iris,aki egyszerre vezette félre Nathanielt és Jade-t is,elmarva ezzel a viselkedéssel a barátaimat magam mellől. Éppen ezért szakítani fogok vele - jelentette ki végül nagy megrökönyödésemre. Tiltakozni akartam,de a meglepettségtől köpni-nyelni nem tudtam,hogy megfelelően fogalmazzak.
- Hát,Elena,máskor vigyázz magadra - pillantott rám még utoljára,azután megfogta sífelszerelését,és elindult a faházak felé. Vajon melyik suliból jött? Biztos az ő osztálya is kirándul. Ezen gondolkoztam még akkor is,amikor bementem átöltözni. Felvettem a kedvenc meleg pulcsimat,és egy forrócsoki társaságában leültem a kandalló elé. A helyiségben nem csak én voltam. Néhány ismerős és ismeretlen diák is heverészett a pamlagokon,vagy éppen a puha szőnyegeken. Idebent sokkal kellemesebb idő volt,mint kint. Hamar át lehet ám fagyni,ha nem vigyáz eléggé az ember.
- Szerinted Mr. Faraize elenged minket a városba egy órácskára? - kérdezte később Viola,mikor csatlakozott mellém. Ő is,ahogyan a többség,a legveszélyesebb pályát próbálta ki,de rövid időn belül belátta,ez nem neki való.
- Nem tudom... - vontam meg a vállamat,mert még mindig Viktor járt az eszemben.
- Pedig jó lenne,ha találkozhatnék Lisanderrel - jegyezte meg szomorúan a barátnőm,s én csak fél perc elteltével fogtam fel,mit is mondott.
- Lisander?! - kérdeztem vissza tátott szájjal,ám igyekeztem közömbös maradni. Valamennyire sikerült.
- Igen - bólintott mosolyogva. - Utánam jött ide,hogy itt is együtt tudjunk lenni egy keveset - magyarázta nagy meglepetésemre. Nem gondoltam volna,hogy már ennyire komoly a dolog.
- Na és mióta vagytok együtt? - kíváncsiskodtam,s máris elhessegettem Viktor gondolatát.
- Komolyabban két hete - felelte boldogan Viola.
- Hű... - sápadtam el teljesen. Ez persze rögtön feltűnt neki,így aggódva emelte rám a szemeit.
- Minden rendben,Elena? - tudakolta anyáskodó hangon.
- Viola... el kell mondanom valamit - húztam el a számat,miközben az ájulás keringetett. - Túlságosan közel állsz hozzám,hogy elhallgassam előled ezt a dolgot - keltettem fel az érdeklődését. - Tudod,amikor először megismertem Lisnadert,azonnal belehabarodtam. Sőt,ő is úgy viselkedett velem,mintha nem lennék számára közömbös. Azonban utána beléptél te a képbe,és... - itt elakadt a szavam. Nem szerettem volna megbántani őt.
- És keresztülhúztam a számításaidat? - meredt maga elé letörten. Éppen ezt akartam elkerülni,ám sajnos ennél kíméletesebben nem tudtam volna közölni vele.
- Tudod mit? - pillantott rám világfájdalmas arccal. - Lisander olyan,mintha a lelki társam lenne. Rengeteg közös van bennünk,élvezzük a másik társaságát,és annyira mesébe illő ez az egész. A randijaink,a beszélgetéseink,a közös rajzolások. Felejthetetlen élmények maradnak számomra - sorolta halvány mosollyal az arcán,majd egy perc néma csönd után olyat mondott,amitől nem hittem a fülemnek: - Viszont te szerettél bele először,úgyhogy nem lenne fair részemről,ha közétek állnék. Sajnálom. Nem szeretnék olyan lenni,mint Iris,aki egyszerre vezette félre Nathanielt és Jade-t is,elmarva ezzel a viselkedéssel a barátaimat magam mellől. Éppen ezért szakítani fogok vele - jelentette ki végül nagy megrökönyödésemre. Tiltakozni akartam,de a meglepettségtől köpni-nyelni nem tudtam,hogy megfelelően fogalmazzak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése