- Ne haragudj! - kértem elnézést Violától,akinek az imént nekimentünk,s amikor rádöbbentem,ki is áll előttem,paprikavörös lett a fejem zavaromban. Lisander,Viola,és én. Egyszerre találkozunk,egy helyen. Ennél kínosabb dolog még sohasem esett meg velem.
- Semmiség... - motyogta idegesen,majd lesütötte a földre a szemeit. Lisanderre pillantottam,aki kiszámíthatatlan tekintettel figyelte Violát. Biztos kavarogtak benne az érzelmek,amint meglátta őt,hiszen a "szakításuk" után nem is beszéltek egymással.
- Nahát,Viola... Örülök,hogy látlak! - mondta aztán neki,túlkiabálva kissé a hangos zene moraját.
- Én is... - bólintott a lány,majd továbbra is földre szegezett pillantással bocsánatot kérve nyomult el mellettünk a nappali másik oldala felé. Lis egy percig még nézett maga elé dermedten,utána kézen fogott,és végre valahára kisétálhattunk a házból,magunk mögött hagyva a sok vitát és rosszkedvet.
- Semmiség... - motyogta idegesen,majd lesütötte a földre a szemeit. Lisanderre pillantottam,aki kiszámíthatatlan tekintettel figyelte Violát. Biztos kavarogtak benne az érzelmek,amint meglátta őt,hiszen a "szakításuk" után nem is beszéltek egymással.
- Nahát,Viola... Örülök,hogy látlak! - mondta aztán neki,túlkiabálva kissé a hangos zene moraját.
- Én is... - bólintott a lány,majd továbbra is földre szegezett pillantással bocsánatot kérve nyomult el mellettünk a nappali másik oldala felé. Lis egy percig még nézett maga elé dermedten,utána kézen fogott,és végre valahára kisétálhattunk a házból,magunk mögött hagyva a sok vitát és rosszkedvet.
*
Másnap reggel iszonyatos fejfájással ébredtem. Visszaemlékeztem a tegnap estére; miután Lissel eljöttünk Nathaniel bulijáról,beültünk enni valamit egy kifőzdébe,azután hazakísért,én pedig egyből ágyba dőltem a fáradtságtól. Nem is hallottam,mikor jött meg Rebecca. Most viszont nyugodtan szuszogott a paplanja alatt.
Az órámra pillantottam,mely az éjjeliszekrényemen állt. Reggel hat óra öt percet mutatott. Még bőven lett volna időm kelésig,de ha már így alakult,kiugrottam az ágyamból,és megmosakodtam. A tükörbe nézve alig ismertem magamra. Máskor egy életerős,derűs,rendezett hajú,élénk tekintetű lányt láttam,most azonban nem ő nézett vissza rám,hanem egy megtört,szomorú,karikás szemű torzonborz. Ijedtemben lefröcsköltem az arcomat egy liternyi hideg vízzel,amely segítségével némileg magamhoz tértem. Ezután megfésülködtem,felöltöztem,és leindultam reggelizni. Szerencsére anyát még a konyhában találtam,ahol éppen tett-vett.
- Szia! - köszönt nekem,amint meglátott,én pedig válaszul intettem neki egyet,és kábán,magam elé bámulva leültem az egyik székre. - Minden rendben? - kérdezte anya,miközben letette elém egy tálcán a reggelimet. Teát főzött,ami mellé egy tányér gyümölcsös gabonapelyhet tett.
- Semmi sincs rendben - ráztam meg a fejemet,de nem akartam őt tovább terhelni a problémáimmal.
- Jaj,kicsim... - ült le mellém,mire én a vállára döntöttem a fejemet. - Bárhogy is érzed most,minden meg fog oldódni. Nem szeretnélek faggatni. Majd ha úgy érzed,hogy el kell mondanod valakinek,itt leszek - vigasztalt. - Most muszáj mennem dolgozni,de ha szeretnéd,délután csinálhatnánk valamit... - javasolta.
- Köszi,anya,de inkább ne - utasítottam vissza. Szerettem volna Lisanderrel találkozni iskola után. Másra sem vágyom,csak hogy vele tölthessem a napom hátralévő részét.
- Hát rendben - vont vállat mosolyogva. - Akkor egyél,majd beszélünk,jó? - veregette meg gyengéden a hátamat,majd elhagyta a konyhát,és felvette az előszobában a kabátját,utána távozott. Phillip már biztosan várta őt a kocsiban. Minden reggel együtt indulnak.
Én nekiláttam az egyébként kedvenc ételemhez,de valahogy nem csúszott le két falatnál több a torkomon. Éppen amikor ki akartam dobni a kukába a maradékot,Rebecca betoppant a helyiségbe.
- Szia! - köszöntem neki,miután elmostam a tányérokat. Ő azonban szó nélkül elment mellettem,és a hűtőben kezdett kutakodni valami reggeli után. - Hahó! - hiába szólongattam,egyszerűen levegőnek nézett. - Tudom,hogy nem akarsz most szóba állni velem,de mint már elmondtam,semmi rosszat nem tettem,érted?! - próbáltam győzködni,de hasztalan. Sóhajtozva kapaszkodtam meg a pult szélébe. Biztos voltam benne,hogy ma már nem fog hozzám szólni,ám nagy meglepetésemre végül mégis kinyitotta a száját:
- Semmi rosszat? Akkor azt minek nevezed,hogy lenyúlod az egyik legjobb barátnőd kiszemeltjét az orra elől? Apróságnak? - támadt nekem.
- Hé! - tiltakoztam. - Mondom,hogy Violával mindent megbeszéltünk egymás között. Még ő biztatott,hogy találkozzak Lisanderrel! - bizonygattam,de ő elengedte a füle mellett minden szavamat.
- Igen,annyira megbeszéltétek egymás között,hogy tegnap a bulin Violára a mosdóban találtunk rá,amint éppen sírt. Miattatok! - mutatott rám vádaskodva. Teljesen ledöbbentem. Sírt? Méghozzá miattunk? Na de... Nem azt mondta,hogy nem zavarná őt,ha összejönnénk Lisanderrel? Kezdtem belezavarodni ebbe az egészbe.
- Ezt nem tudtam... - sütöttem le a tekintetemet a padlóra.
- Honnan is tudhattad volna?! Szépen elsunnyogtatok a buliról,míg tehettétek! - kiáltozott velem.
- Nem sunnyogtunk el. Nathaniel kért meg minket,hogy hagyjuk el a házát... - világosítottam fel.
- Szóval neki is végre megjött az esze - állapította meg nem túl kedvesen a testvérem.
- Tudod mit? - kiáltottam fel,mert már eléggé dühös voltam rá. - Menj a fenébe! - sziszegtem neki,utána kibaktattam a bejárati ajtón,kezemben a táskámmal,és elindultam az iskola felé.
Szemeim akaratlanul is megteltek könnyel. Eddig annyira jó volt minden! Rebeccánál jobb mostoha testvért kívánni sem lehetett volna,Lisandernél jobb barátot,aligha találnék,na és ott voltak a barátaim; Nathaniel,Viola,Castiel... most pedig egy csapásra minden rosszra fordult. Ami pedig a legrosszabb; Arminéknak még el sem mondtam,bár lehet,hogy azóta híre ment az osztályban. A tegnapi után semmin sem csodálkoznék.
Kézfejemmel letöröltem a könnyeket az arcomról,s akkor vettem csak észre,hogy az iskolához értem,ahol valaki a kapuhoz támaszkodva várt rám.
- Elena! - Lis amint meglátott,aggódva zárt a karjaiba. - Hoztam neked valamit! - nyújtotta át a zacskót,melyet eddig a háta mögé dugva rejtegetett előlem. Hálásan mosolyogva néztem fel rá,miközben kihúztam a szatyorból egy szív alakú desszertet.
- Nahát,köszönöm! - mondtam neki meglepetten.
- Többet is érdemelnél,de nem tudtam,mitől lenne jó kedved. A csoki pedig sokak szerint boldogsághormont termel. Megéri kipróbálni - kacsintott rám,mire meghatódva öleltem át,és szippantottam be istenien férfias illatát. A karjai között biztonságban éreztem magamat,s egy pillanatra úgy tűnt számomra,hogy megszűnik a világ össze baja körülöttem. Így akartam maradni. Örökre.
Az órámra pillantottam,mely az éjjeliszekrényemen állt. Reggel hat óra öt percet mutatott. Még bőven lett volna időm kelésig,de ha már így alakult,kiugrottam az ágyamból,és megmosakodtam. A tükörbe nézve alig ismertem magamra. Máskor egy életerős,derűs,rendezett hajú,élénk tekintetű lányt láttam,most azonban nem ő nézett vissza rám,hanem egy megtört,szomorú,karikás szemű torzonborz. Ijedtemben lefröcsköltem az arcomat egy liternyi hideg vízzel,amely segítségével némileg magamhoz tértem. Ezután megfésülködtem,felöltöztem,és leindultam reggelizni. Szerencsére anyát még a konyhában találtam,ahol éppen tett-vett.
- Szia! - köszönt nekem,amint meglátott,én pedig válaszul intettem neki egyet,és kábán,magam elé bámulva leültem az egyik székre. - Minden rendben? - kérdezte anya,miközben letette elém egy tálcán a reggelimet. Teát főzött,ami mellé egy tányér gyümölcsös gabonapelyhet tett.
- Semmi sincs rendben - ráztam meg a fejemet,de nem akartam őt tovább terhelni a problémáimmal.
- Jaj,kicsim... - ült le mellém,mire én a vállára döntöttem a fejemet. - Bárhogy is érzed most,minden meg fog oldódni. Nem szeretnélek faggatni. Majd ha úgy érzed,hogy el kell mondanod valakinek,itt leszek - vigasztalt. - Most muszáj mennem dolgozni,de ha szeretnéd,délután csinálhatnánk valamit... - javasolta.
- Köszi,anya,de inkább ne - utasítottam vissza. Szerettem volna Lisanderrel találkozni iskola után. Másra sem vágyom,csak hogy vele tölthessem a napom hátralévő részét.
- Hát rendben - vont vállat mosolyogva. - Akkor egyél,majd beszélünk,jó? - veregette meg gyengéden a hátamat,majd elhagyta a konyhát,és felvette az előszobában a kabátját,utána távozott. Phillip már biztosan várta őt a kocsiban. Minden reggel együtt indulnak.
Én nekiláttam az egyébként kedvenc ételemhez,de valahogy nem csúszott le két falatnál több a torkomon. Éppen amikor ki akartam dobni a kukába a maradékot,Rebecca betoppant a helyiségbe.
- Szia! - köszöntem neki,miután elmostam a tányérokat. Ő azonban szó nélkül elment mellettem,és a hűtőben kezdett kutakodni valami reggeli után. - Hahó! - hiába szólongattam,egyszerűen levegőnek nézett. - Tudom,hogy nem akarsz most szóba állni velem,de mint már elmondtam,semmi rosszat nem tettem,érted?! - próbáltam győzködni,de hasztalan. Sóhajtozva kapaszkodtam meg a pult szélébe. Biztos voltam benne,hogy ma már nem fog hozzám szólni,ám nagy meglepetésemre végül mégis kinyitotta a száját:
- Semmi rosszat? Akkor azt minek nevezed,hogy lenyúlod az egyik legjobb barátnőd kiszemeltjét az orra elől? Apróságnak? - támadt nekem.
- Hé! - tiltakoztam. - Mondom,hogy Violával mindent megbeszéltünk egymás között. Még ő biztatott,hogy találkozzak Lisanderrel! - bizonygattam,de ő elengedte a füle mellett minden szavamat.
- Igen,annyira megbeszéltétek egymás között,hogy tegnap a bulin Violára a mosdóban találtunk rá,amint éppen sírt. Miattatok! - mutatott rám vádaskodva. Teljesen ledöbbentem. Sírt? Méghozzá miattunk? Na de... Nem azt mondta,hogy nem zavarná őt,ha összejönnénk Lisanderrel? Kezdtem belezavarodni ebbe az egészbe.
- Ezt nem tudtam... - sütöttem le a tekintetemet a padlóra.
- Honnan is tudhattad volna?! Szépen elsunnyogtatok a buliról,míg tehettétek! - kiáltozott velem.
- Nem sunnyogtunk el. Nathaniel kért meg minket,hogy hagyjuk el a házát... - világosítottam fel.
- Szóval neki is végre megjött az esze - állapította meg nem túl kedvesen a testvérem.
- Tudod mit? - kiáltottam fel,mert már eléggé dühös voltam rá. - Menj a fenébe! - sziszegtem neki,utána kibaktattam a bejárati ajtón,kezemben a táskámmal,és elindultam az iskola felé.
Szemeim akaratlanul is megteltek könnyel. Eddig annyira jó volt minden! Rebeccánál jobb mostoha testvért kívánni sem lehetett volna,Lisandernél jobb barátot,aligha találnék,na és ott voltak a barátaim; Nathaniel,Viola,Castiel... most pedig egy csapásra minden rosszra fordult. Ami pedig a legrosszabb; Arminéknak még el sem mondtam,bár lehet,hogy azóta híre ment az osztályban. A tegnapi után semmin sem csodálkoznék.
Kézfejemmel letöröltem a könnyeket az arcomról,s akkor vettem csak észre,hogy az iskolához értem,ahol valaki a kapuhoz támaszkodva várt rám.
- Elena! - Lis amint meglátott,aggódva zárt a karjaiba. - Hoztam neked valamit! - nyújtotta át a zacskót,melyet eddig a háta mögé dugva rejtegetett előlem. Hálásan mosolyogva néztem fel rá,miközben kihúztam a szatyorból egy szív alakú desszertet.
- Nahát,köszönöm! - mondtam neki meglepetten.
- Többet is érdemelnél,de nem tudtam,mitől lenne jó kedved. A csoki pedig sokak szerint boldogsághormont termel. Megéri kipróbálni - kacsintott rám,mire meghatódva öleltem át,és szippantottam be istenien férfias illatát. A karjai között biztonságban éreztem magamat,s egy pillanatra úgy tűnt számomra,hogy megszűnik a világ össze baja körülöttem. Így akartam maradni. Örökre.
Rebeccat felrugnám egyszer... meg mégegyszerxDD
VálaszTörlésNem csak te szerintem :)
TörlésÉn Elenát meg Lisandert rúgnám fel. Sokszor. Amíg nem szakítanak és Elena nem jön össze Arminnal. ^^
VálaszTörlésJaja én is így vagyok vele :D
TörlésMicsoda kedvesség! :D Én néha Elenát tudnám felrúgni,mert buta tud lenni,mint a föld. De így szeretjük :D
VálaszTörlésHaha! én földbe tudnám döngölni az Elenát! >:| miér nem veszi észre hogy szereti az Armin de hogy még azt sem fogja föl hogy ő is szereti! :')) ♥ Armin 4ever ♥
VálaszTörlésHúha,mennyi Armin fan olvasóm van :D Nem tudom,örüljek e neki ;) Hát persze,hogy örülök :D
VálaszTörlés:D ♥♥♥
Törlés