40. fejezet - Nem álmodom?

A füleimnek mennyei zeneszónak tűnt a kicsengő hangja az utolsó óráról. Izgatottan pattantam fel a helyemről,a vállamra dobtam a táskámat,és rohanni kezdtem a kijárat felé,amikor valaki hátulról utánam szólt:
- Elena,várj! - amint megpördültem,Nathanielt láttam magam előtt. - Rendezek este egy bulit. Remélem,el tudsz jönni - adta a tudtomra,mire az agyam kattogni kezdett.
- Hát,azt hiszem,ráérek - eresztettem meg felé egy ideges mosolyt,mire megkönnyebbült.
- Remek,akkor majd találkozunk! - intett egyet,én pedig bólintottam,és ezerrel rohantam kifelé a gimiből. A kávézó szerencsére nem volt messze a sulitól,de a havazástól így is egy tíz percbe telt,míg odaértem. Lisander az egyik asztalnál ülve már várt rám. Nagyot nyelve,felkészülve a legrosszabbra foglaltam helyet vele szemben.
- Szia! - üdvözöltem,s igyekeztem nem kimutatni,mennyire izgulok. - Bocsánat a késésért,de feltartottak - szabadkoztam,mire ő mosolyogva megrázta a fejét,jelezve ezzel,hogy nincsen semmi baj.
- A lényeg,hogy itt vagy - az asztalon átnyúlva megérintette a kezeimet. Abban a pillanatban hevesebben kezdett verni a szívem,ám próbáltam nyugodtságot színlelni. - Muszáj beszélnem veled valamiről - kezdte,amitől viszont tagadhatatlanul is idegesebb lettem. 
- Tudom,mit szeretnél mondani - vettem át tőle a szót,mire meglepetten nézett fel rám.
- Tudod? - kérdezte elkerekedett szemmel. 
- Igen - bólintottam,s éreztem,kezd kiszáradni a torkom,de nem törődtem vele. - Láttam,mennyire bántad a felvonón,hogy megcsókoltál. Lehet,hogy tényleg nem kellett volna. Hiba volt,belátom. Sajnálom,hogy ez a dolog megtörtént köztünk,de... - magyarázkodtam,ám ő közbevágott.
- Tessék? - értetlenkedett. 
- Nem erről akartál beszélni? - kérdeztem vissza összezavarodva. Már nem igazán értettem,mit szeretne.
- Részben erről is,csak nekem más róla a véleményem,mint neked - felelte,majd mélyen a szemeimbe nézett,tudjátok,azzal a térdrogyasztó tekintettel. Még szerencse,hogy éppen ültem...
- Te talán azt gondolod,hibásan tettük,amit tettünk? - tudakolta kis csalódottsággal a hangjában. 
- Nem,dehogy - ráztam meg gyorsan a fejemet. - Viszont te szabadkoztál akkor,ezért azt gondoltam,nem szeretnél folytatást - magyaráztam ki a dolgot.
- Éppen ellenkezőleg - itt egy nagy levegőt vett. - Szeretném,ha lenne folytatása - ezzel felállt,még mindig a kezemet fogva,gyengéden magához húzott,és megcsókolt. Először teljesen lemerevedtem a meglepődöttségtől,ám aztán habozás nélkül visszacsókoltam őt.

Hosszú percekig voltunk egymáshoz tapadva,majd zilálva véve a levegőt,eltávolodtunk egymástól. Megint azt éreztem,amit a legelső csókunknál;remegett a térdem,akár a kocsonya,a világ megszűnt számomra létezni,csak ő volt ott,és én. Boldogan. 
- Hű! - haraptam az ajkamba,majd megeresztettem egy ideges mosolyt. Lis kezei közben az arcomról az enyéimre vándoroltak. 
- Szerintem is - bólintott,de szemeit le nem vette volna rólam. - El kell hogy mondjam,érzek valamit irántad. Valami furcsát. Ez az egész úgy bódít engem,a lényed varázsa magával ragad - tárta ki előttem a szívét,amitől meghatódtam. Ki ne tenné,ha ilyet hall attól,akiért úgy odavan? 
- Én már első pillanattól kezdve beléd szerettem - vallottam be neki őszintén,s éreztem,hogy nem pirulok el. Először fordult ez elő,mióta vele voltam egy légtérben. Máskor általában mindig paprikavörös az arcom. A hallottaktól ő lágyan elmosolyodott,megsimogatta a hajamat,majd kézen fogott,és kisétáltunk a kávézóból. 
- Már elsőre láttam,hogy különlegesebb vagy,mint a többi lány - jegyezte meg Lisander. - A szemeidbe nézve nem lehet rögtön kiismerni,ami egy rejtélyes tulajdonság. Egyszerűen arra ösztönzött,hogy jobban megismerjelek. Beszélgetni szerettem volna veled,nevetni,megtudni,miket szeretsz csinálni,és hasonló. Magamat sem értem,sosem éreztem így szinte senkivel,kivéve talán... - itt azonnal elcsuklott a hangja,mire szomorúan rápillantottam menet közben.
- Viola? - kérdeztem rá,hiszen rögtön tudtam,kiről van szó. A lányról,akibe Lis belehabarodott,és aki viszont szerette őt,ám hála nekem,a kapcsolatuk véget ért,mert Viola túl tisztességes lépést tett az én javamra,hogy együtt lehessek a fiúval. Ezért néha a mai napig is furdal a lelkiismeret. 
- Igen - ismerte be suttogóra fogva a hangját Lisander. - Ne haragudj,pont neked panaszkodom,mikor nem érdemled meg,hogy egy más lányról beszéljek a társaságodban,meg úgy egyáltalán. Udvariatlanság - Istenem,még ő érzi magát rosszul,amikor az én hibám minden. Be akartam neki vallani,hogy mi történt a táborban,de valahogyan nem tudtam kinyögni egy büdös szót sem. Az ajkaim lebénultak. - Látod,máris elvettem a kedvedet - ostromolta tovább önmagát. 
- Dehogy,csak elgondolkodtam! - vágtam rá rögtön,és mivel láttam rajta,nem igen szeretne hinni nekem,biztatóan végigsimítottam a karját.
- Min,ha szabad tudni? - szorított sarokba,de legalább észrevettem,hogy kissé felenged. 
- Öö... semmi lényegesen,tényleg - legyintettem zavartan. - Csak arról,hogy mennyire meg tudnak változni a dolgok,eszeveszett gyorsasággal - félig végül is igazat mondtam. Erre csak bólintott és ő maga is elmélyült a gondolataiban. 
Ezt nem hiszem el! Olyan mesésnek,olyan varázslatosnak tűnt minden először. Hogy Viola lemond Lisanderről,és az enyém lesz,a barátnője leszek. Régen csak álmodoztam erről,de tessék,kéz a kézben sétálunk most a parkon át. Hihetetlen. Csakhogy ennek is megvan az árnyoldala. Mégpedig az a bizonyos lelkifurdalás. Én komolyan azt hittem,nem okozok fájdalmat senkinek azzal,hogy szeretem List,és láthatólag ő is engem. Úgy gondoltam,össze vagyunk láncolva,egymásnak vagyunk teremtve,stb. 

És egészen idáig hittem is benne. De a boldogságnak is van egy határa. Mégpedig Viola jelen esetben. Keresztülgázoltam rajta,s erről máig sem szeretnék tudomást szerezni. Jó így a dolog,ahogy van. lehet,hogy gonosznak tűnök,de régebb óta szerettem Lisanderbe,mint ő. Jár egy kis előny,és nem bűn a szerelem,ha jól tudom. 
Így hát a továbbiakban egyikünk sem emlegette azt,ami történt. A jövőbe tekintettünk előre. Hogy ennyi minden vár még ránk együtt,elvégre csak most kezdődött kettőnk közös kapcsolata,s nagyon bíztam benne,hogy örökké fog tartani,akár egy tündérmesében.