Mr. Faraize jó fejnek bizonyult. Miután egy több diákjából álló csoport egyszerre ment oda rágni a fülét,megadta nekünk a kimenőt,de egy feltétellel. Ha mindannyian,kivétel nélkül este hét óráig visszatérünk a szállásra.
- Ellenőrizni fogom! - fenyegetett meg minket,ám intő szavait aligha hallotta valaki. Boldogan pakoltunk össze hátizsákjainkba,hogy bemehessünk a városba egy kicsit kikapcsolódni. Délután három óra volt. Azt hiszem,hétig elegendő időm lesz elintézni mindazt,amit szeretnék.
- Jössz velünk? - kérdezte tőlem Armin. Alexyvel rám vártak a sípálya bejáratánál. Néhányan már rég előreindultak,hogy minél előbb kitombolhassák magukat - no meg pénztárcáikat - a boltokban.
- Persze! - bólintottam álmodozva. Még mindig Viola szavai csengtek ugyanis a fülemben. Képes lenne a barátságunk megvédése érdekében szakítani Lisanderrel? Igaz lehet ez? Bárhogy is,ha ez így van,azt jelenti,nincs akadály előttem,hogy több időt töltsek a fiúval,akiért már olyan régóta epekedem.
- A barátnőd nem jön? - tudakolta kíváncsian Armin ikertesója,amikor látta,hogy csupán hárman sétálunk lefelé egy havas,erdei úton.
- Viola? Sajnos nem - ráztam meg a fejemet. - Nem volt kedve eljönni - magyaráztam,ami végül is igaz volt. Elég rosszul érezte magát a beszélgetésünk után,ezért azt mondta,pihen egy keveset. Sajnáltam,hogy így alakult a dolog,de én mit tehettem volna? Legfeljebb cserélgetem a borogatást a homlokán,de az magától is megy neki. Ráadásul ő biztatott,hogy menjek csak nyugodtan,el lesz ő egyedül.
A fiúkkal vidám hangulatunk révén hamar megjártuk a városba vezető utat. Mindössze tizennégy percbe telt,míg leértünk a dombokról a hóval fedett épületekhez.
- Mihez lenne kedvetek? - érdeklődött mindkettőnktől Armin.
- Menjünk ruhát vásárolni! - lelkesedett Alexy. Ha nem tudná az ember,hogy Amber a barátnője,még azt hinné,a vele azonos neműekhez vonzódik. Nem hiába terjengett a pletyka róla a gimiben ferde hajlamúságáról...
- Bármit,csak azt ne! - testvére teljesen kiakadt az ötletén. - Elena,jobb javaslat? - fordult aztán felém.
- Őszintén sajnálom,de nekem lenne egy kis elintéznivalóm egyedül - kértem bocsánatot. A fiúnak láthatólag nem esett jól a válaszom,de ahogy egy baráthoz illik,beletörődött.
- Jó,akkor megyek "cuki" pólókat venni Alexyvel... - színlelt határtalan örömöt Armin.
Amint beértünk a városba,a srácok elindultak az áruház felé,én pedig egy kávézó irányába tartottam. Viola megadta a címet. Itt kellene találkozniuk Lisanderrel. Hogy meg fog lepődni,hogy nem a barátnője lesz ott,hanem én! Szapora léptekkel nyitottam be a Starbucks ajtaján. Első dolgom volt leverni a havat a csizmámról,majd kerestem egy kétszemélyes asztalt,amelyről jól rá lehetett látni a bejáratra.
Kissé korán érkeztem. A találkozóra,ha minden igaz,négy órakor kerül majd sor,tehát még van bő húsz percem várakozni. Addig elővettem a telefonomat,és felhívtam rajta Rebeccát,hogy megkérdezzem,hogy van:
- Szuperül! - hangzott a válasz. - Veled mi a helyzet? Minden rendben? - érdeklődött csupa vidámsággal a hangjában,ami kíváncsivá tett.
- Minden jó - feleltem én is. - A szállás kényelmes,a pályák biztonságosak,és a kaja is ehető - foglaltam össze a lényeget. - Na de mi ez az öröm a hangodban,Reb? Csak nem történt valami? - haraptam az ajkamba.
- Hát,éppenséggel még semmi - reagált,s lefogadtam volna,hogy elpirult a vonal másik végén. - Egyenlőre csak eljöttünk a parkba sétálni. Jelenleg hot dogért áll sorba - számolt be,majd elnevette magát. Nem volt szükség rá,hogy megkérdezzem kiről beszél,hisz tudtam. Castielről. Ő okozta a boldogsága forrását.
- Az is valami! - biztattam. Elképzeltem,mi van,ha ők ketten járni kezdenek,nekem pedig sikerülne Lisanderrel összejönnöm. Jövőre ilyenkor akár négyes randira is mehetnénk. Elképzeltem,amint sétálunk a városba,ahol szakadatlanul hull a hó. Ettől tűnt még mesésebbnek.
Az álmodozásomnak az ajtón belépő Lis vetett végig. Idegesen szóltam bele a telefonba:
- Reb,most le kell tennem. Majd beszélünk! - ígértem,s azonnal zsebre vágtam a mobilt. Intettem Lisnek,aki először meglepődött,hogy itt lát,de végül mégis komótosan hozzám sétált,és helyet foglalt velem szemben.
- Szia,Elena! - köszönt megilletődötten a fiú,ami csak még vonzóbbá tette.
- Lisander - húztam mosolyra a számat. - Biztosan meglepődtél,hogy én ülök itt,és nem Viola - sütöttem le szégyellősen a tekintetemet. A fiú megköszörülte a torkát.
- Egy kicsit,de kellemes újfent látnom téged. Hogy érzed magadat? - udvariaskodott.
- Köszönöm,én is örülök neked - vallottam be,majd újra felnéztem,egyenesen Lis szemébe. - Jól vagyok,kihevertem a történteket - mondtam neki,majd a kabátzsebembe nyúltam. - Van itt neked valami. Viola küldi - adtam át a levelet,melyet a barátnőm még indulás előtt a kezembe nyomott.
Lisander értetlenül átvette azt,kibontotta,és olvasni kezdte. Két perc múlva ért csak a végére,amikor is felnézett rám. Tekintete kissé borús volt.
- Rossz hír? - kérdeztem együtt érzőn.
- Nem szeretne többé találkozni velem - foglalta össze az üzenet tartalmát,mire bűntudatosan nyeltem egyet. - Nem értem,miért... ma sem jött el... történt vele valami? Megbántottam? Te a barátnője vagy,nyilván megbeszélitek az ilyeneket... - szomorodott el,s kétségbeesetten várta tőlem a választ,amit tudtam,de alig volt szívem elmondani neki.
- Az a helyzet,hogy... - nyaltam meg a szám szélét. - ... nekem sem mondott semmit - hazudtam. Egyszerűen nem voltam képes elárulni a szakításuk valódi okát. Azaz magamat. Hogy én álltam kettejük közé. Azt hiszem,nem bocsátaná meg nekem.
- Érdekes - húzta el a száját komoran. - Remélem,nem bántottam meg valamivel - tépelődött.
- Ugyan,te nem tennél ilyet - nyugtattam meg gyorsan.
- Köszönöm,hogy ezt mondod - mosolygott rám keserűen. - Téged küldött,hogy add át ezt? - bökött az asztalon heverő levélre,mire bólintottam.
- Igen,de nem csak ezért vállaltam - ismertem be. - Szerettelek volna látni - pirultam el,amit nyilván észrevett. Egy ideig nem szólt. Túl hamar bókoltam volna neki? Egy kicsit megijedtem,pláne mikor felállt,és elsétált az asztaltól.
- Istenem,de béna vagyok... - csóváltam meg a fejemet,s lenéztem az ölembe. Hát ennyi volt. Elment. Biztos aggódik Viola miatt. Meg tudom érteni. Nem tudja a szakítás okát,nyilván arra kíváncsi. Ezért most itt hagyott. Egyedül.
- Remélem,szereted a kávét - hallottam meg a hangját,mire tátott szájjal felpillantottam. Két doboz kávét tartott a kezében,az egyiket felém nyújtva.
- Ezt nekem hoztad? - kérdeztem,miközben köszöngetve elvettem tőle a gőzölgő italt.
- Ki másnak? - mosolygott rám,amitől majdnem elolvadtam. Hát mégsem hagyott magamra,csak elment,hogy hozzon egy kis forró kávét ebben a hidegben. Milyen figyelmes!
- Köszi - ismételtem századszorra.
- A hangodból ítélve,életet mentettem ezzel a meleg kávéval - nevetett fel,s nem tudta,mennyire távol tapogatózik a valóságtól. Valójában az ő jelenléte,közelsége esett olyan jól,az ital csak másodlagos volt számomra.
- Valahogy úgy - hagytam rá vigyorogva. - Kedves tőled,hogy ilyen messzire eljöttél csak Viola miatt - jegyeztem meg,miután belekortyoltam a feketémbe.
- Viola kedves lány,sok a közös bennünk. Jó vele beszélgetni,szeretem a társaságát. Ez a minimum,hogy eljövök érte idáig,hiszen annyi kedvességet kaptam tőle - áradozott. - De amint a mellékelt ábra mutatja,hiábavaló volt - kavarta meg a saját italát.
- Szerintem annyira nem rossz a helyzet - próbáltam lelkesnek tűnni. - Lehet,hogy ez csak egy átmeneti időszak. Biztosan meggondolja majd magát,és minden jóra fog fordulni,hidd el - mosolyogtam rá,amit ő viszonzott.
- Örülök,hogy ismerlek,Elena - mondta halkan,amitől felgyorsult a szívverésem. - Igazi barát vagy - tette hozzá. Nos igen,csak hogy én több szeretnék neki lenni,mint barát. De ezt egyenlőre nem mondhattam meg neki. Elég,ha Viola szakításával szembesült.
- Ugyan,te is megvigasztalnál fordított esetben - vontam meg a vállamat,mintha apróságról lenne csak szó.
- Hogyne - bólintott nagyot sóhajtva,majd iszogatni kezdtünk a kávéból.
Még néhány percig beszélgettünk,élveztük egymás társaságát,majd sajnálattal közölte,hogy mennie kell,mert találkozik egy régi barátjával egy szomszédos városban.
- Látjuk még itt egymást? - tudakoltam,s akaratom ellenére aggodalmasan csengett a hangom.
- Holnapig maradok a barátomnál - magyarázta. - Ha lenne kedved... ha még nem untál rám... elmehetnénk síelni egyet - vetette fel. - Persze,csak ha te is úgy szeretnéd - tette hozzá,miközben kifelé lépdeltünk a Starbucksból.
- Igen,az jó lenne - mosolyogtam rá,mire ő lehajolt hozzám,átölelt,és elbúcsúzott. Távolodó lépteit figyeltem még egy ideig. Fene tudja,meddig álltam ott,míg el nem tűnt a szemeim elől,de a szállingózó hópelyhek sokasága igencsak ellepte a kabátomat. leráztam őket magamról,majd széles vigyorral az arcomon indultam megkeresni Armint és Alexyt,hogy csatlakozzak hozzájuk.
- Szuperül! - hangzott a válasz. - Veled mi a helyzet? Minden rendben? - érdeklődött csupa vidámsággal a hangjában,ami kíváncsivá tett.
- Minden jó - feleltem én is. - A szállás kényelmes,a pályák biztonságosak,és a kaja is ehető - foglaltam össze a lényeget. - Na de mi ez az öröm a hangodban,Reb? Csak nem történt valami? - haraptam az ajkamba.
- Hát,éppenséggel még semmi - reagált,s lefogadtam volna,hogy elpirult a vonal másik végén. - Egyenlőre csak eljöttünk a parkba sétálni. Jelenleg hot dogért áll sorba - számolt be,majd elnevette magát. Nem volt szükség rá,hogy megkérdezzem kiről beszél,hisz tudtam. Castielről. Ő okozta a boldogsága forrását.
- Az is valami! - biztattam. Elképzeltem,mi van,ha ők ketten járni kezdenek,nekem pedig sikerülne Lisanderrel összejönnöm. Jövőre ilyenkor akár négyes randira is mehetnénk. Elképzeltem,amint sétálunk a városba,ahol szakadatlanul hull a hó. Ettől tűnt még mesésebbnek.
- Reb,most le kell tennem. Majd beszélünk! - ígértem,s azonnal zsebre vágtam a mobilt. Intettem Lisnek,aki először meglepődött,hogy itt lát,de végül mégis komótosan hozzám sétált,és helyet foglalt velem szemben.
- Szia,Elena! - köszönt megilletődötten a fiú,ami csak még vonzóbbá tette.
- Lisander - húztam mosolyra a számat. - Biztosan meglepődtél,hogy én ülök itt,és nem Viola - sütöttem le szégyellősen a tekintetemet. A fiú megköszörülte a torkát.
- Egy kicsit,de kellemes újfent látnom téged. Hogy érzed magadat? - udvariaskodott.
- Köszönöm,én is örülök neked - vallottam be,majd újra felnéztem,egyenesen Lis szemébe. - Jól vagyok,kihevertem a történteket - mondtam neki,majd a kabátzsebembe nyúltam. - Van itt neked valami. Viola küldi - adtam át a levelet,melyet a barátnőm még indulás előtt a kezembe nyomott.
Lisander értetlenül átvette azt,kibontotta,és olvasni kezdte. Két perc múlva ért csak a végére,amikor is felnézett rám. Tekintete kissé borús volt.
- Rossz hír? - kérdeztem együtt érzőn.
- Nem szeretne többé találkozni velem - foglalta össze az üzenet tartalmát,mire bűntudatosan nyeltem egyet. - Nem értem,miért... ma sem jött el... történt vele valami? Megbántottam? Te a barátnője vagy,nyilván megbeszélitek az ilyeneket... - szomorodott el,s kétségbeesetten várta tőlem a választ,amit tudtam,de alig volt szívem elmondani neki.
- Az a helyzet,hogy... - nyaltam meg a szám szélét. - ... nekem sem mondott semmit - hazudtam. Egyszerűen nem voltam képes elárulni a szakításuk valódi okát. Azaz magamat. Hogy én álltam kettejük közé. Azt hiszem,nem bocsátaná meg nekem.
- Érdekes - húzta el a száját komoran. - Remélem,nem bántottam meg valamivel - tépelődött.
- Ugyan,te nem tennél ilyet - nyugtattam meg gyorsan.
- Köszönöm,hogy ezt mondod - mosolygott rám keserűen. - Téged küldött,hogy add át ezt? - bökött az asztalon heverő levélre,mire bólintottam.
- Igen,de nem csak ezért vállaltam - ismertem be. - Szerettelek volna látni - pirultam el,amit nyilván észrevett. Egy ideig nem szólt. Túl hamar bókoltam volna neki? Egy kicsit megijedtem,pláne mikor felállt,és elsétált az asztaltól.
- Istenem,de béna vagyok... - csóváltam meg a fejemet,s lenéztem az ölembe. Hát ennyi volt. Elment. Biztos aggódik Viola miatt. Meg tudom érteni. Nem tudja a szakítás okát,nyilván arra kíváncsi. Ezért most itt hagyott. Egyedül.
- Remélem,szereted a kávét - hallottam meg a hangját,mire tátott szájjal felpillantottam. Két doboz kávét tartott a kezében,az egyiket felém nyújtva.
- Ki másnak? - mosolygott rám,amitől majdnem elolvadtam. Hát mégsem hagyott magamra,csak elment,hogy hozzon egy kis forró kávét ebben a hidegben. Milyen figyelmes!
- Köszi - ismételtem századszorra.
- A hangodból ítélve,életet mentettem ezzel a meleg kávéval - nevetett fel,s nem tudta,mennyire távol tapogatózik a valóságtól. Valójában az ő jelenléte,közelsége esett olyan jól,az ital csak másodlagos volt számomra.
- Valahogy úgy - hagytam rá vigyorogva. - Kedves tőled,hogy ilyen messzire eljöttél csak Viola miatt - jegyeztem meg,miután belekortyoltam a feketémbe.
- Viola kedves lány,sok a közös bennünk. Jó vele beszélgetni,szeretem a társaságát. Ez a minimum,hogy eljövök érte idáig,hiszen annyi kedvességet kaptam tőle - áradozott. - De amint a mellékelt ábra mutatja,hiábavaló volt - kavarta meg a saját italát.
- Szerintem annyira nem rossz a helyzet - próbáltam lelkesnek tűnni. - Lehet,hogy ez csak egy átmeneti időszak. Biztosan meggondolja majd magát,és minden jóra fog fordulni,hidd el - mosolyogtam rá,amit ő viszonzott.
- Örülök,hogy ismerlek,Elena - mondta halkan,amitől felgyorsult a szívverésem. - Igazi barát vagy - tette hozzá. Nos igen,csak hogy én több szeretnék neki lenni,mint barát. De ezt egyenlőre nem mondhattam meg neki. Elég,ha Viola szakításával szembesült.
- Ugyan,te is megvigasztalnál fordított esetben - vontam meg a vállamat,mintha apróságról lenne csak szó.
- Hogyne - bólintott nagyot sóhajtva,majd iszogatni kezdtünk a kávéból.
Még néhány percig beszélgettünk,élveztük egymás társaságát,majd sajnálattal közölte,hogy mennie kell,mert találkozik egy régi barátjával egy szomszédos városban.
- Látjuk még itt egymást? - tudakoltam,s akaratom ellenére aggodalmasan csengett a hangom.
- Holnapig maradok a barátomnál - magyarázta. - Ha lenne kedved... ha még nem untál rám... elmehetnénk síelni egyet - vetette fel. - Persze,csak ha te is úgy szeretnéd - tette hozzá,miközben kifelé lépdeltünk a Starbucksból.
- Igen,az jó lenne - mosolyogtam rá,mire ő lehajolt hozzám,átölelt,és elbúcsúzott. Távolodó lépteit figyeltem még egy ideig. Fene tudja,meddig álltam ott,míg el nem tűnt a szemeim elől,de a szállingózó hópelyhek sokasága igencsak ellepte a kabátomat. leráztam őket magamról,majd széles vigyorral az arcomon indultam megkeresni Armint és Alexyt,hogy csatlakozzak hozzájuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése