45. fejezet - A változás szele

Elszánt léptekkel közelítettem Castiel lakása felé. Mivel otthon már voltam,hogy megebédeljek,tudtam,nincsenek ott. Ezért csak egy helyszín maradhatott hátra; a Vöröske háza. 

Sietős tempómban tíz percen belül ott is voltam. A csengőt elsőként nem véltem felfedezni,ezért jó erősen bekopogtattam. Először azt hittem,nincsenek is itt,ám után zörejt hallottam bentről,úgyhogy immár erősebben vertem az öklömet a fába. Fél perc múlva Castiel nyitott nekem ajtót. Hozzáteszem,félmeztelenül.

- Nahát,Elena... - kezdte meglepetten,de nem hagytam neki időt a csodálkozásra. Befurakodtam mellette az ajtón,s megálltam az előszobában,hogy körülnézhessek. 
- Hol van Rebecca? - kérdeztem tőle ellentmondást nem tűrő hangon. Ő azonban nem válaszolt rögtön. Ráérősen elővett egy cigarettát a kabátja zsebéből,mely a fogason lógott,és rágyújtott. - Castiel,kérdeztem valamit! - szóltam rá erélyesebben,mert kezdtem igencsak türelmetlenné válni. A fiú halványan elmosolyodott,majd jókorát nyújtózkodott,mint aki egészen idáig aludt,és most megmozgatja elgémberedett végtagjait - melyek,hozzáteszem eléggé szemrevalóak voltak.

- Nyugi,itt van velem - csitítgatott,de nálam ez nem vált be.
- Erre magamtól is rájöttem - gúnyolódtam. - Miért nem jöttetek ma be? - kértem számon tőle.
- Nem tartozunk neked magyarázattal - felelte szokásos stílusában,mire idegesen közelebb léptem hozzá,mutatóujjamat a mellkasához böktem,s úgy beszéltem tovább hozzá.
- De igenis tartoztok. Rebecca a mostohatesóm,felelős vagyok érte - oktattam ki. Castiel nem válaszolt,helyette inkább tovább szívta azt az átkozott cigarettát. - Mi van,hogy már megint cigizel? - kérdeztem tőle,s igyekeztem a szemébe nézni,nehogy lejjebb csússzon a tekintetem a tökéletesen lapos és kockás hasára,vagy izmos karjaira.
- Jól esik. Egyéb kérdés? - pillantott rám mogorván,és abban a pillanatban megjelent Rebecca a lépcső tetején. Kezdtem megérteni,mi történhetett közöttük,amint megláttam a tesómat fehérneműben ácsorogni...
- Elena,te mit keresel itt? - képedt el teljesen,és szégyenkezve visszarohant a ruhájáért,amit aztán magára húzott,s úgy jött le közénk az előszobába. Cast addigra elszívta a cigit.
- Én mit keresek itt?! Ti mit csináltatok?! - estem nekik választ várva. Reb kissé zavarban volt,Castielen azonban semmi ilyesmi nem látszott.
- Semmit,tényleg - szólalt meg végül a mostohatesóm. - Mire gondolsz? 
- Lássuk csak - tettem karba a kezeimet. - Idejövök,hogy megnézzem,itt vagytok e,erre Castiel félmeztelenül nyit ajtót,majd te fehérneműben sétálsz le hozzánk az emeletről. Szerinted? - a mondandóm végén már szinte kiabáltam. Rebecca egyre vörösebb lett,a fiúja viszont összevont szemöldökkel,továbbra is higgadtan állta szúrós pillantásomat.
- Nyugodj meg,semmi olyan nem történt,amire gondolsz - felelte. Nem tudtam,elhiggyem e,amit mond.
- Akkor miért..? - kérdeztem volna,ám Rebecca azonnal megmagyarázta a félreérthető helyzetet:
- Tudod,Castiel általában így mászkál itthon,én pedig átjöttem lezuhanyozni,mert nálunk nincs meleg víz. Elromlott valami,azt hiszem - hebegte. 
- Hülyének nézel? Ennél átlátszóbb történetet én még... - kezdtem volna kioktatni őt,ám megcsörrent a telefonom. Idegesen kaptam elő a zsebemből. A kijelző szerint anya hívott.
- Igen? - szóltam bele.
- Szia,kicsim! Otthon vagy már? - kérdezte,mire én habozás nélkül igennel feleltem neki. - Akkor gondolom te is észrevetted,hogy nincs meleg víz. Már betelefonáltam a vízművekhez,de azt mondták,holnapig tudják csak helyrehozni a hibát,úgyhogy ha le szeretnél zuhanyozni,csengess be a szomszédba Alina nénihez,biztos megengedi,hogy megmosakodj - tájékoztatott.
- Ó,hát... rendben - feleltem neki ledöbbenve.
- Ja,és még valami! Beszéltem Phillel. Azt mondta,talált egy szuper házat a környéken,amit már meg is vett. A hétvégén odaköltöznek Rebeccával - mondta.
- Micsoda?! - képedtem el teljesen. 
- Jól hallottad. Hiszen tudod,hogy csak átmenetileg laktak nálunk. Már így is nagyon hálás nekünk Phillip,hogy ennyi ideig ott lakhattak velünk - magyarázta anya,majd elköszönt,mondván,hogy ellenőriznie kell egy betege állapotát.
- Baj történt? - kérdezte Rebecca elhűlt,sápadt arcomat látva.
- Dehogy - ráztam meg gyorsan a fejemet,majd elnézést kérve a tévedésemért,elköszöntem tőlük,és hazafelé vettem az irányt.

*

A parkon át lehetett leghamarabb eljutni hozzánk,így miután eljöttem Castieltől,sietős léptekkel vágtam át a falu legnagyobb zöldövezetén. Nagy meglepetésemre azonban,amikor a házunkhoz értem,szembetalálkoztam Lisanderrel. 
- Szia... hát te? - kérdeztem tőle meglepetten,mire közelebb lépett hozzám,megfogta az egyik kezemet,és gyengéd csókot lehelt rá. Milyen udvarias! 

 

- Aggódtam érted - mondta mély hangján,melytől az egész hátam libabőrös lett. 

- Kedves tőled... - mosolyogtam rá zavartan. - Szeretnél bejönni? - böktem fejemmel az ajtó felé.

- Csak ha nem zavarok. Szeretnék veled lenni - karolt át kedvesen,ami nagyon jól esett,így adtam neki egy gyors csókot az arcára,és beinvitáltam a házunkba. 

Úgy terveztük,hogy egész délután együtt leszünk. Ezt egy közös kajálással indítottuk,majd a nappaliba telepedtünk le,és megnéztünk egy filmet. Éppen amikor vége lett,este hét órakor,megérkezett anya. Boldog mosollyal lépett be a nappaliba,mert hallotta a tévéből szűrődő zajokat. Gondolom azt hitte,egyedül vagyok,mert nagyon meglepődött,amikor meglátta Lisandert. Ledobta a földre a táskáját maga mellé,azután elkerekedett szájjal lépett közelebb hozzánk. 

- Anya,ő a barátom,Lisander - mutattam be. Nyilván meglepődött attól,hogy nem egyedül vagyok itt,hanem egy fiú társaságában,aki mellesleg idősebbnek is néz ki a koránál. 

- Örültem a találkozásnak,Mrs Wood! - állt fel Lis a kanapéról,hogy kezet fogjon anyámmal,ám ő továbbra is dermedten állt,s újdonsült barátommal szemezett. Mégis mi üthetett belé?