- Szóval,mit szólnál hozzá? - zökkentett ki a gondolataimból Rebecca. A szobámban feküdtünk a földön,amit immár közösen használtunk. Eredetileg azt terveztük,hogy sorozatot nézünk. Be is kapcsoltam a gépemet,de a tizennegyedik percnél újdonsült tesómból kitört a szóáradat.
- Bocsi,mihez is? - kérdeztem vissza,mire megforgatta kék szemeit.
- Nem is figyelsz rám! - csattant fel sértődöttséget színlelve.
- Figyelek! - ígértem,és védekezően magam elé emeltem a kezeimet.
- Tehát,mit szólnál ahhoz,ha rendeznénk egy bulit a hétvégén? - állt elő az ötletével,mire én úgy néztem rá,mint egy elmegyógyintézetből kiszökött betegre.
- Milyen alkalomból? - tudakoltam kíváncsian.
- Nem hallottál még spontán buliról? - csapta össze a kezeit,tekintetét pedig a plafonomra meresztette. - Csak elhívunk néhány barátot,és jól érezzük magunkat! - fejtette ki röviden.
- Nem is tudom... - vontam vállat,mert nem csábított annyira a gondolat,mint szemlátomást Rebet.
- Na,légyszi! Anyukád beleegyezett - kötötte az orromra,mire felkaptam a fejemet.
- Már beszéltetek erről? - csodálkoztam el. Válaszul egy határozott bólintást kaptam tőle.
- Igen,és nem bánta - tette még hozzá. - Gondolj csak bele,milyen jó lenne! - tápászkodott fel a földről egy kispárnát szorongatva. - Elhívhatnánk Violát,Irist,Melodyt... - sorolta.
- Irist? Ide? - lepődtem meg.
- Igen,miért? - nézett rám félrebillentett fejjel,ami által kísértetiesen hasonlított rám.
- Nem szívlelem,csak azért... - feleltem,utána elmeséltem neki,mennyire kétszínű fúria az a lány. - Mellesleg, ha jól hallottam,csak lány neveket soroltál,ugye? - jegyeztem meg.
- Felőlem fiúk is jöhetnek,ha erre akartál kitérni! - mosolygott rám. - Például Castiel... - bökött oldalba,majd rám kacsintott a barátom nevét említve.
- Nekem édes mindegy,de jobban tetszik a csupa csaj buli ötlete - győzködtem. Elvégre,ha már vegyes bulit tartanánk,olyan lenne,mintha az egész osztályt elhívnánk,azaz semmi hangulata sem lenne,mert mindenkivel az iskolában is találkozhatunk.
- Oké,akkor eddig megszavaztuk Violát,Melodyt,és Irist - számolta ujján a vendégeket.
- Irist csak TE szavaztad meg,de ha annyira szeretnéd,felőlem jöhet ő is... - támasztottam meg a kezemmel a fejemet unalmamban. - Egyébként a legjobb barátnőmet is áthívhatnánk már akkor. A neve Rosalia,biztosan jóba lesztek majd - tájékoztattam.
- Rendben! - vigyorgott rám elégedett képpel. - Akkor négy vendégünk lesz. Szerinted elférünk a szobában? - nézett körbe a nem túl nagy helyiségben.
- Kizárt - húztam el a számat. - Miért nem tartjuk egy szórakozóhelyen? - vetettem fel az ötletet.
- Szuperül hangzik! - lelkesedett Rebecca is. - Akkor hívd fel azt a bizonyos Rosaliádat,én pedig szólok a többieknek! - ajánlotta,és már nyúlt is a telefonjáért,míg én írtam egy üzenetet a barátnőmnek. - Péntek este hét óra jó lesz? - tette fel eme fontos kérdést Rebecca,s miután egyetértettünk az időpontban,elküldtük az sms-eket.
*
Elérkezett a péntek. A lányok a suliban egész nap izgatottan várták már az estét. Nagyon jó ötletnek tartották a bulit,szinte agyon dicsérték érte Rebeccát,aki örült,hogy ilyen hamar kezdik őt befogadni. Nem aprózta el a dolgokat;hat órakor,mikor még készültünk az eseményre,a haját göndörítette.
- Te mibe jössz? - kérdezte kíváncsian,miközben vagy három koktélruhát méregetett a kezeiben.
- Én már kész vagyok... - mondtam neki unottan,mire meglepetten rám nézett,és végigmért. Pár centis magassarkút viseltem elegáns,fekete ruhával,és fehér boleróval. A hajamat csak alaposan kifésültem,s egy hajpántot tettem bele. Smink alig volt rajtam,nem is éreztem a hiányát.
- Így fogsz bulizni? - arcára értetlenség ült ki.
- Igen,miért? - kérdeztem vissza sértődötten. - Úgy megyek el,ahogy akarok!
- Ezt nem vitatom - védekezett Reb. - Csak gondoltam,valamivel lazábba is jöhetnél - vetette fel,majd vállat vont,és fél órán belül végre sikerült elkészülnie. Végül egy,a szeméhez illő,kék ruhát választott magának csipkeszabással. Tekintve,hogy nem szeretem a csipkét,besoroltam az "elmegy" kategóriába.
Hét után néhány perc késéssel értünk oda a szórakozóhely elé,ahol a lányok már javában gyülekeztek,és mikor megláttak minket,boldogan mosolyodtak el.hogy végre itt vagyunk,és be tudunk menni. A belépő,mivel csoportosan mentünk,kedvezményes volt. A helyiségbe lépve Rosa azonnal rávetette magát egy hatszemélyes asztalra az egyik sarokban,ami szerintem éppen megfelelő helyen volt. Első körben koktélokat rendeltünk,és miközben iszogattuk őket,beszélgetni kezdtünk. Rebecca főleg Irissel és Melodyval csevegett,Rosa és Viola pedig velem:
- Nem fogod elhinni,kik lépnek itt ma fel nyolctól! - kacsintott rám cinkosan Rosalia.
- Csak nem..? - lepődtem meg,a szívverésem pedig közben felgyorsult.
- De,Lisander és a banda! - bólintott vidáman,mire Viola alig észrevehetően ugyan,de elsápadt.
- Lisander? Mármint Lisander Ainsworth? - képedt el vöröslő orcával.
- Ő,de miért vágsz ilyen furcsa arcot? - kérdeztem aggódva,hiszen attól tartottam,netán rosszul érzi magát,és bármelyik pillanatban elájulhat.
- Tudod,Elena,ő az,akiről meséltem - válaszolta,s akkor rajtam volt a sor a szájtátásban. - Igen,a fiú,akivel néhányszor találkozgattunk - magyarázta,mire nagyot dobbant a szívem. Éreztem,ahogyan remegni kezdenek a térdeim,az ajkam kiszárad,és alig kapok levegőt.
Lelki szemeim előtt elképzeltem,ahogyan Viola és Lis randiznak. Leülnek a folyó partjára,egymásnak háttal,majd lerajzolják a naplementét,utána egymásnak mutogatják boldogan,amit alkottak. Annyira cuki látvány komolyan,hogy meghasad a szívem.
Hát ez vagyok én,maga a szerencsétlenség istennője. Nyilvánvaló volt,hogy Lisandernek tetszik valaki,és találkozgat vele,na de hogy éppen Viola? Ezt nem rosszindulatból mondom,csak kissé fáj a dolog,és nyomot - egyenesen mély nyomot - hagy a lelkemben.
- Elena,hahó! - intett nekem Rosalia türelmetlenül. Nyilván nem először szólongatott a nevemen az elmúlt egy percben,csak én nem figyeltem rá,mert más körül forogtak a gondolataim. Konkrétan Lis és Viola körül,akik velem nem is törődve,örömteli hangulatban viháncoltak egymással már nem is egyszer.
- Nagyon rosszul néz ki,a levegő talán jót tenne! - szólalt meg egy fiúhang valahol a tömegben,ám már nem jöttem rá,ki az,mert eszméletemet elveszítve dőltem le a székről.
Amikor magamhoz tértem,valakinek a karjaiban feküdtem. Lassan kinyitottam a szemeimet. Az a srác tartott a karjaiban,aki Leigh butikjában dolgozik. Azt hiszem,Dakota a neve. Az utcán voltunk a szórakozóhely előtt,csak mi ketten. Egy barátnőm sem állt a közelben.
- Na,hogy érzed magadat? - kérdezte figyelmesen,még mindig a karjaiban tartva.
- Jobban - suttogtam. - Letennél,kérlek? - kértem őt,mire engedelmeskedett,de zöld,fürkésző szemeit továbbra sem vette le rólam. - Hol vannak a barátnőim? - tudakoltam némi aggódással a hangomban,elvégre egyedül hagytak ezzel a Dakotával,akit nem is ismerek.
- Nyugalom,nem eszlek meg! - lépett közelebb mosolyogva. - Egyébként bent táncolnak. Megkértek,hogy figyeljek rád,míg magadhoz nem térsz - mesélte.
- Akkor most már akár el is mehetsz! - javasoltam nagyot nyelve,azonban nem hatott a lepattintás. Éppen ellenkezőleg,még szélesebb mosolyra húzta a száját,és egyik kezével lassan megfogta az arcomat.
- Hová siessek,szépségem? - kérdezte legcsábosabb hangját elővéve.
- Nem vagyok a szépséged! - sziszegtem összeszorított fogaim között,és ellöktem a kezét,mire ő - továbbra is kaján vigyorral a képén - végigmért magának tetőtől talpig.
- Nocsak,milyen gyönyörű a ruhád! - kacsintott elismerően. - Jól mutatna a hálószobám szőnyegén! - tette hozzá macsó stílusban,amitől muszáj volt a szemeimet forgatnom. - Na,nincs kedved eljönni velem sétálgatni? Vagy térjünk rögtön a lényegre? - folytatta tovább dedós játékát. - Mi a neved? Várj csak,nem lényeges. Hogyan szólítsalak holnap reggel,miután kikászálódsz az ágyamból? - próbált újra közelebb lépni,de védekezőn magam elé emeltem a kezeimet.
- A plátói szerelmednek,te barom! - hallottam meg a bejárat felől Castiel hangját,mire mindketten odafordultunk. A barátom feldühödve rohant Dakotához,majd úgy orrba vágta,hogy a srác elterült a földön.
- Hé,állj már le! - kiáltott rá Castra,aki fenyegetően,öklét rázva fölé tornyosult. - Ha tudom,hogy van pasija,hozzá se szólok! - mentegetőzött. Tisztára szánalmas volt!
- Hagyd,Castiel! Nem érdemes rá pazarolni az idődet! - ragadtam karon,és arrébb vonszoltam.
Dake állát simogatva állt fel a földről,vetett felém még egy kacér pillantást,és elsietett.
- Micsoda egy bájgúnár! - nézett utána megvetően Cast. - Ha nem érkezem időben,ki tudja,mit művel veled! - háborodott fel teljesen,majd rám nézett,s tekintete megenyhült.
- Köszönöm! - mosolyogtam rá megkönnyebbülten. Fél percig némán álltunk egymással szemben,végül magához húzott,és erőteljesen megcsókolt. Nyilván nagyon mérges lehetett Dakotára,mert soha nem csókolt még meg ilyen szenvedélyesen.
- Menjünk be,nemsokára kezdünk a bandával,téged pedig biztos várnak a barátnőid! - javasolta aztán,ám még mindig komoly maradt a tekintete.
- Rendben! - bólintottam,és bementünk a helyiségbe,ahol ő elsietett a színpad felé,én pedig megkerestem Rosaliáékat a táncparketten. Szerencsére ki lehetett szúrni őket.
- Jobban vagy? - érdeklődött Viola,amint meglátott a tömegen keresztül. Én nagyot nyelve bólintottam,majd elmeséltem a lányoknak,mi történt odakint.
- Szuper egy pasid van,hallod! - tátotta el Rebecca a száját történetem végén.
- Én is azt hiszem! - erősítettem meg,bár nem tudtam,mennyire gondolom komolyan. Castiel mindig megvéd,biztonságot nyújt a közelsége,de ennyi. Nem tudom,kellene-e még éreznem valamit iránta. Ha csak ebből áll a szerelem,akkor állítom,megtaláltam az igazit. Ám ha valami még hiányzik a felsoroltak közül,bizonyára nem fog sokáig tartani a kapcsolatunk. És én éreztem ezt a hiányt,akaratom ellenére is.
Dake állát simogatva állt fel a földről,vetett felém még egy kacér pillantást,és elsietett.
- Micsoda egy bájgúnár! - nézett utána megvetően Cast. - Ha nem érkezem időben,ki tudja,mit művel veled! - háborodott fel teljesen,majd rám nézett,s tekintete megenyhült.
- Köszönöm! - mosolyogtam rá megkönnyebbülten. Fél percig némán álltunk egymással szemben,végül magához húzott,és erőteljesen megcsókolt. Nyilván nagyon mérges lehetett Dakotára,mert soha nem csókolt még meg ilyen szenvedélyesen.
- Menjünk be,nemsokára kezdünk a bandával,téged pedig biztos várnak a barátnőid! - javasolta aztán,ám még mindig komoly maradt a tekintete.
- Rendben! - bólintottam,és bementünk a helyiségbe,ahol ő elsietett a színpad felé,én pedig megkerestem Rosaliáékat a táncparketten. Szerencsére ki lehetett szúrni őket.
- Jobban vagy? - érdeklődött Viola,amint meglátott a tömegen keresztül. Én nagyot nyelve bólintottam,majd elmeséltem a lányoknak,mi történt odakint.
- Szuper egy pasid van,hallod! - tátotta el Rebecca a száját történetem végén.
- Én is azt hiszem! - erősítettem meg,bár nem tudtam,mennyire gondolom komolyan. Castiel mindig megvéd,biztonságot nyújt a közelsége,de ennyi. Nem tudom,kellene-e még éreznem valamit iránta. Ha csak ebből áll a szerelem,akkor állítom,megtaláltam az igazit. Ám ha valami még hiányzik a felsoroltak közül,bizonyára nem fog sokáig tartani a kapcsolatunk. És én éreztem ezt a hiányt,akaratom ellenére is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése