1. fejezet - Sárga rózsa

Sziasztok!

Az én nevem Elena Woods.

Idén októberben leszek tizenhét éves,de az még odébb van,hiszen javában tombol a nyár. A nap hét ágra süt,a levegő forrón izzik körülöttünk,a madarak boldogan csiripelnek... Na jó,ez nem az én stílusom. Mielőtt bármiféle véleményt alkotnátok rólam,szeretném előre leszögezni,hogy nem vagyok tipikusan apuci és anyuci kicsi lánya. Ez többek között azért van így,mert a szüleim elváltak,már legalább négy éve. A nyarat minden évben apánál töltöm itt,a városban,egyébként pedig anyával lakom,mert vidéken sokkal színvonalasabb az oktatás - legalábbis anyám szerint. Szerencsére egyke vagyok,így nem tudom elképzelni,milyen lehet egy kistestvér,de valamilyen szinten örülök,hogy nem kell egy újabb rokonnal megosztanom a dolgaimat. 

Kérlek,ne higgyétek azt,hogy önző vagyok,mert nem erről van szó. Csupán kissé megváltozott az életem a válást követően. Akkor kisebb voltam még,és eléggé megviselt,ahogyan láttam veszekedni a szüleimet,ami addig fajult,hogy véget vetettek a házasságuknak,engem pedig úgy osztottak fel maguk között,mintha egy tárgy lennék. Bizonyára ezért nincsenek barátnőim. A pasikat meg sem említem,a furcsa stílusom miatt felém sem néznek. Legtöbbször ugyanis fekete ruhákban járok,ami passzol a hajam színéhez. A szemem már szinte természetellenesen kék,ami még inkább visszatartja az embereket attól,hogy barátkozzanak velem,de nem hibáztatom őket. 

Azt hiszem,ennyi elég is az én unalmas életemről,nem szeretnék bárkit is jobban eltántorítani magam mellől. 

Lassan feltápászkodtam a fűről,s kinyújtóztattam elgémberedett végtagjaimat. Már vagy két órája feküdtem egy helyben a kertben. Imádtam itt lenni. Megnyugtatott,hogy a ház egyik oldalánál találtam még kisebb koromban egy zugot,amelyet óriási rózsabokor nőtt be. Itt egyedül lehettem,ha magányra vágytam,ami gyakran előfordult. Most is,mint általában,csak leheveredtem ide fülhallgatóval a fejemen,és amíg a kedvenc rock slágereimet hallgattam a lejátszón,becsuktam a szemeimet,s lepihentem egy kicsit a sárga rózsák takarásában. 

- Elena! - hallottam apám hangját,a bejárati ajtó felől,mire ráérősen elhagytam a kis menedékemet,s visszaballagtam a nyüzsgő házba,ami egyáltalán nem volt ínyemre,ugyanis még jobban idézte számomra a nagyváros hangulatát.

Amint apa meglátott,megkönnyebbülten felsóhajtott.

- Na végre,már mindenhol kerestelek! - mondta,majd finoman karon ragadott. - Estére egy fontos ügyfelet várok vacsorára. A családjával érkezik. Szeretném,ha jó benyomást tennél rájuk azzal,hogy időben,azaz hét órakor méltóztatsz lejönni hozzánk valami normális göncben - suttogta. Na igen,ő volt leginkább az a személy,aki ellenezte a stílusomat mondván,ez egyáltalán nem normális. Persze azt már nem képes felfogni,hogy részben miatta változtam meg.

- Rendben,apa! - bólintottam tisztelettudóan,mire mosolyogva elengedett,adott egy csókot a homlokomra,és visszasietett a házba. 

Felsóhajtottam. Már megint egy vacsoravendég. Egy unalmas,öltönyös fickó a még unalmasabb,flegma feleségével és ráadásként még elkényeztetett kölykökkel is tele lesz a ház. Visszamentem a rózsabokorhoz,és leszakítottam egy szál rózsát,amely éppen akkora volt,hogy jól mutasson a hajamban. Óvatosan leszedtem róla a tüskéket,s a fülem fölé igazítottam. Nagy szerencsémre nem esett le onnan. Miközben a virágok illatát szagolgattam a levegőben,a karórámra pillantottam. Mindjárt hat óra. Azt hiszem,ideje lenne felmennem,és ahogy drága szülőatyám parancsolta,"normális" ruhát vennem magamra. 

Mivel apa sikeres vállalkozó,elég szép házat vett magának a belvárosba. Mondhatni,egy emeletes villát. Az én szobám az elsőn volt,és apa nem fukarkodott a berendezéssel. Minden bútorból a legdrágábbat választotta,s ízlésesen rendezte be nekem a helyiséget,melyben főként a barna és a lila szín dominált. Vidéken ennél szerényebb otthon várt rám,de az sokkal inkább nevezhető az én világomnak. 

Mindenek előtt lezuhanyoztam,hajat mostam,és kivasaltam azt,aminek következménye a hátközépig érő,egyenes frizura lett. A rózsától ezután sem váltam meg,visszatettem a hajamba,s a tükör előtt megállva arra a döntésre jutottam,hogy benne is hagyom,mert jól áll nekem. Ehhez igazodva egy elegáns,sárga alkalmi ruhát vettem fel,mely a combom közepéig ért,az ujjai rövidek voltak,s a dekoltázsa némileg kivágott. Összességében tehát nem az én stílusom,ám muszáj volt rendes ruhát felvennem ahhoz,hogy apa kérésének eleget tegyek. 

Ezután már csak a smink hiányzott. Az arcbőrömmel nagy szerencsém van,ugyanis szinte hibátlan,de azt a néhány szeplőt,amik főleg nyáron látszanak,nem tudom sehogy sem eltüntetni,legfeljebb halványítani egy kevéske púderral. A szememet spirállal és tussal kihangsúlyoztam,aminek következtében leginkább úgy festettem,mint egy macska. A többit nem spiláztam túl. Nem vagyok ugyanis az erőteljes smink híve,nekem az túl pláza-cicás.

Miután egy utolsó pillantást vetettem magamra a tükörben,leballagtam a földszintre,ahol apám elegáns öltönyben feszítve már várt rám. 

- Na látod,ha máskor is így öltöznél,jobban örülnék neki - mutatott rám elégedetten.

- Ha máskor is megjegyzést teszel a ruhámra,apa,még csak el sem jövök ezekre a kellemes hangulatú munka-vacsoráidra - szemtelenkedtem,de ő azt hitte,csak viccelek,így felnevetett,és a bejárati ajtóhoz kísért.

- Bármelyik pillanatban itt lehet a Brooke házaspár a fiukkal - tájékoztatott. - Megkérhetnélek,hogy viselkedj illedelmesen a vacsora alatt? - kérdezte némi feszültséggel a hangjában.

- És utána már lehetek önmagam? - pimaszkodtam unottan.

- Lehetsz - bólintott,s ebben a pillanatban megszólalt a csengő. Az apám nagy levegőt vett,megigazította nyakkendőjét,majd kinyitotta az ajtót. Egy középkorú házaspárral találtuk szembe magunkat. Eléggé elegánsan voltak felöltözve,s emellett állandóan mosolyogtak. Első benyomásként nem is rossz. Apa ügyfelei általában karót nyelt figurákból álltak,akik a pénzről és az unalmas vállalati teendőkről tudtak csak beszélni. Ők valahogyan másnak tűntek. Reméltem,hogy nem csalódom majd bennük,és végre valahára először egy normális üzleti vacsorát tölthetek el apám és leendő "barátai" társaságában.

- Üdvözlöm,Mr és Mrs Brooke! - invitálta be őket szülőatyám a házba. - Fáradjanak beljebb!

- Jó estét kívánok! - köszöntem én is udvariasan,mire a pár felém fordult.

- Nahát,Mr Woods,nem is említette,hogy van egy ilyen csodálatos lánya! - mosolygott rám a nő.

- Elnézést! Ő a lányom,Elena - mutatott be nekik. - Ráérnek majd megismerni,most viszont kérem,fáradjanak az ebédlőbe,a vacsora tálalva van! - indult előre,mutatva nekik az utat. 

Amint be akartam csukni a még nyitott ajtót,egy kéz megfogta a vállamat,mire ijedten odanéztem.

- Bocsi,de én is velük jöttem - intett a fejével a házaspárra egy fiú. Bizonyára ő a gyerekük,bár egyáltalán nem hasonlított rájuk. Szüleivel ellentétben ő magas volt,vékony,izmos,és vörös hajú. Az első megállapításom az volt róla,mennyire helyes. A másodikon éppen gondolkoztam,amikor ráeszméltem,mondanom kéne valamit,mert elég bénán nézhettem ki,ahogyan ott állok,megnémulva a történtektől.

- Ne haragudj,gyere be! - hívtam be a házba,majd miután meggyőződtem róla,hogy több váratlan rokonuk nem érkezik,becsuktam az ajtót,és szembe fordultam az adonisszal,aki éppen végigmért magának.

- Hát lehetne rád haragudni? - mosolyodott el,amitől szinte elolvadtam,és csak remélni tudtam,hogy nem látszik,mennyire magával rántott egyetlen gesztusával. 

- Ne akard kipróbálni! - vágtam neki vissza,mire elégedetten felhúzta a szemöldökét. Ezután csatlakoztunk a többiekhez az ebédlőbe.