- Elena,beszélnem kell veled! - hallottam anya hangját,így kelletlenül kikapcsoltam a számítógépemet,és lebaktattam a földszintre. Anyut a nappaliban találtam meg. Komoly képpel ült egy fotelban és úgy tűnt,valamin nagyon elgondolkozik. Amikor meglátott,feleszmélt egy pillanatra. - Ülj le,kérlek! - mosolygott rám,ám eléggé idegesnek tűnt. Eleget tettem a kérésének,s egy laza mozdulattal rávetettem magamat a kedvenc díványomra,mely a sarokban állt,és jól lehetett látni onnan minden egyes részletet a szobában.
- Tessék,anya! - szóltam,miközben elhelyezkedtem.
- Nem is tudom,hogyan kezdjek bele... - tördelte kezeit,rajtam pedig lassan úrrá lett a nyugtalanság. - Tudod,egy ideje volt,hogy sokáig bent kellett maradnom a munkahelyemen - kezdett végre bele. - Nos,az nem azért volt,mert valamelyik betegem a segítségemre szorult,szerencsére. Teljesen más az ok,drágám... - vallotta be.
- Micsoda? - értetlenkedtem.
- Szóval,amikor nem időben jöttem haza,az azért volt,mert... - itt hatásszünetet tartott. - ... mert megismerkedtem valakivel a kórházban - nyögte ki végül.
- Gondolom,sok embert ismersz meg a munkád során - vontam vállat,nem tulajdonítva túl nagy jelentőséget a dolognak,ám éreztem,hogy ennél többről van szó.
- Na igen,csak ez most más... - mondta nagyot sóhajtva. - Megismerkedtem egy nemrég hozzánk került orvossal,Dr. Phillip Rymannel,akivel időnként munka után elmentünk vacsorázni - ismerte be nagy meglepetésemre.
- Mindent értek! - intettem csendre. - Tetszik neked a pasi,és szeretnéd hazahozni,hogy bemutass minket egymásnak,ugye? - vágtam a dolgok közepébe. Őszintén szólva,nem volt ellenemre,hiszen apa után végre megérdemli anya a boldogságot,és ha jól érzi magát ezzel a fickóval,akkor nem állok közéjük.
- Olyasmi - bólintott anya megkönnyebbülten,hogy nem kezdtem el magamon kívül hisztizni. - Csak nem egyedül jönne - fűzte még hozzá. - Van egy veled korú lánya is,Rebecca,aki vele él együtt,és gondoltam,akkor már őt is áthívom - magyarázta.
- Oké,miért ne! - vontam vállat egykedvűen. Ha anyámnak öröm,hogy egy pasival vacsorázunk majd,akinek a lányát is pesztrálni kell,nekem is.
- Biztosan nem gond? - harapott a szájába. Most már legalább tudom,kitől örököltem a szám harapdálását. Le sem tudnám tagadni.
- Persze,hogy nem! - mosolyogtam rá biztatóan. - Jó látni,ha téged ez boldoggá tesz! - mondtam neki,mire könnyes szemmel odajött hozzám,és szorosan átölelt. - Oké,oké,elég! - toltam el magamtól levegő után kapkodva.
- Akkor holnap estére ne csinálj programot! - kérte anya,mire engedelmesen bólintottam,és visszavonultam a szobám megnyugtató négy fala közé.
*
Amikor elérkezett a "várva várt" este,hét órakor anyával már elegánsan kiöltözve tettük ki az evőeszközöket a konyhába. Éppen amikor végeztünk vele,csengettek. Anya izgatottan vetett magára egy utolsó pillantást a tükörbe,majd ajtót nyitott,míg én a konyhában maradtam,mint egy jól nevelt kislány.
- Szia,Phil! - hallottam anya vidáman csengő hangját,majd léptek zaját,amint a két vendég befárad az előszobánkba. - Te bizonyára Rebecca vagy. Nagyon örülök! - most bizonyára a lányt üdvözölte.
- Én is örültem,Mrs Brook - Rebecca hangja elsőre kellemesen hatott. Egy szimpatikus,szöszi lánykát képzeltem a gazdájának,aki mindig szépen kivasalt ruhákban jár,két copffal a fején.
- Szólíts csak Sheilának! - kérte őt anya,majd hallottam,amint elindulnak a konyha felé. Amíg nem láttam őket,eljátszottam a gondolattal,vajon hogy nézhetnek ki. Rebeccáról már megvolt egy kialakult kép. Visszahúzódó,félénk,tipikus jó kislány. Az apját magasnak saccoltam,és iszonyatosan sármosnak,ha az ő korában anya felfigyelt rá.
Ám amint beléptek a helyiségbe,csalódnom kellett. Azt nem tudom,mennyire lesz kellemes számomra ez a csalódás,elvégre olyan jól még nem ismertem őket. Anya udvarlója középmagas, kisportolt fickó volt fekete nadrágban,fehér ingben,és elegáns,szeméhez illő,zöld nyakkendőben. Nyilván a negyvenes évei közepén járhatott,ám korántsem nézett ki annyinak. Egy orvoshoz képest aztán pláne szívdöglesztő. Elsőre nem is rossz,gondoltam. Rebecca,a lánya ránézésre pontosan annyi idős lehetett,mint én. Hosszú,barna haja volt,és kék szeme,ami romba döntötte a z elmémben róla kialakult szöszi lányka képét. Egyszerű zöld topban volt és farmernadrágban,mely még inkább kihangsúlyozta vékony alakját.
- Jó estét! - szólaltam meg végre,miután alaposan kielemeztem őket magamban.
- Phillip,Rebecca,ő a lányom,Elena! - mutatott be engem anya. Miután mindkettejükkel arcomra erőltetett mosollyal kezet fogtam,leültünk vacsorázni. Anya kitett magáért. Isteni pörköltet készített salátával,desszertnek pedig tiramisut.
A hangulat egész oldott volt evés közben. Phillip egy jó humorú,udvarias férfi,aki szintén elvált a feleségétől,miután az ott akarta hagyni őt Rebecca születése után. Hetente,ha van rá ideje,és nem hívják sürgős esethez,golfozni és úszni jár. A lánya - ahogy saccoltam - szintén tizenhét éves,akárcsak én. Elmondása szerint imád zenét hallgatni,sportolni,és táncolni. Kiskorában balettozott,de idővel abbahagyta,mert szeretett volna a tanulásra koncentrálni. Hehe,a kis stréber! Mellesleg ők ketten a falu másik végében éltek,így Reb (ez a beceneve) valahová oda jár gimibe is,de most éppen házat néznek a környéken,így lehet,hogy átiratkozik a Sweet Amorisba.
- Milyen a sulid? - kérdezte kíváncsian,miközben anyáék egymással duruzsoltak.
- Egész jó - feleltem. - Van egy óriási udvara,tágas tornaterme,kertész klubja gondozott növényekkel,és persze maga az épület sincs több,mint tíz éves,szóval elég modern - fejtettem ki neki.
- Jól hangzik! - mosolyodott el,s ekkor megjelent két gödröcske az arcán. Ahogy jobban megnéztem,el kellett ismernem,hogy szép lány,és kedvesnek tűnik,noha az első látszatban nem lehet mindig megbízni. Feltételezésem szerint egy mostoha tesó mindig rossz karakter.
A vacsora hátralévő része gyorsan eltelt,a végén pedig szinte megkönnyebbülve búcsúztam el a vendégektől.
- Na? - kérdezte kíváncsian anya,mikor már magunk voltunk a nappaliban.
- Nem tudom,egész jó fejek! - vontam vállat.
- Akkor jó,mert felajánlottam Phillipnek,hogy amíg nem talál házat a környéken,költözzenek ide - sokkolt le anya annyira,hogy majdnem kiestem a fotelból.
- Micsoda?! - tátottam el a számat. - Engem meg sem kérdeztél! - hisztiztem.
- Azt reméltem,nem lesz ellenedre! - mentegetőzött anya. - Elvégre azt mondtad,örülsz,ha örülök.
- Igen,csak nem egy mostohanővérrel a nyakunkon! - ellenkeztem. - Miért kell ideköltözniük? - tudakoltam némi felháborodással a hangomban.
- Phillipnek nehéz bejárnia a falu másik végéről a kórházba,ezért szeretnének itt,a környéken házat nézni,de amíg nem találnak,egyszerűbb,ha velünk laknak - magyarázta anya.
- Az egész falu lakosságát nem szeretnéd ide költöztetni? - csaptam a fejemre kínomban.
- Elena,elég legyen! - váltott parancsolóbb hangnembe anya. - Nincs apelláta,egy hét múlva jönnek,és kész. El fogod viselni őket. Csupán egy-két hónapról lenne szó - hadarta anya.
- Remek! - bólintottam durcásan,majd szó nélkül felbaktattam a szobámba. Magányra volt szükségem,pláne ezek után. Ki hitte volna,hogy egy este leforgása alatt hirtelen négyen fogunk lakni a házunkban?
*
- Bal lábbal keltünk föl? - jött oda hozzám Castiel az udvaron. Egy padon ücsörögtem egyedül. Armin lebetegedett,így nem volt társaságom,de talán nem is baj. Jobb volt nekem egyedül a gondolataimmal,melyek folyton Phillip és Rebecca körül forogtak.
- Nem tartozom neked magyarázattal - "üdvözöltem" én is az ő stílusában,miközben leült mellém.
- Kértem én magyarázatot? Csak egy egyszerű kérdés volt - emelte maga elé védelmezően a kezeit,mire mordultam egyet.
- Te sem feleltél nekem a múltkor - emlékeztettem. - Akkor én miért tenném?
- Az más - csupán ennyit mondott. Elkerekedett szemekkel néztem rá a Vörösre.
- Mivel is másabb? - tudakoltam félrebillentett fejjel,amire ő csak elmosolyodott,s közelebb csúszott hozzám a padon.
- Tudod,milyen szexi vagy ilyenkor? - hozott zavarba,ezért szokásomhoz híven beleharaptam a számba. - Én is megharaphatom? - kérdezte nevetve.
- Hagyj békén,tuskó! - löktem volna el magamtól,de ő megfogta a csuklómat,és magához húzott annyira,hogy az arcunk csupán pár centire volt egymástól.
- Tuskó?- nézett meglepetten a szemembe. - Na de kérlek! Ha én tuskó vagyok,a szöszi barátod micsoda? - kérdezte gúnyos mosollyal.
- Szállj már le Nathanielről! - sziszegtem a fogaim között.
- Ahogy akarod... - bólintott lassan és elengedett. Akkor vettem észre,hogy a kezei még be vannak kötözve fáslival.
- Fáj még? - böktem a fejemmel sebei felé,mire lenézett azokra,majd onnan vissza a szemeimbe.
- Tűrhető - felelte szűkszavúan.
- Hallottam Lisandertől,hogy nézeteltérésed volt egy oszloppal - jegyeztem meg félve,nem tudtam ugyanis,milyen reakcióra számíthatok tőle.
- Lisander? Mikor találkoztatok? - tudakolta összeráncolt szemöldökkel.
- Mi van,csak nem vagy féltékeny? - mosolyogtam rá,de nem szerettem volna jobban kihozni a sodrából,így beadtam a derekamat. - A legutóbbi koncerten futottunk össze néhány percre. Helyetted egy másik gitáros lépett fel,és ennek kapcsán merült fel tárgyként szerény személyed - tájékoztattam. - Akkor mondta el Lis,mi történt,de azt nem,hogy miért csináltad...
- Miattad! - suttogta. Mély hangja hallatán a szívem kétszer olyan gyorsan kezdett verni. - Azért csináltam,mert nem akartam élő emberen levezetni a feszültséget,amiért kikosaraztál - ismerte be.
- Tessék..? - értetlenkedtem,mire türelmetlenül sóhajtott egyet.
- Emlékszel,mikor megkérdeztem,leszel e a barátnőm? - kérdezte,én pedig gépiesen bólintottam. - Nem adtál egyenes választ,ami felért nálam egy nemmel - magyarázta.
- És akkor szét kell ütni a kezedet egy betonoszlopon? - pillantottam rá megütközve. - Sok eszed van,mondhatom - igyekeztem lazának tűnni,ám legbelül zakatolt a szívem,és nem tudtam hová tenni ezt a dolgot.
- Mindössze ennyi a hozzászólásod? - Castiel várakozón a szemeimbe nézett. Nem tudtam,mit mondjak neki. Továbbra sem voltam képes felfogni,miért tette ezt. Mások is túlélték már,ha valaki kikosarazta őket. Vagy legalábbis nem adott nekik egyenes választ. De úgy tűnik,Cast nem ilyen. Ő mindig is más volt,mint a többi. Ezt valamilyen szinten szerettem benne,noha nem akartam a tudtára adni.
- Sajnálom,ha miattam csináltad ezt az egészet. Teljesen felesleges volt - feleltem neki tőlem is szokatlan higgadtsággal.
- Hogy érted ezt..? - kérdezte idegességtől remegő hangon. Bizonyára azt hitte,újból pofára fogom ejteni,holott nem ez volt a tervem. Éppen ellenkezőleg.
- Úgy,hogy leszek a barátnőd! - jelentettem ki határozottan,ám legbelül azt kérdezgettem magamtól,biztosan akarom e? Miközben ezen gondolkodtam,Cast váratlanul megfogta két kezével az arcomat,magához húzott,és megcsókolt. Csak úgy.
Abban a pillanatban nem érdekelt,ki lát minket,vagy ki nem. Egy dolgon kattogtam csupán;reméltem,hogy nem fájdult meg újra a keze a hirtelen mozdulattól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése