Castiel egész órán hozzám se szólt. Biztos haragszik rám,amiért beszélni szeretnék Nathaniellel. Ahányszor csak megérintettem,vagy szólni szerettem volna valamit,mogorván elhúzódott. Úgy viselkedett velem,akár egy klimaxos öregasszony. Kezdett belőle elegem lenni. Én nem fogok továbbra is könyörögni neki!
Amikor kicsöngettek,vállat vonva hagytam magára a morcos fiút,akihez Rebecca azonnal odament,és megkörnyékezte. Látszólag folyton duruzsolt hozzá,majd egy idő után leült mellé,és rátámaszkodott a vállára,azonban Cast karba tett kézzel továbbra is ellenállt mindenféle külső hatásnak.
Ha ép elmeállapotomban szabad megjegyeznem,egész aranyosnak tűntek együtt,noha korai kijelentés lenne ez tőlem,miután pár napja szakítottunk csak Casttal. Mindegy,egyenlőre arra a feladatomra koncentráltam,hogy megtaláljam Natot,aki óra után kiviharzott a teremből. Természetesen fogalmam sincs,merre mehetett,de ha tippelnem kellett volna,a DÖK-ösök termében tartózkodhat. Mint minden évben a suliban,idén januárban is rendezni fognak egy hagyományos gimis bált,biztos a szervezéssel kapcsolatban tarthatnak megbeszélést,azért ilyen elfoglalt mostanában a kis szőke.
Így hát nem tehettem mást,a DÖK terem előtt várakoztam a szünet végéig,ugyanis,mivel nem vagyok sem képviselő,sem elnök,nincs bejárásom oda,pláne nem egy fontos megbeszélés közepén. Már pár perce elkezdődött az óra,amikor a diákok végre kiözönlöttek az ajtón,s nekem is sikerült megpillantanom Natot egy barna hajú lány,Melody társaságában,amint az utolsók közt kilépnek a folyosóra.
- Nathaniel! - kiáltottam a fiú nevét,aki abbahagyta a nevetgélést az osztálytársunkkal,és amint észrevett,komoly arckifejezésével együtt elém lépett,és a folyosó egyik nyugalmasabb sarkába húzott.
- Mit szeretnél? - kérdezte cseppet sem annyira kedvesen,mint amennyire kedves előbb Melodyval volt.
- Muszáj beszélnünk - mondtam sürgetve,és reakcióját várva az ajkamba haraptam. Ő körbenézett,majd miután megállapította,hogy magunk vagyunk,felém fordulva bólintott.
- Rendben,de röviden,mert órára kéne mennünk - kérte szigorúan,egy DÖK elnökhöz méltóan.
- Jól van,igyekszem rövidre fogni,bár nem tudom,mennyire fog ez menni - vettem nagy levegőt,és felnéztem rá. - Nézd,nem szeretném,ha rosszba lennénk,vagy elfordulnál tőlem,amiért éppen mással járok. Tudod,hogy mindig számíthattunk egymásra. Én is sokat köszönhetek neked,hiszen a szüleim válása idején te tartottad bennem a lelket,amiért nem győzök hálálkodni. Ugyanakkor mára sikerült más barátokat is szereznem,és nem szeretném,ha emiatt elítélnél,vagy haragudnál rám az idők végezetéig - ömlött belőlem a szóáradat.
- Nem fordulok el tőled,csak nem hinném,hogy egy olyan alak,mint Castiel után keresnéd e még egyáltalán az én társaságomat is - tárta szét a kezeit.
- Ne beszélj sületlenségeket,ennek semmi köze Casthoz! - térítettem észhez. - Mindig is a barátom voltál,Nat,és szeretném,ha ez továbbra sem változna meg - váltottam gyengédebbre a hangomat.
- Ha rajtam múlik,nem fog,de abban nem vagyok biztos,hogy ez a vörös kis barátodnak is tetszeni fog - gúnyolódott Castielen,de én leintetem.
- Vele szakítottunk,ám nem hinném,hogy ha együtt lennénk,akkor is köze lenne ahhoz,kikkel barátkozom - világosítottam fel az elképedt fiút.
- Szakítottatok? - derült fel az arca egy csapásra.
- Igen,de ez nem hinném,hogy annyira vidám dolog - húztam el a számat mosolya láttán.
- Jaj,persze,bocsi! - kért gyorsan elnézést,ám egy cseppet sem látszott rajta,hogy bánja előbbi cselekedetét. - Én csak örülök,hogy észhez tértél - mondta. - Sokkal jobbat érdemelsz nála,és...
- Hé,Nat! - csitítottam le. - Ne beszélj így róla! Egyébként pedig közös megegyezés alapján vetettünk véget a kapcsolatunknak - tettem hozzá.
- Nem számít,miért szakítottatok,a lényeg,hogy már nem vagy a barátnője - jelentette ki a fiú,és széles vigyorát sehogy sem tudta eltüntetni az arcáról,mire nagyot sóhajtva én is elmosolyodtam.
- Órára kellene mennünk - javasolta aztán,mire bólintottam,s elindultunk a termünk felé. Nat udvariasan kinyitotta előttem az ajtót,majd ő is besétált utánam,s elnézést kért a tanártól,amiért késtünk. Elmondta,hogy nemrég volt DÖK-ös megbeszélés,ezáltal be kell jelentenie egy fontos dolgot az osztály előtt.
- Mint tudjátok,minden év januárjában eddig megrendezésre került a gimnázium hagyományos bálja - kezdett bele,mialatt én a helyemre lopakodtam,és leültem a továbbra is dúrcázó Cast mellé. - Idén sem lesz ez másképpen,bár annyi változás történt,hogy az iskolának nincs elég pénze finanszírozni egy zenekart is,így úgy döntöttünk,a szokványos bál helyett karaoke estet szervezünk,mely semmiben nem fog eltérni az eddigiektől,csupán lelkes vállalkozók tömegét várjuk majd,hogy segítsenek felpezsdíteni a hangulatot aranytorkukkal - itt az osztály nagy része nevetésben tört ki. - A plakátok már holnap kikerülnek az épület minden szegletébe,a rajtuk lévő helyszín és időpont így már nem kérdéses - tájékoztatott bennünket,majd megköszönve a figyelmet,helyet foglalt a padtársa mellett.
Ezután folytatódott az "izgalmakkal teli" kémia óra,ami annyira lekötött,hogy inkább Castielhez beszéltem egész idő alatt,noha ez általában kettőnk közt fordítva szokott működni.
- Hé,ne legyél már ilyen! - kértem őt,miután vagy tíz percig folyamatosan csöndbe volt burkolózva.
- Semmi okom arra,hogy önfeledten ugrándozzak a boldogságtól,mint egy idióta majom! - szólalt meg végre,noha azt kívántam bár ne tette volna. - A barátnőm dobott,mert egy szőke nyápic gyerekkel szeretné összeszűrni a levet... - adta elő igen erős túlzásokba esve Cast a történteket.
- Mi a fenéről beszélsz? - kérdeztem felháborodva. - Ez egyáltalán nem igaz. Persze,szakítottunk meg minden,de semmi köze nincs ennek Nathanielhez - bizonygattam több-kevesebb sikerrel.
- Tegyük fel,hogy így van. Egy valamit akkor sem értek - morfondírozott. - Miért beszélsz vele egyáltalán? - kíváncsiskodott értetlenkedve.
- Azért,mert a barátom - feleltem egyszerűen. - Rajta kívül senki más nem tartott ki mellettem,amikor szükségem lett volna segítségre,érted? Mindenki keresztülnézett rajtam,kivéve Natot. Ezért olyan fontos nekem,hogy jó kapcsolatot ápoljak vele - magyaráztam.
- Szóval úgy érzed,tartozol neki? - kérdezte komolyan Cast,és ezen elgondolkodtam.
- Hát,nem egészen - mondtam határozatlanul. - Vagyis,egyáltalán nem! - feleltem. - Nem azért barátkozok vele,mert úgy érzem,viszonoznom kell,amit értem tett,hanem mert szeretek a társaságában lenni - fejtettem ki ésszerűen. Castiel erre csak lenézőn horkant egyet.
- Érthető,és engem nem bírsz,ugye? - húzta el csalódottan a száját,ám én azonnal megnyugtattam.
- Dehogynem - mosolyogtam rá. - Bírom azt a vörös fejedet! - kacsintottam egyet,ám nem látszott túl sok változás rajta. Végül unottan nyögött egyet,s kegyeskedett a szemembe nézni.
- Köszi,Rose... - már nagyon rég nem hívott így. - De ez rajtam nem sokat segít - felelte fátyolos hangon,és szomorkásan elmosolyodott,amitől majdnem meghasadt a szívem.
- Szakítottatok? - derült fel az arca egy csapásra.
- Igen,de ez nem hinném,hogy annyira vidám dolog - húztam el a számat mosolya láttán.
- Jaj,persze,bocsi! - kért gyorsan elnézést,ám egy cseppet sem látszott rajta,hogy bánja előbbi cselekedetét. - Én csak örülök,hogy észhez tértél - mondta. - Sokkal jobbat érdemelsz nála,és...
- Hé,Nat! - csitítottam le. - Ne beszélj így róla! Egyébként pedig közös megegyezés alapján vetettünk véget a kapcsolatunknak - tettem hozzá.
- Nem számít,miért szakítottatok,a lényeg,hogy már nem vagy a barátnője - jelentette ki a fiú,és széles vigyorát sehogy sem tudta eltüntetni az arcáról,mire nagyot sóhajtva én is elmosolyodtam.
- Mint tudjátok,minden év januárjában eddig megrendezésre került a gimnázium hagyományos bálja - kezdett bele,mialatt én a helyemre lopakodtam,és leültem a továbbra is dúrcázó Cast mellé. - Idén sem lesz ez másképpen,bár annyi változás történt,hogy az iskolának nincs elég pénze finanszírozni egy zenekart is,így úgy döntöttünk,a szokványos bál helyett karaoke estet szervezünk,mely semmiben nem fog eltérni az eddigiektől,csupán lelkes vállalkozók tömegét várjuk majd,hogy segítsenek felpezsdíteni a hangulatot aranytorkukkal - itt az osztály nagy része nevetésben tört ki. - A plakátok már holnap kikerülnek az épület minden szegletébe,a rajtuk lévő helyszín és időpont így már nem kérdéses - tájékoztatott bennünket,majd megköszönve a figyelmet,helyet foglalt a padtársa mellett.
Ezután folytatódott az "izgalmakkal teli" kémia óra,ami annyira lekötött,hogy inkább Castielhez beszéltem egész idő alatt,noha ez általában kettőnk közt fordítva szokott működni.
- Hé,ne legyél már ilyen! - kértem őt,miután vagy tíz percig folyamatosan csöndbe volt burkolózva.
- Semmi okom arra,hogy önfeledten ugrándozzak a boldogságtól,mint egy idióta majom! - szólalt meg végre,noha azt kívántam bár ne tette volna. - A barátnőm dobott,mert egy szőke nyápic gyerekkel szeretné összeszűrni a levet... - adta elő igen erős túlzásokba esve Cast a történteket.
- Mi a fenéről beszélsz? - kérdeztem felháborodva. - Ez egyáltalán nem igaz. Persze,szakítottunk meg minden,de semmi köze nincs ennek Nathanielhez - bizonygattam több-kevesebb sikerrel.
- Tegyük fel,hogy így van. Egy valamit akkor sem értek - morfondírozott. - Miért beszélsz vele egyáltalán? - kíváncsiskodott értetlenkedve.
- Azért,mert a barátom - feleltem egyszerűen. - Rajta kívül senki más nem tartott ki mellettem,amikor szükségem lett volna segítségre,érted? Mindenki keresztülnézett rajtam,kivéve Natot. Ezért olyan fontos nekem,hogy jó kapcsolatot ápoljak vele - magyaráztam.
- Szóval úgy érzed,tartozol neki? - kérdezte komolyan Cast,és ezen elgondolkodtam.
- Hát,nem egészen - mondtam határozatlanul. - Vagyis,egyáltalán nem! - feleltem. - Nem azért barátkozok vele,mert úgy érzem,viszonoznom kell,amit értem tett,hanem mert szeretek a társaságában lenni - fejtettem ki ésszerűen. Castiel erre csak lenézőn horkant egyet.
- Érthető,és engem nem bírsz,ugye? - húzta el csalódottan a száját,ám én azonnal megnyugtattam.
- Dehogynem - mosolyogtam rá. - Bírom azt a vörös fejedet! - kacsintottam egyet,ám nem látszott túl sok változás rajta. Végül unottan nyögött egyet,s kegyeskedett a szemembe nézni.
- Köszi,Rose... - már nagyon rég nem hívott így. - De ez rajtam nem sokat segít - felelte fátyolos hangon,és szomorkásan elmosolyodott,amitől majdnem meghasadt a szívem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése