Anyának sajnos mégis be kellett mennie a munkahelyére,mivel doktornő,sürgős esethez hívták. Ebből kifolyólag egyedül kellett elmennem vásárolgatni,de nem bántam. Addig is lefoglalom magamat.
A környék egyik legjobb butikjába mentem,ahol divatos ruhák tömkelegét árusították. Gyakran jártunk ide anyával. A butik tulajdonosa,egy fekete hajú srác,mindig bent van az üzletben,s nagyon kedves a vendégeivel. Ez most azonban másképp történt.
Amint beléptem a tágas helyiségbe,észrevettem,hogy nem látom sehol a butik tulaját,hiába kerestem őt a tekintetemmel.
- Elnézést,segíthetek? - lépett oda hozzám egy szürke hajú fiú. Nem csak ez volt benne különös;az egyik szeme zölden,a másik sárgán virított. Nem keltett túl hétköznapi benyomást,de kedvesnek és szimpatikusnak tűnt,ami éppen elég volt ahhoz,hogy őszinte legyek vele.
- Igen,köszönöm. A bolt tulajdonosát keresem - vallottam be.
- Ő ma nem tartózkodik itt,ám én szívesen állok a rendelkezésedre - mosolygott rám,s így valami eszméletlenül szívdobogtató hatást keltett.
Észrevettem,hogy nagyon hasonlít a butik tulajdonosára,így arra tippeltem,bizonyára az egyik rokona lehet,például a testvére. Ugyanolyan viktoriánus stílusú ruhát viselt,mint az üzlet tulajdonosa,Leigh. Emellett még az arcának formája is hasonlított hozzá,ami nem lehetett véletlen.
- Én csupán... körbenézek - nyögtem ki végre. - Sokszor járok ide vásárolni,és a butik tulajdonosa mindig ajánl nekem valamit - célozgattam,s szerencsére a fiú vette az adást.
- Ez esetben hadd segítsek! - mosolygott rám ismét. - Erre tessék! - mutatott a helyiség másik felére,ahol a női részleg ruháit árusították. - Szabad ajánlanom valami világosabb színt? - pillantott rám kedvesen,ugyanis szokás szerint fekete ruhát vettem fel magamra.
- Miért,mi baj a feketével? - kérdeztem meglepetten.
- Egy ilyen csinos lánynak vidámabb színeket kellene hordania - osztotta meg velem véleményét,és máris a kezembe nyomott egy,a szememhez illő,kék blúzt,hogy próbáljam fel.
- Köszönöm,akkor megyek,és felveszem - bólintottam elpirulva,amint elvettem tőle a ruhadarabot. Automatikusan a próbafülkék felé mentem,hiszen már nem először jártam itt,így csukott szemmel is odataláltam volna.
Szerencsére találtam egy üres fülkét,ahol át tudtam venni a felsőt. A tükör előtt állva be kellett vallanom magamnak,milyen jól állt ez a szín és ez a stílus. Soha nem hittem volna,hogy a feketén kívül fogok valaha más színt hordani,ám úgy döntöttem,megveszem ezt a blúzt,már csak azért is,mert ez a helyes eladó javasolta nekem.
Éppen az öltözködés közepén tartottam,amikor valaki hirtelen félrehúzta a függönyt. Egy szőke, tetovált srác lépett be mellém a fülkébe,s amikor észrevette,hogy ott vagyok,sem kért elnézést,vagy ment volna ki.
- Na,jó a méret? - kérdezte nagy vigyorral az arcán,miközben lassan végigmért magának. Én ezalatt ott álltam előtte fehérneműben,így gyorsan magamra húztam a függöny egy részét,hogy ne láthasson többet belőlem.
- Nem látod,hogy öltözöm?! - rivalltam rá mérgesen,ám őt ez sem hatotta meg.
- Tetszik ez a lobbanékony stílus - jegyezte meg,majd rám kacsintott.
- Kifelé! - súgtam neki erőteljesen,s löktem egyet a mellkasán,mire hátratántorodott egy kicsit,és kénytelen-kelletlen magamra hagyott a fülkében.
Feldúltan vettem vissza a ruháimat,és a kék blúzzal a kezemben siettem ki én is,hogy megkeressem azt az ezüst hajú fiút,akivel először találkoztam a butikban. Amikor megpillantottam,éppen néhány ruhát igazított a férfi-részlegen. Idegesen odamentem hozzá,s közben lopva körbe pillantottam,nem e látom véletlenül újra azt a szőke srácot.
- Elnyerte a tetszésedet a ruha? - érdeklődött mosolyogva,ám rögtön látta,hogy valami nincs rendben. - Esetleg nem volt jó a méret? Kereshetek másikat...
- Nem erről van szó! - ráztam meg a fejemet. - Amíg öltöztem,valaki félrehúzta a függönyt - magyaráztam,ám látszott rajta,nem igazán érti,mi ezzel a probléma.
- Ez néha előfordul,nem igaz? - ráncolta össze a szemöldökét.
- Lehet,de a fiú,aki megzavart,ugyanolyan lila inget viselt,amit itt az alkalmazottak szoktak - világosítottam fel,mire ő megvilágosodva bólintott.
- Úgy hiszem,tudom,kiről van szó. Az illető az egyik eladónk,Dakota - mondta a fiú. - Ha éppen nincs mivel foglalkoznia,szép lányok után jár,és a viselkedése nekik gyakran tűnhet nyomulósnak. - adta a tudtomra. - Az ő nevében is elnézést kérek!
- Semmi gond - ráztam meg sóhajtva a fejemet. Végre sikerült túltennem magamat a történteken,de egyhamar biztosan nem fogom elfelejteni ezt az esetet. - Szeretném megvenni ezt a blúzt - nyújtottam át neki az eddig kezemben szorongatott ruhadarabot,amelyet ő elvett tőlem,s betette egy szatyorba.
- Örülök,hogy tetszik,biztosan remekül áll - bókolt,miközben én fizettem.
- Köszönöm! - mosolyodtam el égő orcákkal. Remélem,neki nem tűnt fel!
Amint megfordultam,hogy távozzak az üzletből,beleütköztem egy lányba. Hosszú,ezüst haja volt,akár az eladónak,és ő is különleges,viktoriánus stílusú ruhát hordott. Sárgás szemeibe nézve egy pillanat alatt elképedtem.
- Elena? - nézett rám ugyanolyan meglepetten,ahogyan én nézhettem rá.
- Rosalia? - kérdeztem vissza,ugyanis az illetőben az általános iskolás legjobb barátnőmet véltem felismerni.
- Jézusom,de régen nem láttalak! - nevette el magát,és hevesen átölelt,amit a szürke hajú srác is végignézett.
- Hát te mit keresel itt? - tudakoltam tőle,noha buta egy kérdés volt. Miért menne bárki is egy butikba ruhát vásárolni? Nem tűnik logikusnak,tényleg...
- Lisanderhez jöttem - felelte,mintha tisztában lennék azzal,kiről beszél.
- Szia Rosa! - lépett közelebb hozzánk a szürke hajú fiú,s abban a pillanatban eszméltem rá,hogy ő lehet az a bizonyos Lisander.
- Lis drága! Milyen jó,hogy itt vagy! - ölelte át őt is Rosalia. A jelenetet látva elszomorodtam. Nagyon úgy tűnt ugyanis,hogy ők ketten együtt vannak. Ezek szerint nincsen szerencsém a fiúkkal. Akit csak megközelítek,hirtelen barátnője lesz. - Megérkeztek a pamutruhák,amiket a múlt héten rendelt Leigh? - érdeklődött a lány,s Lisander erre bólintott.
- Éppen az imént rendeztem el őket a megfelelő részlegeken - tájékoztatta őt,ami után Rosalisa felém fordult.
- Elena,ő Lisander,Leigh testvére - mutatta be nekem,mire halvány mosolyt erőltettem az arcomra. - Lis,ő Elena,az általános iskolás legjobb barátnőm - magyarázta.
- Örvendek - biccentett őszinte mosollyal az arcán a fiú.
- Én is - feleltem,és komolyan is gondoltam. Boldog voltam,mert megismerhettem,de egyúttal szomorú is,amiért látnom kellett őt Rosával,ahogyan ölelkeznek.
- Leigh sajnos nincs bent,így nem tudom neked bemutatni - vonta meg a vállát a barátnőm.
- Vele már találkoztam,gyakran járok ide vásárolni - vallottam be.
- Igen? - lepődött meg Rosalia. - Remek,akkor már azt is tudod,ki a barátom - mosolyodott el.
- A... mid? - kérdeztem vissza értetlenül,ő pedig elnevette magát.
- Leigh és én járunk - adta a tudtomra. Akkorra mindent megértettem. Hogyha együtt vannak,akkor az azt jelenti,van némi esély arra,hogy Lisander szingli.
- Nahát,nagyon örülök,szép pár vagytok ketten! - veregettem meg a vállát megkönnyebbülten.
- Köszönjük - pirult el Rosa. - Neked amúgy nem suliban kellene lenned? - vont kérdőre viccesen.
- Nem mentem ma be,nem éreztem túl jól magamat - mondtam neki,ami végül is igaz. - Na és te? Akarom mondani ti? - pillantottam itt Lisanderre,aki azonnal válaszolt nekem:
- Mi magántanulók vagyunk. A szabadidőnket általában itt töltjük,a butikban,szóval kényelmesebb,ha nem járunk be minden nap a gimibe - világosított fel,én pedig diplomatikusan bólintottam egyet. Lis ezután elment,mert ki kellett szolgálnia néhány vevőt. Régi barátnőmmel még beszélgettünk egy keveset,s megállapodtunk,hogy a héten valamikor találkozunk,hiszen már régen nem beszéltünk egymással.
Miközben hazafelé tartottam,azon gondolkodtam,miért történt ez így. Általánosban Rosaliával legjobb barátnők voltunk,és ő tartotta bennem a lelket akkor is,amikor a szüleim elváltak. Ő volt szinte az egyetlen személy,aki nem hagyott magamra akkor sem,mikor a stílusom az életemmel párhuzamosan gyökeresen megváltozott. Az egyetlen olyan ember volt ő számomra,akiben bízhattam és mindent elmondhattam neki. Ám azután jött a gimnázium,ahová csak egyedül mentem tovább,így a kapcsolatunk megszakadt,mert ő ezek szerint magántanulónak állt,és amikor csak tudott,segédkezett Leigh butikjában Lisanderrel. Apropó Lisander! Hát nem egy tökéletes fiú?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése