Végre valahára eljött a téli szünet. Hihetetlenül hangzik,de itt van. Alig vártam már,hogy ne kelljen szinte minden napomat a tanulásra áldozni,csak arra,hogy együtt lehessek a barátaimmal,akiknek a társaságából sosem elég. Rosaliával és Violával már meg is beszéltünk egy találkozót egy közeli kávézóba,s hogy ne tűnjek utálatos "testvérnek",elhívtam Rebeccát is,aki azonban közölte,hogy már van programja Irisszel. Annál jobb! Menjen csak,én addig jól szórakozom a többiekkel. Nem is értem mellesleg,miért bírja annyira Irist,hiszen sokan vetették már a szemére,hogy milyen is valójában. Úgy tűnik,ez őt nem érdekli.
Szóval éppen úton voltam a kávézó felé,amikor elkezdett esni a hó. Mivel a tél a kedvenc évszakom,türelmetlenül vártam ezt a pillanatot,és amikor a parkba értem,levetettem magamat a földre. Boldog mosollyal az arcomon relaxáltam egy nagy fa tövében,miközben élveztem,hogy az apró,hideg hópelyhek megtelepednek az arcomon. Amikor úgy éreztem,eleget heverésztem már ott,ráérősen felálltam,noha tudtam,hogy Rosáék már valószínűleg várnak rám. Ám mielőtt rászántam volna magamat az indulásra,hirtelen beleütköztem Alexybe.
- Jé,szia! - köszöntöttem őt meglepetten,mire elmosolyodott.
- Szia,Elena! - üdvözölt ő is. - Örülök,hogy látlak. Hogy telik a szünet? - kérdezte kedvesen.
- Eddig jól,na és neked? - érdeklődtem tőle kíváncsian.
- Szuperül. Éppen Amberhez igyekszem - jelentette ki mellékesen. - Te csak így,egyedül lófrálsz a parkban? - tudakolta figyelmesen.
- Nem,a barátnőimmel fogok találkozni,lehet,már el is késtem - magyaráztam neki,mire felnevetett.
- Akkor nem is tartalak fel! - pillantott rám örömtelin lilás szemeivel,s ekkor engem is elfogott a nevetés. Hogy mitől ugyan,azt nem tudom,de időnként megesik az emberrel,ha rájön az öt perc.
- Várj egy picit! - kiáltottam utána,mikor láttam rajta,hogy indulni készül. Kérésemre megtorpant,felém fordult,és kérdő tekintettel nézett rám. - Arminnal mi van? - kérdeztem lehalkítva a hangomat,s ezt hallva Alexy elpirult. Láthatólag zavarba jött,noha szerintem semmi oka nem lett volna rá. Nem válaszolt rögtön,amit nem tudtam hova tenni. Lehet,hogy tudja miért volt múltkor olyan furcsa a tesója,csak nem akarja elmondani?
- Hát... - köszörülte meg végre a torkát hosszas hallgatás után. - Őszinte leszek veled,de kérlek szépen,ne mondd vissza Arminnak,amit most hallani fogsz - mondta nagyot nyelve,mire egy másodperc alatt elkomolyodtam. Felkészültem ezek után,akár a legrosszabbra is.
- Ígérem! - bólintottam,s erre láthatólag megkönnyebbült.
- Tehát... az a helyzet,hogy Armin az utóbbi időben kissé megváltozott - kezdett bele. - Egyáltalán nem úgy viselkedik,mint régen. Azóta lett más,mióta bejelentetted neki,hogy együtt vagytok Castiellel - mesélte.
- Ez zavarja őt? - képedtem el teljesen. Erre az okra ugyanis pont nem gondoltam...
- Nem tudok biztosra mondani semmit - vonta meg a vállát. - Nekem sem mondott el mindent,csupán néhány dologba avatott bele. A lényeg viszont az,hogy nem tartozik majd a kedvenc napjai közé az,amikor látott benneteket enyelegni a suliban,nem is egyszer - fejezte be.
- De... de... - meg sem tudtam szólalni a megdöbbenéstől. - Miért bántja az,ha Castiel a barátom? - kérdeztem magamban morfondírozva.
- Nem hinném,hogy a személyével van gond - felelte Alexy.
- Akkor? Nem igazán értem... - habogtam teljesen összezavarodva,mire a srác felnevetett.
- Elena,gondolkodj egy kicsit,és rá fogsz jönni! - biztatott. - Viszont ne haragudj,de most már tényleg mennem kell! - húzta el a száját. - Szia,és további jó szünetet kívánok! - integetett.
- Neked is... - suttogtam elhaló hangon,és kábult,ködös tekintettel elindultam a kávézó felé. Lassan,ráérősen ballagtam,hiszen elmerültem a gondolataimban,melyek Armin körül forogtak. Csak rá tudtam koncentrálni,és ez meg is látszott,ugyanis olyan figyelmetlen voltam,hogy egy autó is majdnem elütött. Szerencsére csak majdnem. Megúsztam azzal,hogy legközelebb figyeljek jobban. Jó,majd fogok. Tovább mentem. Nemsokára feltűnt előttem a kávéház jól ismert,sokat látogatott épülete. Belépve a helyiségbe rögtön megpillantottam Rosaliát és Violát,akik egy négy személyes asztalnál ültek. Odasétáltam hozzájuk,s minden szó nélkül lehuppantam közéjük.
- Hahó,Föld hívja Elenát! - rázta meg óvatosan a vállaimat a mellettem ülő Rosa.
- Üzenem az állomásnak,jelen vagyok! - reagáltam,noha nem tudtam mosolyogni,akármennyire is szerettem volna. Túlságosan leterhelt ez az Armin-féle ügy.
- Úgy nézel ki,mint aki szellemet látott... - jegyezte meg Viola.
- Látni nem láttam semmit,de hallani hallottam... - keltettem fel az érdeklődésüket,majd szóról szóra mindent elmeséltem nekik,amit nemrégiben Alexytől hallottam.
- Ó,szóval Armin beléd van zúgva! - állapította meg magabiztosan Rosalia.
- Honnan veszed ezt? - néztem rá értetlenül,és hitetlenkedve megcsóváltam a fejemet,mire a barátnőm a szemeit forgatva nagyot sóhajtott.
- Még a vak is látja,Elena! - mondta. - Az alapján,amit meséltél róla,sokat voltatok együtt,korrepetáltad meg minden. Nos,az alatt az idő alatt egyszerűen beléd szeretett. Elkezdett többet érezni irántad a barátságnál,csak te nem vetted a lapot,és nem is törődtél vele ilyen szempontból. Aztán egyszer csak összejöttetek Castiellel,aminek szegény Armin persze,hogy nem örül annyira,mert nyilván azt szeretné,ha a barátnője lennél,csak nincs bátorsága lépni - fejtette ki a véleményét,s közben egyszer sem vett levegőt. Tátott szájjal hallgattam őt végig,majd Violára pillantottam aki mosolyogva bólintott egyet jelezve,hogy egyetért Rosaliával.
- De... tudtam volna,ha tetszem neki! - ellenkeztem makacsul. - A legjobb barátja vagyok,pont ezt titkolta volna el előlem? - kérdeztem merengve.
- Igen,pont ezt! - csattant fel harciasan Rosa,aki néha egy amazonra emlékeztetett... - Fordított esetben nem hinném,hogy te bármit is mondanál a legjobb barátodnak,akiért odavagy! - próbált érvelni. - Biztosan félt attól,hogy elutasítanád,vagy azután másként néznél rá,nem pedig úgy,mint egy szimpla barátra - vélte.
- Úgy van,szerintem is ez a helyzet - szólalt meg végre Viola is.
- Gondoljátok? - érdeklődtem gondterhelt arccal,mire mindketten egyszerre bólintottak,de olyan hevesen,hogy azt hittem,leesik a fejük a nyakukról.
Ezután nem esett szó többet Arminról és rólam. Megittunk mindannyian egy tejeskávét,s amíg én néha eltöprengtem az Alexytől hallottakon,addig Rosa és Viola együtt nevetgéltek. Időnként szóba került Lisander,akkor persze felkaptam a fejemet,és árgus szemekkel figyeltem.
- Na és mi a helyzet Lis drágával meg veled? - kérdezte kíváncsian Rosalia újdonsült barátnőjét,aki erre szokás szerint elpirult,ám végül mégis belefogott a mesélésbe.
- Nemrég újra találkoztunk - vallotta be. - Kaptam tőle egy csodaszép rajzot,ami egy gyönyörű rózsát ábrázol,és azt mondta,azért adja ezt igazi virág helyett,mert az elhervad,de a rajz nem - mondta boldogan,s én kicsit irigykedni kezdtem rá. - Aztán sétálgattunk a parkban,ugyanis mindkettőnknek az a kedvenc helye. Egy idő után megfogta a kezemet is,képzeljétek. Majdnem ott helyben elolvadtam,olyan édes volt! - áradozott róla Viola,amitől kezdtem zavarban érezni magamat. Mielőtt bármi mást mondhatott volna,elnézést kérve felálltam az asztaltól.
- Bocsánat,de... nem érzem túl jól magamat - mondtam nekik,ami végül is nem volt hazugság. Eléggé felkavart már magában az,amit Alexy mondott,de azt hallani,hogy Lisander és Viola szerelmi élete hogyan alakul,már meghaladja a képességeimet.
Tehát feldúlt lelkiállapotban kiviharzottam a helyiségből,és meg sem álltam egészen a parkig,ahol egy eldugott fa tövében leroskadtam,és sírni kezdtem.
Életem során - pontosabban mióta elváltak a szüleim,és minden a feje tetejére fordult - nem egyszer sírtam már,de ez a mostani valahogy jól esett,már ha szabad ezt mondanom. Úgy éreztem,a könnyeimmel együtt,melyek legurulnak az arcomon,egyúttal távozik minden bánat és gyötrelem is,melyet képtelen vagyok tovább magamban hordozni. Eléggé groteszk látvány lehettem,ahogyan a fa tövében kuporgok,és a nedves arcomat a kézfejemmel törölgetem. Közben szüntelenül Arminra gondoltam,akit aztán felváltott Lisander,majd Castiel,és Nathaniel. Sorra kergették egymást a fiúk a gondolataimban,és mind fájó emléket ébresztettek bennem,hiszen Nathaniel haragszik rám,Armin mondhatni szintén,Lisandernek ott van Viola,Castiellel pedig igaz,hogy együtt vagyok,de bármennyire erőltetem,sosem fogom annyira szeretni őt,hogy sokáig működjön a kapcsolatunk. Az lesz a legegyszerűbb,ha kerek perec megmondom neki,hogy sajnálom,de véget kellene vetni ennek az egésznek.
Igen,elhatároztam. Ezt fogom tenni. Amint találkozom vele legközelebb,megpróbálom megértetni vele,hogy a kapcsolatunknak nincs jövője,akármennyire is ragaszkodik hozzám,vagy akármennyire is szeretem őt,ám csak mint barátot. Többet én nem vagyok képes adni neki.
Szóval éppen úton voltam a kávézó felé,amikor elkezdett esni a hó. Mivel a tél a kedvenc évszakom,türelmetlenül vártam ezt a pillanatot,és amikor a parkba értem,levetettem magamat a földre. Boldog mosollyal az arcomon relaxáltam egy nagy fa tövében,miközben élveztem,hogy az apró,hideg hópelyhek megtelepednek az arcomon. Amikor úgy éreztem,eleget heverésztem már ott,ráérősen felálltam,noha tudtam,hogy Rosáék már valószínűleg várnak rám. Ám mielőtt rászántam volna magamat az indulásra,hirtelen beleütköztem Alexybe.
- Jé,szia! - köszöntöttem őt meglepetten,mire elmosolyodott.
- Szia,Elena! - üdvözölt ő is. - Örülök,hogy látlak. Hogy telik a szünet? - kérdezte kedvesen.
- Eddig jól,na és neked? - érdeklődtem tőle kíváncsian.
- Szuperül. Éppen Amberhez igyekszem - jelentette ki mellékesen. - Te csak így,egyedül lófrálsz a parkban? - tudakolta figyelmesen.
- Nem,a barátnőimmel fogok találkozni,lehet,már el is késtem - magyaráztam neki,mire felnevetett.
- Akkor nem is tartalak fel! - pillantott rám örömtelin lilás szemeivel,s ekkor engem is elfogott a nevetés. Hogy mitől ugyan,azt nem tudom,de időnként megesik az emberrel,ha rájön az öt perc.
- Hát... - köszörülte meg végre a torkát hosszas hallgatás után. - Őszinte leszek veled,de kérlek szépen,ne mondd vissza Arminnak,amit most hallani fogsz - mondta nagyot nyelve,mire egy másodperc alatt elkomolyodtam. Felkészültem ezek után,akár a legrosszabbra is.
- Ígérem! - bólintottam,s erre láthatólag megkönnyebbült.
- Tehát... az a helyzet,hogy Armin az utóbbi időben kissé megváltozott - kezdett bele. - Egyáltalán nem úgy viselkedik,mint régen. Azóta lett más,mióta bejelentetted neki,hogy együtt vagytok Castiellel - mesélte.
- Ez zavarja őt? - képedtem el teljesen. Erre az okra ugyanis pont nem gondoltam...
- Nem tudok biztosra mondani semmit - vonta meg a vállát. - Nekem sem mondott el mindent,csupán néhány dologba avatott bele. A lényeg viszont az,hogy nem tartozik majd a kedvenc napjai közé az,amikor látott benneteket enyelegni a suliban,nem is egyszer - fejezte be.
- De... de... - meg sem tudtam szólalni a megdöbbenéstől. - Miért bántja az,ha Castiel a barátom? - kérdeztem magamban morfondírozva.
- Nem hinném,hogy a személyével van gond - felelte Alexy.
- Akkor? Nem igazán értem... - habogtam teljesen összezavarodva,mire a srác felnevetett.
- Elena,gondolkodj egy kicsit,és rá fogsz jönni! - biztatott. - Viszont ne haragudj,de most már tényleg mennem kell! - húzta el a száját. - Szia,és további jó szünetet kívánok! - integetett.
- Neked is... - suttogtam elhaló hangon,és kábult,ködös tekintettel elindultam a kávézó felé. Lassan,ráérősen ballagtam,hiszen elmerültem a gondolataimban,melyek Armin körül forogtak. Csak rá tudtam koncentrálni,és ez meg is látszott,ugyanis olyan figyelmetlen voltam,hogy egy autó is majdnem elütött. Szerencsére csak majdnem. Megúsztam azzal,hogy legközelebb figyeljek jobban. Jó,majd fogok. Tovább mentem. Nemsokára feltűnt előttem a kávéház jól ismert,sokat látogatott épülete. Belépve a helyiségbe rögtön megpillantottam Rosaliát és Violát,akik egy négy személyes asztalnál ültek. Odasétáltam hozzájuk,s minden szó nélkül lehuppantam közéjük.
- Hahó,Föld hívja Elenát! - rázta meg óvatosan a vállaimat a mellettem ülő Rosa.
- Üzenem az állomásnak,jelen vagyok! - reagáltam,noha nem tudtam mosolyogni,akármennyire is szerettem volna. Túlságosan leterhelt ez az Armin-féle ügy.
- Úgy nézel ki,mint aki szellemet látott... - jegyezte meg Viola.
- Látni nem láttam semmit,de hallani hallottam... - keltettem fel az érdeklődésüket,majd szóról szóra mindent elmeséltem nekik,amit nemrégiben Alexytől hallottam.
- Ó,szóval Armin beléd van zúgva! - állapította meg magabiztosan Rosalia.
- Honnan veszed ezt? - néztem rá értetlenül,és hitetlenkedve megcsóváltam a fejemet,mire a barátnőm a szemeit forgatva nagyot sóhajtott.
- Még a vak is látja,Elena! - mondta. - Az alapján,amit meséltél róla,sokat voltatok együtt,korrepetáltad meg minden. Nos,az alatt az idő alatt egyszerűen beléd szeretett. Elkezdett többet érezni irántad a barátságnál,csak te nem vetted a lapot,és nem is törődtél vele ilyen szempontból. Aztán egyszer csak összejöttetek Castiellel,aminek szegény Armin persze,hogy nem örül annyira,mert nyilván azt szeretné,ha a barátnője lennél,csak nincs bátorsága lépni - fejtette ki a véleményét,s közben egyszer sem vett levegőt. Tátott szájjal hallgattam őt végig,majd Violára pillantottam aki mosolyogva bólintott egyet jelezve,hogy egyetért Rosaliával.
- De... tudtam volna,ha tetszem neki! - ellenkeztem makacsul. - A legjobb barátja vagyok,pont ezt titkolta volna el előlem? - kérdeztem merengve.
- Igen,pont ezt! - csattant fel harciasan Rosa,aki néha egy amazonra emlékeztetett... - Fordított esetben nem hinném,hogy te bármit is mondanál a legjobb barátodnak,akiért odavagy! - próbált érvelni. - Biztosan félt attól,hogy elutasítanád,vagy azután másként néznél rá,nem pedig úgy,mint egy szimpla barátra - vélte.
- Úgy van,szerintem is ez a helyzet - szólalt meg végre Viola is.
- Gondoljátok? - érdeklődtem gondterhelt arccal,mire mindketten egyszerre bólintottak,de olyan hevesen,hogy azt hittem,leesik a fejük a nyakukról.
Ezután nem esett szó többet Arminról és rólam. Megittunk mindannyian egy tejeskávét,s amíg én néha eltöprengtem az Alexytől hallottakon,addig Rosa és Viola együtt nevetgéltek. Időnként szóba került Lisander,akkor persze felkaptam a fejemet,és árgus szemekkel figyeltem.
- Na és mi a helyzet Lis drágával meg veled? - kérdezte kíváncsian Rosalia újdonsült barátnőjét,aki erre szokás szerint elpirult,ám végül mégis belefogott a mesélésbe.
- Nemrég újra találkoztunk - vallotta be. - Kaptam tőle egy csodaszép rajzot,ami egy gyönyörű rózsát ábrázol,és azt mondta,azért adja ezt igazi virág helyett,mert az elhervad,de a rajz nem - mondta boldogan,s én kicsit irigykedni kezdtem rá. - Aztán sétálgattunk a parkban,ugyanis mindkettőnknek az a kedvenc helye. Egy idő után megfogta a kezemet is,képzeljétek. Majdnem ott helyben elolvadtam,olyan édes volt! - áradozott róla Viola,amitől kezdtem zavarban érezni magamat. Mielőtt bármi mást mondhatott volna,elnézést kérve felálltam az asztaltól.
- Bocsánat,de... nem érzem túl jól magamat - mondtam nekik,ami végül is nem volt hazugság. Eléggé felkavart már magában az,amit Alexy mondott,de azt hallani,hogy Lisander és Viola szerelmi élete hogyan alakul,már meghaladja a képességeimet.
Tehát feldúlt lelkiállapotban kiviharzottam a helyiségből,és meg sem álltam egészen a parkig,ahol egy eldugott fa tövében leroskadtam,és sírni kezdtem.
Igen,elhatároztam. Ezt fogom tenni. Amint találkozom vele legközelebb,megpróbálom megértetni vele,hogy a kapcsolatunknak nincs jövője,akármennyire is ragaszkodik hozzám,vagy akármennyire is szeretem őt,ám csak mint barátot. Többet én nem vagyok képes adni neki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése