2014. augusztus 20., szerda

43. fejezet - Sovány vigasz

- Ne haragudj! - kértem elnézést Violától,akinek az imént nekimentünk,s amikor rádöbbentem,ki is áll előttem,paprikavörös lett a fejem zavaromban. Lisander,Viola,és én. Egyszerre találkozunk,egy helyen. Ennél kínosabb dolog még sohasem esett meg velem. 
- Semmiség... - motyogta idegesen,majd lesütötte a földre a szemeit. Lisanderre pillantottam,aki kiszámíthatatlan tekintettel figyelte Violát. Biztos kavarogtak benne az érzelmek,amint meglátta őt,hiszen a "szakításuk" után nem is beszéltek egymással. 
- Nahát,Viola... Örülök,hogy látlak! - mondta aztán neki,túlkiabálva kissé a hangos zene moraját. 
- Én is... - bólintott a lány,majd továbbra is földre szegezett pillantással bocsánatot kérve nyomult el mellettünk a nappali másik oldala felé. Lis egy percig még nézett maga elé dermedten,utána kézen fogott,és végre valahára kisétálhattunk a házból,magunk mögött hagyva a sok vitát és rosszkedvet.
*
Másnap reggel iszonyatos fejfájással ébredtem. Visszaemlékeztem a tegnap estére; miután Lissel eljöttünk Nathaniel bulijáról,beültünk enni valamit egy kifőzdébe,azután hazakísért,én pedig egyből ágyba dőltem a fáradtságtól. Nem is hallottam,mikor jött meg Rebecca. Most viszont nyugodtan szuszogott a paplanja alatt. 
Az órámra pillantottam,mely az éjjeliszekrényemen állt. Reggel hat óra öt percet mutatott. Még bőven lett volna időm kelésig,de ha már így alakult,kiugrottam az ágyamból,és megmosakodtam. A tükörbe nézve alig ismertem magamra. Máskor egy életerős,derűs,rendezett hajú,élénk tekintetű lányt láttam,most azonban nem ő nézett vissza rám,hanem egy megtört,szomorú,karikás szemű torzonborz. Ijedtemben lefröcsköltem az arcomat egy liternyi hideg vízzel,amely segítségével némileg magamhoz tértem. Ezután megfésülködtem,felöltöztem,és leindultam reggelizni. Szerencsére anyát még a konyhában találtam,ahol éppen tett-vett.
- Szia! - köszönt nekem,amint meglátott,én pedig válaszul intettem neki egyet,és kábán,magam elé bámulva leültem az egyik székre. - Minden rendben? - kérdezte anya,miközben letette elém egy tálcán a reggelimet. Teát főzött,ami mellé egy tányér gyümölcsös gabonapelyhet tett.
- Semmi sincs rendben - ráztam meg a fejemet,de nem akartam őt tovább terhelni a problémáimmal.
- Jaj,kicsim... - ült le mellém,mire én a vállára döntöttem a fejemet. - Bárhogy is érzed most,minden meg fog oldódni. Nem szeretnélek faggatni. Majd ha úgy érzed,hogy el kell mondanod valakinek,itt leszek - vigasztalt. - Most muszáj mennem dolgozni,de ha szeretnéd,délután csinálhatnánk valamit... - javasolta.
- Köszi,anya,de inkább ne - utasítottam vissza. Szerettem volna Lisanderrel találkozni iskola után. Másra sem vágyom,csak hogy vele tölthessem a napom hátralévő részét. 
- Hát rendben - vont vállat mosolyogva. - Akkor egyél,majd beszélünk,jó? - veregette meg gyengéden a hátamat,majd elhagyta a konyhát,és felvette az előszobában a kabátját,utána távozott. Phillip már biztosan várta őt a kocsiban. Minden reggel együtt indulnak. 
Én nekiláttam az egyébként kedvenc ételemhez,de valahogy nem csúszott le két falatnál több a torkomon. Éppen amikor ki akartam dobni a kukába a maradékot,Rebecca betoppant a helyiségbe. 
- Szia! - köszöntem neki,miután elmostam a tányérokat. Ő azonban szó nélkül elment mellettem,és a hűtőben kezdett kutakodni valami reggeli után. - Hahó! - hiába szólongattam,egyszerűen levegőnek nézett. - Tudom,hogy nem akarsz most szóba állni velem,de mint már elmondtam,semmi rosszat nem tettem,érted?! - próbáltam győzködni,de hasztalan. Sóhajtozva kapaszkodtam meg a pult szélébe. Biztos voltam benne,hogy ma már nem fog hozzám szólni,ám nagy meglepetésemre végül mégis kinyitotta a száját:
- Semmi rosszat? Akkor azt minek nevezed,hogy lenyúlod az egyik legjobb barátnőd kiszemeltjét az orra elől? Apróságnak? - támadt nekem.
- Hé! - tiltakoztam. - Mondom,hogy Violával mindent megbeszéltünk egymás között. Még ő biztatott,hogy találkozzak Lisanderrel! - bizonygattam,de ő elengedte a füle mellett minden szavamat.
- Igen,annyira megbeszéltétek egymás között,hogy tegnap a bulin Violára a mosdóban találtunk rá,amint éppen sírt. Miattatok! - mutatott rám vádaskodva. Teljesen ledöbbentem. Sírt? Méghozzá miattunk? Na de... Nem azt mondta,hogy nem zavarná őt,ha összejönnénk Lisanderrel? Kezdtem belezavarodni ebbe az egészbe.
- Ezt nem tudtam... - sütöttem le a tekintetemet a padlóra.
- Honnan is tudhattad volna?! Szépen elsunnyogtatok a buliról,míg tehettétek! - kiáltozott velem.
- Nem sunnyogtunk el. Nathaniel kért meg minket,hogy hagyjuk el a házát... - világosítottam fel.
- Szóval neki is végre megjött az esze - állapította meg nem túl kedvesen a testvérem. 
- Tudod mit? - kiáltottam fel,mert már eléggé dühös voltam rá. - Menj a fenébe! - sziszegtem neki,utána kibaktattam a bejárati ajtón,kezemben a táskámmal,és elindultam az iskola felé. 
Szemeim akaratlanul is megteltek könnyel. Eddig annyira jó volt minden! Rebeccánál jobb mostoha testvért kívánni sem lehetett volna,Lisandernél jobb barátot,aligha találnék,na és ott voltak a barátaim; Nathaniel,Viola,Castiel... most pedig egy csapásra minden rosszra fordult. Ami pedig a legrosszabb; Arminéknak még el sem mondtam,bár lehet,hogy azóta híre ment az osztályban. A tegnapi után semmin sem csodálkoznék. 
Kézfejemmel letöröltem a könnyeket az arcomról,s akkor vettem csak észre,hogy az iskolához értem,ahol valaki a kapuhoz támaszkodva várt rám.
- Elena! - Lis amint meglátott,aggódva zárt a karjaiba. - Hoztam neked valamit! - nyújtotta át a zacskót,melyet eddig a háta mögé dugva rejtegetett előlem. Hálásan mosolyogva néztem fel rá,miközben kihúztam a szatyorból egy szív alakú desszertet.
- Nahát,köszönöm! - mondtam neki meglepetten.
- Többet is érdemelnél,de nem tudtam,mitől lenne jó kedved. A csoki pedig sokak szerint boldogsághormont termel. Megéri kipróbálni - kacsintott rám,mire meghatódva öleltem át,és szippantottam be istenien férfias illatát. A karjai között biztonságban éreztem magamat,s egy pillanatra úgy tűnt számomra,hogy megszűnik a világ össze baja körülöttem. Így akartam maradni. Örökre. 

8 megjegyzés:

  1. Rebeccat felrugnám egyszer... meg mégegyszerxDD

    VálaszTörlés
  2. Én Elenát meg Lisandert rúgnám fel. Sokszor. Amíg nem szakítanak és Elena nem jön össze Arminnal. ^^

    VálaszTörlés
  3. Micsoda kedvesség! :D Én néha Elenát tudnám felrúgni,mert buta tud lenni,mint a föld. De így szeretjük :D

    VálaszTörlés
  4. Haha! én földbe tudnám döngölni az Elenát! >:| miér nem veszi észre hogy szereti az Armin de hogy még azt sem fogja föl hogy ő is szereti! :')) ♥ Armin 4ever ♥

    VálaszTörlés
  5. Húha,mennyi Armin fan olvasóm van :D Nem tudom,örüljek e neki ;) Hát persze,hogy örülök :D

    VálaszTörlés