- Szia,kis beteg! - köszöntöttem Armint a telefonba. Mivel egy hete hiányzott a suliból,gondoltam felhívom őt,hogy utánajárjak,hogy van. - Hogy érzed magadat?
- Elena,kedves tőled,hogy hívtál! - akaratlanul is elmosolyodtam,mikor meghallottam a hangját. - Jobban, köszönöm. Hétfőn már újra megyek - mondta lelkesen.
- Ez szuper! - örültem vele. - Sajnálom,hogy nem hívtalak hamarabb,csak tudod a feje tetejére állt itthon minden - kértem elnézést tőle.
- Milyen értelemben? - kérdezte zavarodottan,mire elmeséltem neki Phillip és Rebecca felbukkanását,majd azt is,hogy ma fognak hozzánk költözni,így segítenem kell nekem is a rámolásban,amihez nincs túl sok kedvem. - Hú,hirtelen lett egy tesód? Ez menő! - nevette el magát a vonal másik végén.
- Hát nagyon,mit ne mondjak... - húztam el a számat,s abban a pillanatban hallottam,hogy megérkezik a költöztető kocsi,így gyorsan elköszöntem Armintól,és lesiettem a kertbe,ahol anya Phillip karjaiban nevetgélt,Reb pedig mosolyogva integetett nekem.
- Sziasztok! - léptem közelebb hozzájuk vidámságot színlelve.
- Képzeld,hétfőtől veled járok majd gimibe! - tapsolt örömében Rebecca,én pedig valami olyasmit gondoltam,hogy: "Miért?!"
- Jaj,de jó! - mosolyogtam rá,ám legbelül korántsem vártam erre a pillanatra.
Miközben pakoltuk le az autóról a dobozokat,valaki hirtelen elkapta hátulról a derekamat,és maga felé fordított. Castiel volt az.
- Szia,cica! - mosolygott rám,majd megcsókolt éppen,amikor mindenki minket nézett. Gyorsan kiszabadítottam magamat az öleléséből,és szembe fordultam a többiekkel.
- Ő itt Castiel,a barátom! - mutattam be főként Phillipnek és Rebnek,mert anyának már említettem,hogy van valakim. Természetesen először azt hitte,Armin az,mert annyi időt töltöttem a korrepetálásával,de ez még viccnek is rossz volt. Még hogy Armin és én? Mi csak barátok vagyunk. Nem,tiszta abszurd ötlet. Nekem itt van Cast.
- Jó napot! - fogott kezet Castiel mindenkivel. - Segíthetek? - bökött a dobozok felé.
- Jól megtermett fiatalember vagy,persze,hogy segíthetsz! - veregette vállon Phil,majd nevetve folytattuk a dobozok behordását a házunk előszobájába. Egyszer kétszer,amikor senki más nem figyelt,Castiellel futtában megcsókoltuk egymást.
Amikor már mindenki elfáradt,és éhes lett a nagy munka után,anya feltálalta az ebédet. Mint mindig,most is isteni volt,de így,rakodás után pláne jól esett.
- Drágám,kitennéd a szemetet a ház elé? - fordult felém evés után angyali pillantással anya,én pedig persze nem mondtam nemet neki. Amíg kifelé baktattam a szeméttel a kezemben,ők mind átvonultak a nappaliba üdítőzni. A zsákot a postaládánk mellé tettem le,ugyanis a kukások már megszokták,hogy anya mindig oda rakja. Dolgom végeztével leporoltam a kezemet,mintha valami piszkos munkát kellett volna végeznem,de hát így is volt. Éppen indultam volna vissza,mikor megláttam Nathanielt közeledni az utca vége felől.
- Nat? - néztem rá hitetlenkedve,s amint odaért elém bűntudatos képpel bólintott.
- Elena,sajnálom,hogy nem hittem neked - vágott rögtön a dolgok közepébe. - Nem gondoltam volna Irisről,hogy képes ilyesmire - tette hozzá mentségképpen.
- Szóval hiszel nekem? - kérdeztem még mindig meglepetten.
- Igen,és tudod,végig hittem,csak magamban nem voltam biztos - felelte. - Soha nem hazudtál nekem,és gondoltam,hogy most is igazat mondasz,csak nem voltam képes felfogni - magyarázta.
- Érthető,ha nem szívesen fogja fel az ember azt,hogy megcsalták - éreztem együtt vele.
- Akkor lettem biztos az egészben,amikor összefutottam Jade-del a parkban - mesélte. - Láttam rajta,hogy valamit el szeretne mondani,csak nem tudja,hogyan fogjon bele,de végül kitálalt mindent Irisről és magáról. Bocsánatot kért,majd azt mondta,Iris azt hazudta neki,hogy mi már régen szakítottunk.
- Atya ég! - kaptam a szám elé a kezemet. - Ez a lány nagyon durva! - csóváltam meg bosszankodva a fejemet. Ki hitte volna,hogy ennyire messzire megy ezzel az üggyel?!
- Hát igen,de ami volt elmúlt - vont vállat Nathaniel. - Szeretnék bocsánatot kérni - lépett még közelebb hozzám,és láttam rajta,hogy meg szeretne csókolni.
- Hé,mi a francot csinálsz,szöszi?! - hallottuk meg hirtelen Castiel mély,felháborodott hangját,mire mindketten odafordultunk. Éppen kilépett a bejárati ajtónkon,és hihetetlen gyorsasággal termett ott mellettem.
- Ő meg mit keres itt? - bökött Nathaniel fejével a barátom felé,aki elég dühösnek tűnt,ezért direkt úgy álltam kettőjük közé,hogy nehogy egymásnak tudjanak esni.
- Te mit keresel itt?! - sziszegte Cast,miközben kezeit ökölbe szorította.
- Hé,fiúk,álljatok már le! - kértem őket,és próbáltam a mellkasánál arrébb taszigálni Castielt.
- Ha nem tudnád,Elena és én együtt vagyunk! - adta Nat tudtára a barátom az igazságot,én pedig egy pillanatra becsuktam a szememet. Ami most következni fog,nem tartozik majd a kedvenc pillanataim közé. Háttal álltam Nathanielnek,így nem láthattam zavarodott tekintetét,csak amikor megfordultam,vettem észre,hogy esdeklőn néz rám.
- Ugye ez valami vicc? - kérdezte,s láttam rajta,hogy csalódott bennem. Nagy levegőt vettem,és megráztam a fejemet. Szerettem volna hamar túlesni ezen a veszekedésen.
- Nem,nem vicc,Nat - mondtam nagyot nyelve.
- De... de... én szakítottam Irissel,és azt reméltem... - túrt bele idegesen a hajába.
- Mit reméltél?! - támadta meg szavaival Castiel. - Hogy idejössz,bejelented,hogy szakítottál a kis barátnőddel,Elena pedig majd a karjaidba ugrik,és boldogan éltek,míg világ a világ? - horkant fel gúnyosan. Nathaniel arra sem vette a fáradtságot,hogy bosszankodjon Cast beszólásán. Helyette olyan tekintettel nézett a szemembe,hogy majd' megszakadt a szívem,utána sarkon fordult,és elindult arra,amerről jött.
- Helyes,szaladj csak haza,és bújj anyuci szoknyája mögé! - kiáltott még utána a barátom,mire erősen oldalba böktem,s szemrehányó pillantással illettem.
- Muszáj belerúgnod még egyet? - tudakoltam fejemet csóválva.
- Ha még egyszer rád néz,nem csak egyszer fogok belerúgni! - szögezte le Castiel,majd erőteljesen magához rántotta a derekamat,és visszakísért a házunkba,nehogy feltűnjön anyáéknak,hogy túl sokáig maradtunk kint.
*
- Annyira izgatott vagyok! - duruzsolt állandóan a fülembe Rebecca,miközben a suli felé igyekeztünk. - Kíváncsi leszek,milyenek az osztálytársaink! Biztos jó arcok. Tele lehet helyes fiúkkal és imádni való csajszikkal! - be nem állt a szája. Konkrétan azt hittem,belököm egy árokba,és ott hagyom,amíg nem lesz vége az óráknak. Végül azonban mégsem tettem meg.
- Percek kérdése,és meglátod! - vetettem oda neki,mire - szerencsére - elhallgatott,és az út hátralévő részét csendben tettük meg. A teremben Mr Faraize már várt minket,hogy be tudja mutatni az osztálynak az új tanulót.
- Gyerekek,ő itt Rebecca Ryman! - kiabálta túl a hangoskodó tömeget,akik egy csapásra elhalkultak,és kíváncsi tekintetekkel kezdték vizslatni a mostohanővéremet. - Ott van egy hely Iris mellett,ahová le tudsz ülni! - mutatott egy padra az osztályfőnökünk,ahol a vörös hajú lány ült. Reb bátor léptekkel igyekezett az új helyére,majd mikor odaért,ledobta táskáját a földre,és kényelmesen elhelyezkedett. Iris persze azonnal lecsapott rá,és bájcsevegésbe kezdett vele. Előre sajnáltam Rebeccát,amiért el kell ezt viselnie,ki tudja mennyi ideig.
- Nahát,az új tesó? - lépett mellém a tömegből Armin,akit csak most vettem észre. Boldogan elmosolyodtam a jöttére,és átöleltem.
- Armin,de rég nem láttalak! - mondtam neki,majd leakaszkodtam róla,hogy levegőhöz jusson.
- Kedves tőled! - nevetett rám,kivillantva ezzel vakítóan fehér fogait. Mielőtt folytathattuk volna a beszélgetésünket,Amber lépett oda hozzám,én pedig már előre féltem,mivel fog ma előrukkolni.
- Bocsánat! - nyögte ki összeszorított ajkai közül,mint aki kényszerből mondja ezt. Azt hittem,rosszul hallok,így értetlenkedve visszakérdeztem:
- Tessék?
- Hallottad,nem fogom még egyszer elmondani! - vont vállat szinte sértődötten. - A bátyám elmesélte,hogy Iris tényleg megcsalta őt,én pedig téged okoltalak mindenért,szóval bo... tudod mi! - bökött felém flegmán a fejével,majd csatlakozott viháncoló talpnyalói,Lisa és Charlotte köréhez.
- Azt hiszem,lemaradtam valamiről - vágott egy grimaszt Armin,én ezért elmeséltem neki,hogy Jade bevallott mindent Nathanielnek Irisről és róla,szóval tisztázódott az ügy.
- De van ám más is,amit szeretnék elmondani - kezdtem félve,majd nyeltem egy nagyot. Armin kérdőn,kíváncsi tekintettel nézett a szemembe. - Tudod,Castiel és én egy hete... nos,együtt vagyunk - böktem ki végre,és cserébe egy hitetlenkedő arccal találtam magamat szembe.
- Hogy..? - rázta meg a fejét,mint aki magához akar térni,ám abban a pillanatban felbukkant a teremajtóban Cast,odajött hozzánk,és átfogta a derekamat,mintha tudta volna,hogy Arminnak megerősítésre van szüksége.
- Sziasztok! - üdvözölt minket,majd adott egy puszit az arcomra. - Baj van? - kérdezte aztán,mert látta,hogy Arminnak eléggé furcsa az arckifejezése.
- Dehogy! - vágta rá gyorsan a fiú,majd motyogott valamit Alexyről,és magunkra hagyott minket.
- Képzeld,Amber bocsánatot kért tőlem! - számoltam be neki jókedvűen,miközben helyet foglaltunk a padunknál. Mondatomra Castiel úgy nézett rám,mintha valami baromságot hangoztattam volna az imént. - Igen,tudom,eléggé hihetetlen! - nevettem fel grimaszát látva.
- Az,de megkérhetlek valamire? - nyalta meg a szája szélét. - Ne említs előttem senkit és semmit,aminek köze van ahhoz a szöszihez,oké? - kérte nagy meglepetésemre.
- Jó... - bólintottam rekedt hangon,bár nem értettem együtt vele.
- Köszi,kicsim! - mosolygott rám Cast,és engesztelésképpen hosszan megcsókolt. - Lehet,hogy említettem már,de nem elégszer;szeretlek! - suttogta egészen közel hajolva hozzám,ami mosolygásra késztetett.
- Én is! - súgtam neki vissza,s ezúttal én csókoltam meg.
- Percek kérdése,és meglátod! - vetettem oda neki,mire - szerencsére - elhallgatott,és az út hátralévő részét csendben tettük meg. A teremben Mr Faraize már várt minket,hogy be tudja mutatni az osztálynak az új tanulót.
- Gyerekek,ő itt Rebecca Ryman! - kiabálta túl a hangoskodó tömeget,akik egy csapásra elhalkultak,és kíváncsi tekintetekkel kezdték vizslatni a mostohanővéremet. - Ott van egy hely Iris mellett,ahová le tudsz ülni! - mutatott egy padra az osztályfőnökünk,ahol a vörös hajú lány ült. Reb bátor léptekkel igyekezett az új helyére,majd mikor odaért,ledobta táskáját a földre,és kényelmesen elhelyezkedett. Iris persze azonnal lecsapott rá,és bájcsevegésbe kezdett vele. Előre sajnáltam Rebeccát,amiért el kell ezt viselnie,ki tudja mennyi ideig.
- Nahát,az új tesó? - lépett mellém a tömegből Armin,akit csak most vettem észre. Boldogan elmosolyodtam a jöttére,és átöleltem.
- Armin,de rég nem láttalak! - mondtam neki,majd leakaszkodtam róla,hogy levegőhöz jusson.
- Kedves tőled! - nevetett rám,kivillantva ezzel vakítóan fehér fogait. Mielőtt folytathattuk volna a beszélgetésünket,Amber lépett oda hozzám,én pedig már előre féltem,mivel fog ma előrukkolni.
- Bocsánat! - nyögte ki összeszorított ajkai közül,mint aki kényszerből mondja ezt. Azt hittem,rosszul hallok,így értetlenkedve visszakérdeztem:
- Tessék?
- Hallottad,nem fogom még egyszer elmondani! - vont vállat szinte sértődötten. - A bátyám elmesélte,hogy Iris tényleg megcsalta őt,én pedig téged okoltalak mindenért,szóval bo... tudod mi! - bökött felém flegmán a fejével,majd csatlakozott viháncoló talpnyalói,Lisa és Charlotte köréhez.
- Azt hiszem,lemaradtam valamiről - vágott egy grimaszt Armin,én ezért elmeséltem neki,hogy Jade bevallott mindent Nathanielnek Irisről és róla,szóval tisztázódott az ügy.
- De van ám más is,amit szeretnék elmondani - kezdtem félve,majd nyeltem egy nagyot. Armin kérdőn,kíváncsi tekintettel nézett a szemembe. - Tudod,Castiel és én egy hete... nos,együtt vagyunk - böktem ki végre,és cserébe egy hitetlenkedő arccal találtam magamat szembe.
- Hogy..? - rázta meg a fejét,mint aki magához akar térni,ám abban a pillanatban felbukkant a teremajtóban Cast,odajött hozzánk,és átfogta a derekamat,mintha tudta volna,hogy Arminnak megerősítésre van szüksége.
- Sziasztok! - üdvözölt minket,majd adott egy puszit az arcomra. - Baj van? - kérdezte aztán,mert látta,hogy Arminnak eléggé furcsa az arckifejezése.
- Dehogy! - vágta rá gyorsan a fiú,majd motyogott valamit Alexyről,és magunkra hagyott minket.
- Képzeld,Amber bocsánatot kért tőlem! - számoltam be neki jókedvűen,miközben helyet foglaltunk a padunknál. Mondatomra Castiel úgy nézett rám,mintha valami baromságot hangoztattam volna az imént. - Igen,tudom,eléggé hihetetlen! - nevettem fel grimaszát látva.
- Az,de megkérhetlek valamire? - nyalta meg a szája szélét. - Ne említs előttem senkit és semmit,aminek köze van ahhoz a szöszihez,oké? - kérte nagy meglepetésemre.
- Jó... - bólintottam rekedt hangon,bár nem értettem együtt vele.
- Köszi,kicsim! - mosolygott rám Cast,és engesztelésképpen hosszan megcsókolt. - Lehet,hogy említettem már,de nem elégszer;szeretlek! - suttogta egészen közel hajolva hozzám,ami mosolygásra késztetett.
- Én is! - súgtam neki vissza,s ezúttal én csókoltam meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése