Nagyot nyelve,minden szó nélkül pillantottam Nathanielre.
- Ezt igennek veszem - bólintott,majd karomnál fogva félrehúzott a folyosó egyik végére. - Mi van közted és Castiel között? - kérdeztes kissé megemelte hangját. Nem feleltem rögtön. Egyrészt,mert nem tudtam,mit mondjak,másrészt pedig,annyira ledöbbentem a történtektől,hogy meg sem tudtam mukkanni.
- Elena,válaszolj! - rángatott meg finoman. Még sohasem láttam ennyire dühösnek. Magából kikelve artikulált,és egész félelmetesnek tűnt így.
- Nat... - kezdtem elcsukló hangon. - Semmi nem történt köztünk - biztosítottam remegő hangon.
- Biztosan azért csókolóztatok olyan felhőtlen jókedvben egy hete az udvaron! - gúnyolódott.
- Egyébként is,ha járnék vele,mi közöd lenne hozzá? - húztam ki feldúltan kezei közül a karomat.
- Több,mint gondolnád - felelte lehalkítva a hangját. - Elena,ő nem hozzád való,érted? Sürgősen felejtsd el őt,mond meg neki,hogy hagyjon békén,és ha nem szállna le rólad,itt vagyok én,aki már nem leszek vele ennyire kedves! - sosem hallottam még így beszélni. Azt sem értettem,miért van ennyire kikelve magából,hiszen neki most Irissel kellene törődnie,nem velem.
- Te hallod magadat ilyenkor? - kérdeztem,s éreztem,hogy könny szökik a szemembe. Lassan már nem telik el úgy nap,hogy ne sírnék valami miatt...
- Ne haragudj,de kérlek... - lépett közelebb hozzám,a mondata végét pedig suttogva fejezte be: - Nagyon szépen kérlek,hogy ne beszélj vele! - ezek voltak az utolsó szavai hozzám,majd elindult a termünk felé,én pedig letöröltem a könnyeimet. Amikor megállapítottam a mosdó egyik tükrében,hogy nem látszik túl vörösnek a szemem,utánamentem,mert már kezdődött az óra.
*
Sóhajtva vetettem magamra egy utolsó pillantást az előszobai tükörbe,majd kiléptem a bejárati ajtón. Egyik kezemben a süteményt tartottam,amit anyával készítettünk a bulira,s ügyeltem rá,hogy véletlenül se essen le.
Nagy szerencsémre,sikeresen értem el a két fiú házáig,ahol már távolról lehetett hallani a zenét,s fény szűrődött ki minden ablakon. Amikor beléptem az ajtón,mindenfelé táncoló és beszélgető embereket láttam. Egy pillanatra megtorpantam. Biztosan akarom én ezt? Időm azonban nem volt a tétovázásra,mert Armin és Alexy észrevettek,nem sokkal az érkezésem után,és lelkesen integettek nekem.
- Sziasztok,ezt nektek hoztam! - nyújtottam át a süteményes tálat,melyet Alexy hálásan átvett tőlem,s elrobogott a konyha felé,hogy felszolgálja.
- Kedves tőled! - mosolygott rám Armin. - Nagyon jó,hogy eljöttél,ezt vehetjük haladásnak? - kérdezte arra utalva,hogy bátorkodtam sok ember közé merészkedni akár több órára is.
- Esetleg - bólintottam elpirulva. - De csak miattad jöttem el,azt hiszem,a suliban te vagy az egyetlen barátom - vallottam be neki,s úgy is gondoltam. Nathaniellel ugyanis elég furcsa a kapcsolatom,Castiel olyan,amilyen,Rosalia pedig magán tanuló,úgyhogy nem is jár a giminkbe.
- Azt hiszem,ezt megtiszteltetésnek veszem - hajolt meg előttem udvariasan,s ez nevetésre késztetett. - Egyébként,szerintem nagyon sokan szeretnének barátkozni még veled - jegyezte meg.
- Á,nem hinném! - legyintettem szomorkás mosollyal.
- De igen! - ellenkezett. - Gyakran vagy téma az osztálytársaink között,csak nem tudsz róla. Egyszerűen félnek odamenni hozzád,mert kissé elutasító vagy velük - mesélte nagy meglepetésemre.
- Kissé? Azt hiszem,akkor még jó hangulatomban voltam,mikor ezeket az illetőket elutasítottam - kacagtam fel jókedvűen,mire Armin is elmosolyodott.
- Egyébként lenne kedved táncolni? A zenekar még úgysem érkezett meg - kérdezte aztán.
- Zenekar? - tátottam el a számat. - Te egy zenekart hívtál a bulira?
- Még nem futottak be,de én imádom a zenéjüket. Mellesleg a gitárosuk az egyik osztálytársunk - árulta el titokzatos arckifejezéssel,amin még jobban megütköztem. Elvégre,nem tudtam,hogy bárki is profi gitáros lenne az osztályom tagjai közül!
- Ki az? - kíváncsiskodtam,miközben belekaroltam,és ő a táncteremként funkcionáló nappaliba vezetett.
- Castiel - felelte,engem pedig kivert a veríték. Castiel?! Jézusom,akkor ő is itt lesz ma a bulin? Te jó ég! A csók után hogy bírok majd a szemébe nézni?
- Minden rendben? Úgy elsápadtál - aggódott értem Armin,s lassan elkezdtünk egymásba kapaszkodva táncolni a pörgős zene ritmusára.
- Persze,hogyne... - füllentettem,majd nyeltem egy nagyot. Néhány percig energikusan táncoltunk Arminnal,majd a gyors zenét hirtelen egy lassabb váltotta fel,így mi is,mint a többi pár,közelebb húzódtunk egymástól,ő átfogta a derekamat,én pedig a nyakát,s úgy lassúztunk.
- Honnan tudsz te ilyen jól táncolni? - kérdezte suttogva Armin,meglepett fejet vágva.
- A nagypapámnak köszönhetően,akivel minden karácsonykor órákig a táncparketten vagyunk - magyaráztam mosolyogva,amint eszembe jutott a papám,akitől a kék szemeimet is örököltem.
Armin éppen felelni szeretett volna valamit,de Alexy,átverekedve magát a tömegen,finoman szétválasztott bennünket,és súgott valamit testvére fülébe.
- Megjött a zenekar,muszáj egyeztetnünk - nézett rám sajnálkozva Armin,majd ikrével együtt eltűnt az emberek sokasága között.
Én sem akartam tovább a parketten maradni,így a konyhába mentem,ahol szerencsére két beszélgető lányon kívül senki nem tartózkodott. Eléggé megszomjaztam a tánc alatt,így kitöltöttem magamnak egy pohár kólát,s a pultnak támaszkodva inni kezdtem. Néhány perc nyugtom volt csupán,ugyanis hirtelen a kert felől egy ismerős hang ütötte meg a fülemet. Mindenki,aki eddig a házban tartózkodott,kiözönlött az udvarra,hogy a koncert helyszínén gyülekezzenek.
- Fiúk és lányok! - hallatszott az ismerős hang mikrofonon keresztül,mire kíváncsian letettem a poharamat,s a többiek után mentem. - Rázzuk fel a hangulatot! - kiáltotta az illető,s ezt követően játszani kezdtek a hangszereken. Sajnos túl sokan voltak,így nem láttam,ki beszélt,vagy hol van egyáltalán a zenekar. Ebből kifolyólag elindultam a zene irányába,óvatosan átvergődve az emberek között,s akkor végre megláttam őket.
Amikor azt hittem,több meglepetés már nem érhet az este folyamán,tévedtem. Castiel gitározott,mellette pedig egy számomra ismeretlen srác dobolt. Ám az énekest egyből felismertem;Lisander volt az!
Az első,amit megállapítottam,hogy iszonyat jó hangja van. A második,hogy még mindig nagyon helyes. Ezt pedig nem csak én vettem észre;minden lány tekintete rátapadt. Illetve majdnem mindé. Voltak,akik Castielt figyelték áhítattal. Őszintén szólva,azt is meg tudtam érteni. Jól állt a kezében a gitár!
Ha eltekintünk a fiúktól,és csak a zenét nézzük,akkor arra a megállapításra jutunk - legalábbis én -,hogy szuperül játszanak. Élvezetes volt a másfél órás koncertjük minden egyes perce,ahol saját dalaikat és ismert zenekarokét is egyaránt előadták. Fellépésük végével mindenki sikoltozva tapsolt,kifejezve ezzel tetszését. Észre sem vettem,de én is kipirulva,fülig érő szájjal sikongattam egész idő alatt. Régen nem éreztem magamat ennyire jól,s abban a pillanatban egyáltalán nem bántam meg,hogy eljöttem a partira.
A koncertet karaoke követte,ahová előszeretettel jelentkeztek a vendégek,így a banda tagjainak volt idejük kifújni magukat. Amíg senki nem figyelt rájuk - kivéve persze engem -,beosontak a konyhába,gondolom,hogy igyanak valamit. Én feltűnés keltés nélkül utánuk osontam,mintha csak véletlenül mennék oda,ahová ők. Belépve a helyiségbe láttam,amint Lis és Castiel az asztalnál ülve söröznek,a dobosukat viszont sehol sem láttam,de hát nem is ő érdekelt.
- Sziasztok! - köszöntem,amint beléptem,s mindkét szempár rám szegeződött.
- Szia,Elena! - húzott ki egy széket maga mellett Lisander. - Ülj le közénk!
- Ti ismeritek egymást? - kérdezte meglepetten Castiel,mialatt helyet foglaltam Leigh testvére mellett.
- Igen - bólintottam. - A butikban találkoztunk - meséltem neki,mire bólintott,mint aki érti,miről van szó.
- Na,milyenek voltunk? - kíváncsiskodott Lis a koncertre utalva.
- Fantasztikusak! - mondtam,és komolyan is gondoltam. - Kár,hogy eddig nem ismertem a zenéteket - húztam el a számat,mire Cast felnevetett.
- Miért,akkor előbb csókoltál volna meg? - szegezte nekem a kérdést,amit pedig reméltem,hogy nem hoz fel,pláne nem Lisander társaságában. Ám az énekes nem tűnt úgy,mintha meglepődne,vagy váratlanul érné a dolog. Castiel bizonyára mindent elmesélt neki rólam.
- Mondtam már,hogy felejtsük el,nem direkt volt - sütöttem le szégyellősen a szemeimet.
- Pedig elég határozott voltál - ellenkezett a srác,én meg legszívesebben a föld alá süllyedtem volna.
- Castiel,elég! - kértem erőtlen hangon,válaszul pedig csak értetlen pillantásokat kaptam tőle.
- Drága barátom,nem látod,hogy zavarba hozod Elenát? - fordult felé Lisander,s közbenjárásáért hálás voltam neki,ám egyúttal kínosnak is éreztem,hogy éppen az ő jelenlétében történik mindez.
- Ó,bocsánatodért esedezem! - mosolyodott el gúnyosan Cast,majd kortyolt párat a söréből. Úgy éreztem,felesleges,sőt rossz ötlet lenne tovább maradnom itt kettejükkel,így elnézést kérve felálltam,és kiindultam a konyhából,ám az ajtóban Irisbe ütköztem.
- Csakhogy megtaláltalak! - esett nekem,s a két fiú érdeklődését ez felkeltette. - Mit képzelsz magadról?!
Nagy szerencsémre,sikeresen értem el a két fiú házáig,ahol már távolról lehetett hallani a zenét,s fény szűrődött ki minden ablakon. Amikor beléptem az ajtón,mindenfelé táncoló és beszélgető embereket láttam. Egy pillanatra megtorpantam. Biztosan akarom én ezt? Időm azonban nem volt a tétovázásra,mert Armin és Alexy észrevettek,nem sokkal az érkezésem után,és lelkesen integettek nekem.
- Kedves tőled! - mosolygott rám Armin. - Nagyon jó,hogy eljöttél,ezt vehetjük haladásnak? - kérdezte arra utalva,hogy bátorkodtam sok ember közé merészkedni akár több órára is.
- Esetleg - bólintottam elpirulva. - De csak miattad jöttem el,azt hiszem,a suliban te vagy az egyetlen barátom - vallottam be neki,s úgy is gondoltam. Nathaniellel ugyanis elég furcsa a kapcsolatom,Castiel olyan,amilyen,Rosalia pedig magán tanuló,úgyhogy nem is jár a giminkbe.
- Azt hiszem,ezt megtiszteltetésnek veszem - hajolt meg előttem udvariasan,s ez nevetésre késztetett. - Egyébként,szerintem nagyon sokan szeretnének barátkozni még veled - jegyezte meg.
- Á,nem hinném! - legyintettem szomorkás mosollyal.
- De igen! - ellenkezett. - Gyakran vagy téma az osztálytársaink között,csak nem tudsz róla. Egyszerűen félnek odamenni hozzád,mert kissé elutasító vagy velük - mesélte nagy meglepetésemre.
- Kissé? Azt hiszem,akkor még jó hangulatomban voltam,mikor ezeket az illetőket elutasítottam - kacagtam fel jókedvűen,mire Armin is elmosolyodott.
- Egyébként lenne kedved táncolni? A zenekar még úgysem érkezett meg - kérdezte aztán.
- Zenekar? - tátottam el a számat. - Te egy zenekart hívtál a bulira?
- Még nem futottak be,de én imádom a zenéjüket. Mellesleg a gitárosuk az egyik osztálytársunk - árulta el titokzatos arckifejezéssel,amin még jobban megütköztem. Elvégre,nem tudtam,hogy bárki is profi gitáros lenne az osztályom tagjai közül!
- Ki az? - kíváncsiskodtam,miközben belekaroltam,és ő a táncteremként funkcionáló nappaliba vezetett.
- Castiel - felelte,engem pedig kivert a veríték. Castiel?! Jézusom,akkor ő is itt lesz ma a bulin? Te jó ég! A csók után hogy bírok majd a szemébe nézni?
- Minden rendben? Úgy elsápadtál - aggódott értem Armin,s lassan elkezdtünk egymásba kapaszkodva táncolni a pörgős zene ritmusára.
- Persze,hogyne... - füllentettem,majd nyeltem egy nagyot. Néhány percig energikusan táncoltunk Arminnal,majd a gyors zenét hirtelen egy lassabb váltotta fel,így mi is,mint a többi pár,közelebb húzódtunk egymástól,ő átfogta a derekamat,én pedig a nyakát,s úgy lassúztunk.
- Honnan tudsz te ilyen jól táncolni? - kérdezte suttogva Armin,meglepett fejet vágva.
- A nagypapámnak köszönhetően,akivel minden karácsonykor órákig a táncparketten vagyunk - magyaráztam mosolyogva,amint eszembe jutott a papám,akitől a kék szemeimet is örököltem.
Armin éppen felelni szeretett volna valamit,de Alexy,átverekedve magát a tömegen,finoman szétválasztott bennünket,és súgott valamit testvére fülébe.
- Megjött a zenekar,muszáj egyeztetnünk - nézett rám sajnálkozva Armin,majd ikrével együtt eltűnt az emberek sokasága között.
Én sem akartam tovább a parketten maradni,így a konyhába mentem,ahol szerencsére két beszélgető lányon kívül senki nem tartózkodott. Eléggé megszomjaztam a tánc alatt,így kitöltöttem magamnak egy pohár kólát,s a pultnak támaszkodva inni kezdtem. Néhány perc nyugtom volt csupán,ugyanis hirtelen a kert felől egy ismerős hang ütötte meg a fülemet. Mindenki,aki eddig a házban tartózkodott,kiözönlött az udvarra,hogy a koncert helyszínén gyülekezzenek.
- Fiúk és lányok! - hallatszott az ismerős hang mikrofonon keresztül,mire kíváncsian letettem a poharamat,s a többiek után mentem. - Rázzuk fel a hangulatot! - kiáltotta az illető,s ezt követően játszani kezdtek a hangszereken. Sajnos túl sokan voltak,így nem láttam,ki beszélt,vagy hol van egyáltalán a zenekar. Ebből kifolyólag elindultam a zene irányába,óvatosan átvergődve az emberek között,s akkor végre megláttam őket.
Amikor azt hittem,több meglepetés már nem érhet az este folyamán,tévedtem. Castiel gitározott,mellette pedig egy számomra ismeretlen srác dobolt. Ám az énekest egyből felismertem;Lisander volt az!
Ha eltekintünk a fiúktól,és csak a zenét nézzük,akkor arra a megállapításra jutunk - legalábbis én -,hogy szuperül játszanak. Élvezetes volt a másfél órás koncertjük minden egyes perce,ahol saját dalaikat és ismert zenekarokét is egyaránt előadták. Fellépésük végével mindenki sikoltozva tapsolt,kifejezve ezzel tetszését. Észre sem vettem,de én is kipirulva,fülig érő szájjal sikongattam egész idő alatt. Régen nem éreztem magamat ennyire jól,s abban a pillanatban egyáltalán nem bántam meg,hogy eljöttem a partira.
A koncertet karaoke követte,ahová előszeretettel jelentkeztek a vendégek,így a banda tagjainak volt idejük kifújni magukat. Amíg senki nem figyelt rájuk - kivéve persze engem -,beosontak a konyhába,gondolom,hogy igyanak valamit. Én feltűnés keltés nélkül utánuk osontam,mintha csak véletlenül mennék oda,ahová ők. Belépve a helyiségbe láttam,amint Lis és Castiel az asztalnál ülve söröznek,a dobosukat viszont sehol sem láttam,de hát nem is ő érdekelt.
- Sziasztok! - köszöntem,amint beléptem,s mindkét szempár rám szegeződött.
- Szia,Elena! - húzott ki egy széket maga mellett Lisander. - Ülj le közénk!
- Ti ismeritek egymást? - kérdezte meglepetten Castiel,mialatt helyet foglaltam Leigh testvére mellett.
- Igen - bólintottam. - A butikban találkoztunk - meséltem neki,mire bólintott,mint aki érti,miről van szó.
- Na,milyenek voltunk? - kíváncsiskodott Lis a koncertre utalva.
- Fantasztikusak! - mondtam,és komolyan is gondoltam. - Kár,hogy eddig nem ismertem a zenéteket - húztam el a számat,mire Cast felnevetett.
- Miért,akkor előbb csókoltál volna meg? - szegezte nekem a kérdést,amit pedig reméltem,hogy nem hoz fel,pláne nem Lisander társaságában. Ám az énekes nem tűnt úgy,mintha meglepődne,vagy váratlanul érné a dolog. Castiel bizonyára mindent elmesélt neki rólam.
- Mondtam már,hogy felejtsük el,nem direkt volt - sütöttem le szégyellősen a szemeimet.
- Pedig elég határozott voltál - ellenkezett a srác,én meg legszívesebben a föld alá süllyedtem volna.
- Castiel,elég! - kértem erőtlen hangon,válaszul pedig csak értetlen pillantásokat kaptam tőle.
- Drága barátom,nem látod,hogy zavarba hozod Elenát? - fordult felé Lisander,s közbenjárásáért hálás voltam neki,ám egyúttal kínosnak is éreztem,hogy éppen az ő jelenlétében történik mindez.
- Ó,bocsánatodért esedezem! - mosolyodott el gúnyosan Cast,majd kortyolt párat a söréből. Úgy éreztem,felesleges,sőt rossz ötlet lenne tovább maradnom itt kettejükkel,így elnézést kérve felálltam,és kiindultam a konyhából,ám az ajtóban Irisbe ütköztem.
- Csakhogy megtaláltalak! - esett nekem,s a két fiú érdeklődését ez felkeltette. - Mit képzelsz magadról?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése