Nagyot nyeltem ijedtemben.
- Miről beszélsz? - kérdeztem félve Irist,habár sejtettem,ki miatt lehet ennyire felháborodva.
- Tudod te azt nagyon jól! - lökte meg egyik kezével a vállamat. - Nathanielről! - mondta ki barátja nevét. Sejtettem,hogy vele fog előhozakodni,ám az okát nem igen értettem.
- Mi van vele? - tudakoltam remegő hangon.
- Én is ezt kérdezem tőled! - kiabált velem. - Tudom,hogy el akarod őt venni tőlem! - tapintott rá félig a lényegre,s én erre nem tudtam mit mondani.
- Na de Iris! - most vettem csak észre,hogy Castiel mellettem áll. - Azt észrevettem volna. Tudod,Elena a barátnőm,sülve főve együtt vagyunk,és hidd el,nem akar ő semmit a te Szőkédtől - hazudta meggyőzően a srác,mire Iris meglepetten pillantott felváltva hol rá,hol pedig rám.
- Így van! - bólintottam zavartan. - Nekem már semmi közöm Nathanielhez,nem is értem,honnan vetted ezt egyáltalán - bizonygattam,ő pedig elpirult,és összezavarodva a földre pillantott.
- Ó! - csak ennyit tudott mondani. - Én csak... tudod,azt hittem... - hebegte elhaló hangon. - Ez esetben bocsi - motyogta,majd gyorsan sarkon fordult,és kiviharzott a helyiségből.
Én hátrafordultam,s szembetaláltam magamat Castiel diadalmas nézésével.
- Te tényleg hajtasz arra a stréberre? - kérdezte összeráncolt szemöldökkel. A háta mögött láttam,ahogyan Lisander is kíváncsian engem vizslat. Akkor jöttem rá,hogy már a koncert után haza kellett volna mennem,akkor talán megúszhattam volna ezt az egész balhét.
- Dehogy! - tiltakoztam,s igyekeztem őszintének tűnni. ami furcsa volt az egészben,úgy is éreztem,hogy igaz,amit mondok. Engem már nem érdekelt Nathaniel. Úgy van! Semmi közöm hozzá,ő már csak a múltam egy része,és az is marad. A gondolatra,hogy sikerült túllépnem rajta, muszáj volt elmosolyodnom.
- Mi olyan vicces ezen? - ütközött meg viselkedésemen Castiel.
- Ez az egész helyzet - feleltem. Már egyáltalán nem éreztem féltékenységet Iris iránt,sőt. Be kellett vallanom,örültem annak,hogy együtt van Nattal.
- Például mikor azt mondtam neki,járunk? - nyalta meg észrevétlenül a szája szélét a fiú,s kérdésére egy pillanat alatt elkomolyodtam.
- Nem,az nem volt mulatságos - mondtam durcásan. Időközben Lis megitta a sörét,felállt,s odajött hozzánk.
- Ne haragudjatok,de muszáj mennem - sajnálkozott. - Elena,örültem az újbóli találkozásnak - fordult felém,és rám mosolygott. Istenem,mennyire édes volt! - Castiel,találkozunk a próbán! - fogott kezet barátjával,s észrevétlenül távozott,nehogy egy rajongó meglássa őt.
- Pedig úgy láttam,te is élvezted - boncolgatta előbbi témánkat Cast,majd közelebb lépett hozzám,én viszont hátrálni kezdtem,ám éreztem,hogy mögöttem már csak a fal van.
- Igen... vagyis nem! - ráztam meg gyorsan a fejemet,ő pedig egyre közelebb hajolt hozzám.
- Aranyos vagy ilyenkor,tudod e? - kérdezte. Mielőtt bármit is felelhettem volna,két kezével megfogta a fejemet,ajkait pedig rátapasztotta az enyéimre,s gyengéden megcsókolt.
Néhány pillanatig - öntudatomon kívül,persze - hagytam,sőt. Visszacsókoltam én is,ám aztán eszembe jutott,mit is csinálok,így gyorsan elhúztam a fejemet Castieltől,aki elégedetten nézett mélyen a szemembe.
- Ez hiba volt - jegyeztem meg,és szinte sírni támadt kedvem szégyenemben. Már másodszorra gyengülök el,amikor Cast ajka megérinti az enyémet. Miért nem voltam képes határozottan megálljt parancsolni neki?
- Az ember a hibáiból tanul - válaszolta suttogva,s ujjaival megsimogatta az arcomat,mely a helyzettől egyre pirosabbá kezdett válni.
- Nézd,nekem más tetszik - próbáltam érvelni,miért hagyjon engem békén,de nem hatotta meg.
- Az lehet,de hogy irántam is érzel valamit,abban biztos vagyok - találta fején a szöget,és erre sajnos nem tudtam mit reagálni,mert tudtam;igaza van,bármennyire is az ellenkezőjét akartam elhitetni magammal.
- Bocsáss meg... - motyogtam,majd eltoltam magamtól a kezét,és kisiettem a helyiségből,ahogyan előttem Iris és Lisander is tette.
Szememmel Armint kutattam a tömegben,de sajnos túl sokan voltak,így sehol sem találtam,csak Alexyt,aki mikrofont ragadva köszöntötte a jelenlévőket.
- Bizonyára kíváncsiak vagytok,miért rendeztük ezt a bulit! - hívta fel magára mindenki figyelmét,s egy pillanatra én is megtorpantam,hogy meghallgassam,mit akar mondani. - Valójában ez egy spontán parti,de különösebb oka is van ennél. Szeretném bejelenteni,hogy van barátnőm! - adta büszkén a tömeg tudtára,amelynek minden tagja tátott szájjal nézte a fiút. - Igen,barátnőm. Jól hallottátok. Most pedig megkérem,hogy jöjjön ide. gyere,Amber! - szólította Nathaniel húgát,aki boldogan verekedte át magát a többiek között. Ez volt aznapra a sokadik sokk. Hát még amikor Alexy megcsókolta őt mindenki szeme láttára.
Egyszerűen döbbenetes volt. Szinte mindenki elfogadta,hogy Alexy más,mint a többi srác,erre kiderül,hogy mégsem. Ráadásul Amber a barátnője. Vajon mióta vannak együtt? Nathaniel tudott róla,vagy őt is éppoly meglepetésszerűen érte a dolog,mint mindenki mást?
Úgy gondoltam,mára elég gyötrelmen mentem keresztül,így ahelyett,hogy megkerestem volna Armint,úgy döntöttem,szó nélkül lelépek erről a túlságosan is extrém partiról.
Úgy gondoltam,mára elég gyötrelmen mentem keresztül,így ahelyett,hogy megkerestem volna Armint,úgy döntöttem,szó nélkül lelépek erről a túlságosan is extrém partiról.
*
- Elena! - ült le mellém a padomba Armin másnap reggel. - Hová tűntél tegnap? Nem találtalak a koncert után - vont kérdőre. Castiel még nem érkezett meg a suliba,azért volt üres a széke,ahová a fiú le tudott ülni. Gondolom,szokás szerint késni fog.
- Én is kerestelek,de Alexy egyéni produkciójánál besokalltam egy kicsit,és hazamentem - vallottam be mosolyogva. - Ne haragudj,hogy nem szóltam,de túl sok mindent történt este,ami rávilágított arra,mégsem kellett volna elmennem - tettem még hozzám,mire zavartan nézett a szemembe.
- Hogy érted ezt? - értetlenkedett,én pedig gyorsan megnyugtattam,hogy nem a bulival volt baj,sőt,az szinte tökéletesen sikerült.
- Csupán átestem néhány kellemetlen eseten - sóhajtottam visszagondolva Iris kirohanására és Castiel csókjára. Armin érezte,hogy ennél több információt nem szeretnék vele megosztani,így ezt tiszteletben tartva,nem faggatott tovább a dologról.
- Értem - húzta el a száját. - Remélem azért nem bántad meg nagyon,hogy eljöttél - hangjában csupa kétely hallatszott,így azonnal reagáltam:
- Persze,nagyon jó volt,még egyszer köszi a meghívást! - mosolyogtam rá biztatóan,s úgy tűnt,ettől kissé megkönnyebbült.
- Nem tesz semmit,máskor is szólok - kacsintott rám csillogó kék szemeivel. - Mellesleg,ma ráérsz? Jövőhéten írjuk a vizsgákat,tudod,de az az érzésem,matekból nem sokat tudok - vakarta meg gondterhelten a fejét.
- Én ráérek,csak van egy kis probléma - sóhajtottam. - Péntek esténként a kávézó,ahová be szoktunk ülni,zárva van,amit nem értek,mert akkor lehetne a legnagyobb forgalmuk... - osztottam meg vele a gondot okozó tényt.
- Á,értem már - bólintott elgondolkodva. - Akkor gyere át hozzánk,a szobámba talán még kényelmesebb is lesz,mint abban a kávézóban! - ajánlotta,de pont rosszkor,ugyanis Castiel belépett a terembe,és hátrasétált hozzánk. Ezzel nem lett volna baj,hacsak nem hallja meg Armin utolsó mondatát,ami külső fülnek félreérthetőnek hathatott.
- Ti ketten..? - csodálkozott el,s hangját hallva Armin ijedten felpattant a székről,hogy aztán szembefordulhasson vele. Ő ugyanis háttal ült az ajtónak,így nem láthatta a padtársam közeledését.
- A tanulásról beszélgettünk - világosítottam fel higgadtan.
- Aha,úgy is hangzott - gúnyolódott,majd ledobta a táskáját a földre,és leült a helyére. Armin zavartan állt ott még egy darabig,majd mielőtt belépett volna a tanár,félvállról odaszólt nekem:
- Akkor este nálunk! - ezzel ő is a helyére sietett Alexy mellé.
- Akkor este nálunk! - utánozta Castiel a fiú hangját,mire mosolyogva oldalba böktem.
- Na mi az,csak nem féltékenyek vagyunk? - ugrattam,ám erre sértődötten felhorkant.
- Ugyan már,csak szeretnéd! - húzta széles mosolyra a száját,de láttam rajta,hogy az orra kissé elvörösödik. - Pont Arminnal kellene vetekednem a kegyeidért? - tette fel költői kérdését,én ugyanis nem válaszoltam rá. Egyrészt azért,mert nem érdekelt,csak mulattatott a dolog,másrészt pedig,mert a tanár észrevette,hogy beszélgetünk,és ránk szólt:
- Elnézést,elkezdhetném végre az órát? - pillantott ránk mérgesen,s néhányan erre hátrafordultak felénk.
- Persze,tanár úr! - beszélt vissza Castiel.
- Köszönöm,Mr Brook! - húzta el a száját Mr Faraize,aki nem csupán az osztályfőnökünk,de a történelem tanárunk is volt egyben. Hasznos kis párosítás.
Cast egy percig tudta csupán befogni a száját,ám utána újra felém fordulva jártatta azt:
- De most tényleg,mi ez az egész? - kíváncsiskodott,akár egy óvodás gyerek,amin muszáj volt elnevetnem magamat. Cserébe állnom kellett a fiú megrovó pillantását.
- Haha! Tényleg nagyon vicceset kérdeztem - játszotta a sértődöttet.
- Bocsi,de muszáj kiélveznem a helyzetet,hogy egy lépéssel előtted járok - pimaszkodtam vele.
- Miss Woods! - harsant fel a tanár hangja másodszorra is,így a jókedvem egy pillanat alatt elillant. - Eddig nem szóltam magukra,de sokszor látom Önöket beszélgetni az óráimon. Remélem,egy kis délutáni büntető munka után megtanulják majd,hogyan kell viselkedni,ha a tanár éppen beszél! - fenyegetett minket,majd hozzátette: - Tanítás után maradjanak itt,kapnak tőlem egy kis feladatot! - utasított bennünket,majd tovább magyarázta az órai anyagot.
Mi engedelmesen ültünk az óra hátralévő részében egymás mellett. Jobban mondva csak én,Castiel ugyanis még néhányszor megpróbált belőlem némi infót kicsikarni,de amikor látta,hogy nem figyelek rá,alább hagyott a lelkesedése.
- Á,értem már - bólintott elgondolkodva. - Akkor gyere át hozzánk,a szobámba talán még kényelmesebb is lesz,mint abban a kávézóban! - ajánlotta,de pont rosszkor,ugyanis Castiel belépett a terembe,és hátrasétált hozzánk. Ezzel nem lett volna baj,hacsak nem hallja meg Armin utolsó mondatát,ami külső fülnek félreérthetőnek hathatott.
- Ti ketten..? - csodálkozott el,s hangját hallva Armin ijedten felpattant a székről,hogy aztán szembefordulhasson vele. Ő ugyanis háttal ült az ajtónak,így nem láthatta a padtársam közeledését.
- A tanulásról beszélgettünk - világosítottam fel higgadtan.
- Aha,úgy is hangzott - gúnyolódott,majd ledobta a táskáját a földre,és leült a helyére. Armin zavartan állt ott még egy darabig,majd mielőtt belépett volna a tanár,félvállról odaszólt nekem:
- Akkor este nálunk! - ezzel ő is a helyére sietett Alexy mellé.
- Akkor este nálunk! - utánozta Castiel a fiú hangját,mire mosolyogva oldalba böktem.
- Na mi az,csak nem féltékenyek vagyunk? - ugrattam,ám erre sértődötten felhorkant.
- Ugyan már,csak szeretnéd! - húzta széles mosolyra a száját,de láttam rajta,hogy az orra kissé elvörösödik. - Pont Arminnal kellene vetekednem a kegyeidért? - tette fel költői kérdését,én ugyanis nem válaszoltam rá. Egyrészt azért,mert nem érdekelt,csak mulattatott a dolog,másrészt pedig,mert a tanár észrevette,hogy beszélgetünk,és ránk szólt:
- Elnézést,elkezdhetném végre az órát? - pillantott ránk mérgesen,s néhányan erre hátrafordultak felénk.
- Persze,tanár úr! - beszélt vissza Castiel.
- Köszönöm,Mr Brook! - húzta el a száját Mr Faraize,aki nem csupán az osztályfőnökünk,de a történelem tanárunk is volt egyben. Hasznos kis párosítás.
Cast egy percig tudta csupán befogni a száját,ám utána újra felém fordulva jártatta azt:
- De most tényleg,mi ez az egész? - kíváncsiskodott,akár egy óvodás gyerek,amin muszáj volt elnevetnem magamat. Cserébe állnom kellett a fiú megrovó pillantását.
- Haha! Tényleg nagyon vicceset kérdeztem - játszotta a sértődöttet.
- Bocsi,de muszáj kiélveznem a helyzetet,hogy egy lépéssel előtted járok - pimaszkodtam vele.
- Miss Woods! - harsant fel a tanár hangja másodszorra is,így a jókedvem egy pillanat alatt elillant. - Eddig nem szóltam magukra,de sokszor látom Önöket beszélgetni az óráimon. Remélem,egy kis délutáni büntető munka után megtanulják majd,hogyan kell viselkedni,ha a tanár éppen beszél! - fenyegetett minket,majd hozzátette: - Tanítás után maradjanak itt,kapnak tőlem egy kis feladatot! - utasított bennünket,majd tovább magyarázta az órai anyagot.
Mi engedelmesen ültünk az óra hátralévő részében egymás mellett. Jobban mondva csak én,Castiel ugyanis még néhányszor megpróbált belőlem némi infót kicsikarni,de amikor látta,hogy nem figyelek rá,alább hagyott a lelkesedése.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése