Amikor reggel felkeltem,már akkor tudtam,rossz napom lesz ma. A jóslatom - sajnos -bebizonyosodott,amint beléptem az osztályterembe.
Természetesen,mint mindig,minden rossz Amber által terjedt el ezen a szokványosnak ígérkező,ámde ördögi napon. Az ajtót kitárva minden egyes szem rám szegeződött. A többségük,mondanom sem kell,rosszallóan nézett,az okát azonban nem tudtam egészen addig,míg Nat húga ordítani nem kezdett velem:
- Na,ma ki lesz az áldozatod,te liba?! - esett nekem,miközben a padom felé sétáltam,ám én igyekeztem nem rá figyelni. - Nocsak,leharapta tegnap a bátyám a nyelvedet? - gúnyolódott tovább,amit viszont már nem bírtam elviselni.
- Befejeznéd?! - fordultam felé,s közben határozott mozdulattal lecsaptam a táskámat a padra.
- Fáj az igazság? - húzta gusztustalan mosolyra a száját,a többiek pedig a kettőnk közötti jelenetet nézték árgus tekintettel. Szinte az egész osztály ott volt,kivéve Armint,Alexyt,Castielt,Nathanielt és Violát. Jobban mondva azok az emberek,akikkel valamennyire is jó kapcsolatban voltam.
- Ezt nem gondoltam volna... - csóválta meg a fejét Iris,majd úgy tett,mint aki menten sírva fakad. Rögtön odamentek hozzá néhányan vigasztalni,de én átláttam a szitán. Egyáltalán nem érdekelte,hogy csókolóztam tegnap Nathaniellel,mert úgyis megcsalta őt Jade-del.
- Pont te mondod?! - háborodtam fel kétszínűségét látva. - Te,aki megcsalod Natot? - tettem hozzá,hogy mindenki tisztában legyen aljas hazugságával.
- Micsoda? - sápadt el Amber,ám Iris drámai alakítása ismét sikert aratott:
- Ti csókolóztok a hátam mögött,és még én vagyok a hűtlen? - kérdezte ezt óriási műkönnyekkel tarkítva,melyek állandóan potyogtak az arcáról. Úgy tűnt,ennyi elég is volt tőle,hogy a többiek megingathatatlanul is az ő pártján maradjanak.
Egyedül kellett kiállnom egy csomó lenéző pillantást,mígnem meg nem érkezett az ikerpár.
- Mi folyik itt..? - tudakolta összezavarodva Alexy,majd testvérével együtt a két oldalamra álltak.
- Kérdezzétek csak a kis barátnőtöket,aki benneteket is biztosan hülyére vesz! - mutatott rám gonoszan Amber,a fiúk pedig értetlenkedve fordultak felém,ám én nem tudtam nekik mit mondani. Nem akartam olyanok előtt megbeszélni ezt a félreértést,akikre nem tartozik,noha mindenki minket nézett,így kényelmetlenül éreztem magamat. - Ja,mégsem! Hiszen szégyelli az egészet! Nem csodálom,kis cemende... - sértegetett tovább. Ez az egész annyira fájt és rosszul esett,hogy még sírni sem voltam képes. Csak azt éreztem,hogy a kezeim kezdenek el remegni idegességemben.
- Már megint magadról beszélsz? - az ismerős hang a teremajtó felől jött. Az osztály egy emberként fordult oda,hogy lássa,ki az,aki még kiáll mellettem. Castiel volt. Ki tudja,mióta van itt.
- Nem,a te drága Elenádról,aki tegnap megcsókolta a bátyámat a saját házunkban! - világosította fel őt kegyetlen lelketlenséggel. Azt hittem,a fiú teljesen ki lesz akadva,de semmiféle érzelmet nem tükrözött az arca.
Szemeimet lesütve bámultam a padlót,mert éreztem,hogy Arminék is rám néznek,mintha valamiféle ellenvetést várnának tőlem,hogy tiltakozzak. Ám én nem tettem,mert a "vád" igaz volt.
A hosszas álldogálásnak a becsöngő vetett véget,így mindenki a helyére szállingózott. Feltűnés nélkül - mintha az annyira könnyű lett volna - sikerült nekem is leülnöm a padomba,ahová Castiel is nemsokára csatlakozott. Egész órán hallgatag volt,egy szót sem szólt hozzám,ami kissé aggasztott,így én kezdtem beszélni hozzá.
- Cast... - érintettem meg a pad alatt a karját,de ő nem reagált rá. - Nem teljesen így történt - ismertem be. - Nathaniel hívott át magához,hogy beszélni akar velem Irisről - kezdtem,ám ő közbevágott:
- Ez már most furcsa... mi közöd neked ahhoz a csajhoz? Lecseszett,amiért múltkor megütötted a kis barátnőjét? - kérdezősködött.
- Mondom,nem ütöttem meg! - bizonygattam. - Éppen ellenkezőleg. Magát ütötte meg,hogy úgy tűnjön,mintha én tettem volna. Csak akkor te sem hitted el - javítottam ki.
- Miért tette volna? - forgatta a szemeit a Vörös.
- Azért,mert láttam,ahogy Jade és ő csókolóznak a parkban. Ezzel pedig az a probléma,hogy Nathaniel barátnője,szóval megcsalta őt - világosítottam fel,s egy pillanatra elmerengni látszott.
- Kezdem érteni... - bólintott. - Azt viszont akkor sem tudom,minek smároltatok tegnap a szöszivel... - célozgatott arra,hogy magyarázzam el neki az esetet.
- Nem tehetek róla,miközben magyaráztam,egyszer csak megcsókolt,Amber pedig pont akkor nyitott be - árultam el neki a féligazságot,azt ugyanis nem szerettem volna az orrára kötni,hogy nem ellenkeztem,amikor sor került erre a szóban-forgó csókra.
- Valahogy így? - kérdezte,majd felém hajolt,és láttam rajta,hogy ajkaival az enyéim felé közeledik. Hirtelen leblokkoltam,de ahhoz még időben kapcsoltam,hogy ujjaimat a szájára tegyem. - Mi az,hogy annak a bájgúnárnak lehet,nekem meg nem? - mérgelődött Natra utalva.
- Neki se lehetett,jó? És le lehet szállni rólam,nem vagyok valami kéjhölgy,akit bárki megkaparinthat magának! - világosítottam fel,mire elmosolyodott.
- Akkor legyél csak az enyém! - suttogta,mire a szívem szinte a torkomig ugrott fel.
- Ezt meg hogy érted..? - értetlenkedtem,noha pontosan tudtam,mire akar kilyukadni,csak féltem attól,hogy kimondja,és így választás elé állítson engem.
- Mit gondolsz,megpróbálnád velem? - nézett bele mélyen a szemeimbe,amitől remegni kezdett a térdem,és azt hittem,menten elájulok.
Nagy szerencsémre,a csengő az óra végét jelezve hangosan csörögni kezdett,ezért megkönnyebbülten rohantam ki a teremből,a jegyzetfüzetemet szorongatva. Természetesen,ahogy az lenni szokott,Cast utolért,és kikapta a noteszt a kezemből.
- Hová sietsz? - tudakolta elégedett mosollyal az arcán,miközben én próbáltam tőle visszaszerezni azt,ami az enyém. Hozzáteszem,sikertelenül.
- Add vissza! - kértem őt felháborodva,ám egyáltalán nem vett komolyan.
- Előbb válaszolj! - adott ultimátumot,mire félve nyeltem egy nagyot. Konkrétan ugyanis megkérdezte,leszek e a barátnője,amit nem lehet egy pár pillanat leforgása alatt eldönteni,pláne,ha nem vagy biztos az érzéseidben. Márpedig én nem voltam. Annyi minden történt mostanában,hogy követni sem tudtam. Felbukkant Lisander,aztán Cast és Nat is. Három fiú túl sok nekem egyszerre.
- Nem szeretnék válaszolni! - haraptam elpirulva az ajkamba.
- Vagyis talán igen? - faggatózott tovább akaratom ellenére.
- Castiel,kérlek! - tettem össze két kezemet előtte,mire mosolyogva vizslatni kezdte a szemeimet,majd egy perc csend után visszaadta a jegyzet füzetemet.
- Ez az ügy még nincs lezárva! - vetette oda nekem foghegyről,majd elindult az udvar irányába. Megkönnyebbülten fellélegeztem. Ha most addig kérdezgetett volna,míg pontos választ nem adok,biztosan itt álltunk volna estig,és akkor is értetlenül.
Az igazat megvallva,van Castielben valami,ami vonzó,de nem tudom most így hirtelen eldönteni,vajon akarnám-e ezt az egész barátnős dolgot vele. Ki tudja,hogyan viselkedne velem akkor. Ezt egy módon lehet megtudni;ha igent mondok neki. Ám nem hibbantam meg teljesen.
- Elena,végre megtaláltalak! - amint megfordultam a folyosó közepén Arminnal találtam szembe magamat.
- Nézd,mindent megmagyarázok... - kezdtem bele remegő hanggal,azonban ő egy intéssel kérte,hogy némuljak el,és hallgassam meg,mit akar mondani. Így is tettem.
- Nem tartozol nekem magyarázattal - szögezte le komoly ábrázattal. - Azzal vagy együtt,akivel csak akarsz - tette hozzá,ám én azonnal helyesbítettem:
- Nem vagyok vele,Armin - tájékoztattam. - Éppen ez az! Egy véletlen volt az egész,nem számított semmit,csak Amber pont rosszkor nyitott be,ennyi a történet - meséltem el neki röviden.
- Rendben,de mint mondtam,nem rám tartozik,a te ügyed - mondta nemes egyszerűséggel.
- Kedves tőled,hogy megérted,és nem könyvelsz el szajhának,ahogyan most az osztály háromnegyed része teszi - mosolyodtam el bánatosan.
- Ne hallgass rájuk! - legyintet Armin,ám mióta megtudta,hogy csókolóztam Nattal,nem láttam nevetni,de még egy apró grimaszt sem vágott. - Szeretnek csámcsogni mások magánéletén.
- Lehet,hogy igazad van! - bólintottam,ám a kétségeim még nem múltak el teljesen,ami a fiúk ügyét illette. Az is aggasztott,hogy ilyennek látom Armint,így gondoltam,mivel lehetne felvidítani:
- Figyelj csak,mi lenne,ha játszanánk egyet? - böktem a fejemmel a kezében lévő gameboy-ra. Elsőként lenézett a konzolra,majd vissza a szemembe,és láttam,hogy az ötlet tetszik neki.
- Miért is ne? - vont vállat,s mintha nagyon halványan ugyan,de elmosolyodni láttam volna.
Egymás mellett mentünk vissza a termünkbe,ahol szerencsére nem sokan tartózkodtak. Armin leült az egyik sarokba,mert azt találta kényelmesnek,és állítása szerint,ott "elfért a lába". Csakhogy ezzel az volt a probléma,hogy én nem láttam jól a képernyőt. Ennek orvoslására kitaláltuk,hogy majd beülök Armin elé,azaz majdnem az ölébe. Furcsán nézhettünk ki,mert úgy is éreztem magamat,de nem zavart. Ha ettől jobban látom a képernyőt,akkor akár fejen is állnék.
.jpg)
Tehát,miközben összegubózva nyomkodtuk Armin konzolját,mintha oldódott volna a hangulat kettőnk közt. Pláne akkor,amikor végre egyedül is sikerült elpusztítanom egy seregnyi zombit egy sima géppisztollyal.
- Látod már,mennyire profi vagyok? - kacsintottam rá hátra fordulva.
- Egy kezdőhöz mérve nem rossz - ismerte el ő is,mire nevetve oldalba böktem.
- Kezdő? Ugyan,én már mester szintű vagyok! - viccelődtem vele.
- Mester szintű az utcalányok körében? - hallottunk magunk fölött egy hangot. Megilletődve pillantottunk fel. Amber állt előttünk Alexyvel az oldalán.
- Ne mondj ilyet,kérlek... - súgta neki a barátja,ám nem úgy tűnt,mintha rá akarna hallgatni.
- Édes,ebbe ne szólj bele! - csitította,majd újra felénk fordult. - Szóval,ma Armin a soros? - folytatta tovább a nekem szánt gúnyos megjegyzések áradatát. - Na és holnap vajon ki lesz? Alexy? Jade? Kentin? Válaszolj! - nézett rám türelmetlenül. Időközben felálltunk Arminnal,így közelebb tudtam menni Nathaniel imádott hugicájához.
- Abbahagynád? - kértem. - Nincs semmi köztünk a bátyáddal. Ami volt a múltban,az rég elmúlt. Tegnap sem történt semmi,aminek jelentősége lenne - próbáltam megértetni vele.
- Hát persze,nyilván azért voltatok úgy összetapadva a szátoknál... - jegyezte meg gúnyosan.
- Állítsd már le magad,Amber! - állt mellém Armin.
- Nocsak,így is véded,hogy tudod,milyen valójában? - mosolyodott el zavarában a lány.
- Miért,milyen valójában? - kérdezte a srác. - Kedves,okos,segítőkész,aranyos,szép,nagylelkű,és még sorolhatnám. Még szép,hogy őt védem,ha a barátom! - érvelt,mire elpirultam. Milyen édes,hogy ezt gondolja rólam!
- Szerintem pont az ellenkezője! - nyelvelt vissza Amber.
- Nem igaz,Elena az egyik legjobb fej lány az osztályban! - védett meg Alexy is,mely a barátnője értetlen és egyúttal döbbent arckifejezését váltotta ki.
- Még te is..? - képedt el teljesen.
- Sajnálom,de nem szeretem,ha így beszél bárki is egy barátomról - csóválta meg a fejét.
Amber persze nem tudott mit mondani erre. Szó nélkül sarkon fordult és a helyére baktatott,hogy aztán elpanaszolhassa a barátnőinek,milyen aljasok vagyunk,hogy kiállunk az igazság mellett.
- Köszönöm,srácok! - öleltem át őket. Jól esett,hogy bíznak bennem,és elhiszik,amit mondok.
- Ránk mindig számíthatsz! - kacsintott Armin,Alexy pedig mosolyogva bólogatott. Baráti,szeretetteljes légkörünket a hangosbemondó rejtelmes mondanivalója zavarta meg.
- Előbb válaszolj! - adott ultimátumot,mire félve nyeltem egy nagyot. Konkrétan ugyanis megkérdezte,leszek e a barátnője,amit nem lehet egy pár pillanat leforgása alatt eldönteni,pláne,ha nem vagy biztos az érzéseidben. Márpedig én nem voltam. Annyi minden történt mostanában,hogy követni sem tudtam. Felbukkant Lisander,aztán Cast és Nat is. Három fiú túl sok nekem egyszerre.
- Nem szeretnék válaszolni! - haraptam elpirulva az ajkamba.
- Vagyis talán igen? - faggatózott tovább akaratom ellenére.
- Castiel,kérlek! - tettem össze két kezemet előtte,mire mosolyogva vizslatni kezdte a szemeimet,majd egy perc csend után visszaadta a jegyzet füzetemet.
- Ez az ügy még nincs lezárva! - vetette oda nekem foghegyről,majd elindult az udvar irányába. Megkönnyebbülten fellélegeztem. Ha most addig kérdezgetett volna,míg pontos választ nem adok,biztosan itt álltunk volna estig,és akkor is értetlenül.
Az igazat megvallva,van Castielben valami,ami vonzó,de nem tudom most így hirtelen eldönteni,vajon akarnám-e ezt az egész barátnős dolgot vele. Ki tudja,hogyan viselkedne velem akkor. Ezt egy módon lehet megtudni;ha igent mondok neki. Ám nem hibbantam meg teljesen.
- Elena,végre megtaláltalak! - amint megfordultam a folyosó közepén Arminnal találtam szembe magamat.
- Nézd,mindent megmagyarázok... - kezdtem bele remegő hanggal,azonban ő egy intéssel kérte,hogy némuljak el,és hallgassam meg,mit akar mondani. Így is tettem.
- Nem tartozol nekem magyarázattal - szögezte le komoly ábrázattal. - Azzal vagy együtt,akivel csak akarsz - tette hozzá,ám én azonnal helyesbítettem:
- Nem vagyok vele,Armin - tájékoztattam. - Éppen ez az! Egy véletlen volt az egész,nem számított semmit,csak Amber pont rosszkor nyitott be,ennyi a történet - meséltem el neki röviden.
- Rendben,de mint mondtam,nem rám tartozik,a te ügyed - mondta nemes egyszerűséggel.
- Kedves tőled,hogy megérted,és nem könyvelsz el szajhának,ahogyan most az osztály háromnegyed része teszi - mosolyodtam el bánatosan.
- Ne hallgass rájuk! - legyintet Armin,ám mióta megtudta,hogy csókolóztam Nattal,nem láttam nevetni,de még egy apró grimaszt sem vágott. - Szeretnek csámcsogni mások magánéletén.
- Lehet,hogy igazad van! - bólintottam,ám a kétségeim még nem múltak el teljesen,ami a fiúk ügyét illette. Az is aggasztott,hogy ilyennek látom Armint,így gondoltam,mivel lehetne felvidítani:
- Figyelj csak,mi lenne,ha játszanánk egyet? - böktem a fejemmel a kezében lévő gameboy-ra. Elsőként lenézett a konzolra,majd vissza a szemembe,és láttam,hogy az ötlet tetszik neki.
- Miért is ne? - vont vállat,s mintha nagyon halványan ugyan,de elmosolyodni láttam volna.
Egymás mellett mentünk vissza a termünkbe,ahol szerencsére nem sokan tartózkodtak. Armin leült az egyik sarokba,mert azt találta kényelmesnek,és állítása szerint,ott "elfért a lába". Csakhogy ezzel az volt a probléma,hogy én nem láttam jól a képernyőt. Ennek orvoslására kitaláltuk,hogy majd beülök Armin elé,azaz majdnem az ölébe. Furcsán nézhettünk ki,mert úgy is éreztem magamat,de nem zavart. Ha ettől jobban látom a képernyőt,akkor akár fejen is állnék.
- Látod már,mennyire profi vagyok? - kacsintottam rá hátra fordulva.
- Egy kezdőhöz mérve nem rossz - ismerte el ő is,mire nevetve oldalba böktem.
- Kezdő? Ugyan,én már mester szintű vagyok! - viccelődtem vele.
- Mester szintű az utcalányok körében? - hallottunk magunk fölött egy hangot. Megilletődve pillantottunk fel. Amber állt előttünk Alexyvel az oldalán.
- Ne mondj ilyet,kérlek... - súgta neki a barátja,ám nem úgy tűnt,mintha rá akarna hallgatni.
- Édes,ebbe ne szólj bele! - csitította,majd újra felénk fordult. - Szóval,ma Armin a soros? - folytatta tovább a nekem szánt gúnyos megjegyzések áradatát. - Na és holnap vajon ki lesz? Alexy? Jade? Kentin? Válaszolj! - nézett rám türelmetlenül. Időközben felálltunk Arminnal,így közelebb tudtam menni Nathaniel imádott hugicájához.
- Abbahagynád? - kértem. - Nincs semmi köztünk a bátyáddal. Ami volt a múltban,az rég elmúlt. Tegnap sem történt semmi,aminek jelentősége lenne - próbáltam megértetni vele.
- Hát persze,nyilván azért voltatok úgy összetapadva a szátoknál... - jegyezte meg gúnyosan.
- Állítsd már le magad,Amber! - állt mellém Armin.
- Nocsak,így is véded,hogy tudod,milyen valójában? - mosolyodott el zavarában a lány.
- Miért,milyen valójában? - kérdezte a srác. - Kedves,okos,segítőkész,aranyos,szép,nagylelkű,és még sorolhatnám. Még szép,hogy őt védem,ha a barátom! - érvelt,mire elpirultam. Milyen édes,hogy ezt gondolja rólam!
- Szerintem pont az ellenkezője! - nyelvelt vissza Amber.
- Nem igaz,Elena az egyik legjobb fej lány az osztályban! - védett meg Alexy is,mely a barátnője értetlen és egyúttal döbbent arckifejezését váltotta ki.
- Még te is..? - képedt el teljesen.
- Sajnálom,de nem szeretem,ha így beszél bárki is egy barátomról - csóválta meg a fejét.
Amber persze nem tudott mit mondani erre. Szó nélkül sarkon fordult és a helyére baktatott,hogy aztán elpanaszolhassa a barátnőinek,milyen aljasok vagyunk,hogy kiállunk az igazság mellett.
- Köszönöm,srácok! - öleltem át őket. Jól esett,hogy bíznak bennem,és elhiszik,amit mondok.
- Ránk mindig számíthatsz! - kacsintott Armin,Alexy pedig mosolyogva bólogatott. Baráti,szeretetteljes légkörünket a hangosbemondó rejtelmes mondanivalója zavarta meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése